Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Ott szeretném hagyni az...

Ott szeretném hagyni az egyetemet, mi tévő legyek?

Figyelt kérdés

Sziasztok, kicsit hosszú lesz, de köszönöm annak aki végig olvassa.


A nemzeti közszolgálati egyetemen tanulok, közigazgatás szervező szakon, 2. féléves vagyok.

Tavaly érettségiztem, és nappalira nem volt elég pontom, ezért levelezőre, pótfelvételin keresztül jutottam be fizetősre.

Azért erre a szakra jöttem mert érdekelt a közigazgatás, és politikai ambícióim vannak, itt ahol lakom szeretnék a jövőben önkormányzati képviselő netalán tán polgármester lenni. (tudom, hogy ehhez nem elvárás a diploma, de azért nem lenne hátrány)

Az első félév jól sikerült, mindenből átmentem, a tantárgyak nagy százaléka érdekes volt, és ez megkönnyített a vizsgára való felkészülésben. Viszont most, a második félévben katasztrófa, amikor nagy ritkán (két hetente kell bejárni, egyszer sem hagytam ki) bemegyek a suliba nem telik el úgy nap, hogy azt érezném, hogy ennek volt értelme, ez hasznos amit hallottam.

Amikor itthon nekiültem, órai jegyzetet, tanári segédanyagot, vagy tankönyvet olvasni akkor ahogy olvastam végig az volt a fejemben, hogy ez engem nem érdekel. Egyszerűen nem tudja a figyelmemet fölhívni.


Egyetem mellett elkezdtem dolgozni részmunkaidőben, ott ahol édesapám dolgozik, könnyű fizikai, és irodai adminisztrációs feladatokat végzek.


Korábban sosem dolgoztam középiskola alatt, mindig kértem a szüleimtől pénzt ha kellett, mindig adtak, de azért 18 évesen mindig kellemetlenül éreztem magam, hogy a barátnőmet nem tudtam moziba elvinni úgy hogy ne kértem volna. ÉS most tök jó érzés, hogy annyit keresek hogy ilyen dolgokat megtehessek, meg hogy magam tankoljam meg az autót meg ilyenek.

Barátnőmmel belátható időn belül szeretnénk össze költözni, de a jelenlegi fizetésemmel nem lenne esélyünk albérletet fizetni.

Ezért jó lenne teljes állásban dolgozni, viszont akkor mellette a suli esélytelenné válik.

A politikai ambícióim meg így is megmaradnának.


Ami a munkát illeti, ahol jelenleg dolgozom, ott próbálkoznék meg, hogy teljes állásba fölvegyenek,

apám és a kollégája kitanítana a szakmára. Azért is lenne ideális, mert mindenkit ismerek itt, nem szívatnának, és türelmesek lennének velem.

Sosem voltam az a ügyes, barkácsolós fiú, de nem megtanulhatatlan.


Csak félek, hogy hogyan reagálnának a szüleim akik a tandíjamat is fizették. Persze vissza fizetném ha kell, hisz majdnem fél millió forint volt a két félév együtt.



2019. ápr. 25. 11:09
 1/8 anonim ***** válasza:
53%

Ha otthagyod az egyetemet, az államnak a tandíjad felét kell visszafizetned,

De ezt csak te tudod, mérlegelj melyik érné meg jobban, lehet hogy csak ez a 2.félév megy gyengébben.

2019. ápr. 25. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:

így hogy fizetősön vagyok még plusszba kell fizetni?


sajnos nem lesz könnyebb, felsőbb évesek mondták, hogy nehezebb lesz.

2019. ápr. 25. 11:41
 3/8 anonim ***** válasza:
51%

1#:

Olvass figyelmesen. Fizetősön van!



Kérdező: Már lassan meglesz a 1 egész éved, ne add fel.

2019. ápr. 25. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
40%

99% azt szokta javasolni, hogy amit elkezdesz, azt vidd is vegig.


En leszek az 1 %.


Ha valoban nem erdekel, hagyd ott. Ne masnak akarja megfelelni, hanem magadnak.


Rovid az elet.


Kovetkezeloeg megprobalod a munkahelyet. Az sem valik be, akkor megint kiprobalaz mas dolgot.


Elobb-utobb megtalalod a helyed.


Ha a szuleid nyitottak, ertelmesek es valoban szeretnek, akkor megertik, ha oszinten elmondod nekik a helyzeted.


Sok sikert!

2019. ápr. 25. 12:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:
És ha ezt most közlöm a szüleimmel akkor van értelme még a második vizsgaidőszaknak neki menni, vagy már felesleges?
2019. ápr. 25. 12:10
 6/8 anonim ***** válasza:
30%
Hagyd ott gyere elte matekra, graf kutatonak ;) :D
2019. ápr. 25. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
25%
Ha kozlod a szuleiddel es valoban nem akarsz erre a szakra jarni, tehat nem egy hirtelen erzelmi kitores, akkor vegleg hagyd ott a sulit, ne vizsgazz.
2019. ápr. 25. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
53%

Figyelj. Inkább most hagyd ott, míg nem buksz éveket azzal, hogy ott maradsz és szenvedsz vele vagy csúszol sokat. Főleg, ha nem is érdekel.


Mivel politikai ambícióid vannak, ezért levelezőn a jogi kart ajánlom vagy közgazdász.


Én azt csinálnám, hogy következő évbe ugyebár jelentkezel majd másik egyetemre. Ehhez már kell emelt és nyelvvizsga is. Ha ez megvan neked akkor nincs gond. Ha nincs meg akkor érettségi ősszel vagy májusba. 2020 as évre jelentkezel majd egyetemre.

A mostani egyetemedről ne iratkozz még ki! Ez fontos. Passzivon maradj. Két passzív lehet egymás után. Ha felvesznek majd az új egyetemre akkor kiíratkozol 2020ba. Ha nem vésznek fel akkor még ott a lehetőség, hogy ezt folytasd, mert csak passzivon voltál. Tehát most ősszel passzív utána tavasszal passzív. Idén még vizsgázz le mindenből, ha esetleg úgy adódna, hogy mégis folytatod.

Azt is vedd figyelembe, hogy az érettségitől függően lehet soha többet nem kerülsz be egyetemre, főleg hogy a jelenlegi kormány folyamatosan változtat a dolgok menetén.

2019. ápr. 26. 00:38
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!