Milyen egyenletet írhatok ide fel?
Ebben a feladatban én arra jutottam hogy talán 2 ismeretlennel lenne jobb számolni.
Tehát 30x+72+(s/10)*0.125*x=s
Ekkor csak s és x a kérdés.
De ekkor mi a második egyenlet?
Mert itt ugye X a 72 km után megtett utat jelöli, azt amikor találkoznak.
De nekem az egyenleted sántít;
az (s/10)*0,125*x azt jelentené, hogy a Bandi által megtett útnak veszed a 0,125-szeresét, pedig a teljes útét kellene.
Tehát azt a részt így tudnád felírni;
(s/10)*x = 0,125*s, és innen igazából meg is kapod az x-et, mivel ha osztasz s-sel, akkor csak x marad. Persze ez még kevés a boldogsághoz, elvégre pont s a kérdés, ami kiesett.
De amit fel írtam egyenlet, az szükséges nem?
Mert ugye úgy kapjuk meg s-t.
Hiszen Pista által megtett út, és Bandi által megtett út 0,125szorosa egyenlő találkozási pont. Azaz S.
Viszont (s/10)*x=0,125 s, ez nem biztos hogy igaz.
Hiszen ha Bandi ment pl 3km-t akkor annak a 0.125szorosa nem egyenlő az egész út 0.125szorosaval.
Persze, a közös út egyenletére is szükség van, csak nem abban a formában, ahogy azt te felírtad.
Viszont ha az eredeti egyenletedet elvetjük, és helyette a helyes egyenletet írjuk fel, ami csak annyi, hogy nem írod oda a 0,125-ös szorzót, akkor már meg is van a két egyenleted, amivel az s értékét is meg tudod adni, így arra nem kell odafigyelned, amit a 3-as válaszomban írtam.
Azonban a későbbiekre érdemes ezt megjegyezni, mert vannak olyan feladatok, ahol ezt is figyelembe kell venni, és csak azzal tudsz továbbjutni.
Köszönöm hogy segítesz.
Csak egy kérdés. Amit nem értek meg mindig.
Miért a teljes út 0.125reszet tette meg?
Én úgy értelmezem hogy miután az általa megtett út 0,125 részét megtette.
És az nem a teljes út 0.125 része.
Közben írtál látom.
Bocsi.
Köszi már ertem
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!