Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Házifeladat kérdések » Fizika érettségi segítség?

Fizika érettségi segítség?

Figyelt kérdés

Most fogok érettségizni fizikából emelt szinten, viszont elég sok dolgot nem tanultunk, így a feladatokat sem értem. Kimásolom ide amiket nem értek, valaki aki ért hozzá el tudná magyarázni?


Nemrégiben a csillagászok új törpebolygóra bukkantak a Naprendszerben.

A törpebolygó elliptikus pályáján 700 földi év alatt kerüli meg a Napot. Amikor legmesszebb van a Naptól, akkor több mint 120-szor van távolabb, mint átlagosan

a Föld.

a) Adja meg a bolygó Naptól vett legkisebb távolságát!

b) Hányszor nagyobb a törpebolygó sebessége napközelben, mint naptávolban?

Ennek a feladatnak addig értem a megoldását, hogy felírtuk az egyik Kepler törvényt.


Az ábrán látható, 5 liter térfogatú, nagy

hőkapacitású, 27 °C hőmérsékletű üvegtartályhoz vékony cső egyik vége csatlakozik, melynek másik vége nyitott. A cső

deszkára erősített U-alakú részében víz van,

melynek szintje kezdetben egyforma az U

két szárában. A tartályba fecskendővel egy

kevés folyékony étert fecskendezünk be. Az

éter gyors párolgása miatt az üvegcsőben a

vízszint megváltozik, és néhány másodperc

után egyensúlyba áll. A cső nyitott szárában

a folyadékszint ekkor 42 cm-rel van a zárt

oldali szint felett.

Határozza meg az üvegtartályba fecskendezett folyékony éter térfogatát!

Ennél azt nem értem, hogy mikor felírjuk az állapotegyenletet, miért számolhatunk a megadott térfogattal?


Egy m = 100 kg tömegű bolygójáró robot F1 = 650 N erővel nyomja

az R = 7200 km sugarú, tökéletes gömb alakú, homogén anyagú bolygó felszínét

a bolygó egyik pólusának környékén (azaz ott, ahol a bolygó forgástengelye metszi

a bolygó felszínét). Ugyanez a robot a bolygó egyenlítőjén az égitest forgásának

következtében F2 = 620 N erővel nyomja a felszínt.

b) Mekkora a bolygó tengely

körüli forgásának periódusideje?

Itt miért számolhatunk a centripetális erővel?


Az 235U- és 238U-izotópok egy körülbelül 6 milliárd évvel ezelőtti szupernóva-robbanásban keletkeztek, majd a bolygókeletkezés során a Föld anyagába beépültek.

Jelenleg a Földön található uránnak 99,28%-a 238U-izotóp, és csak 0,72%-a

235U-izotóp. Mindkét izotóp radioaktív, felezési idejük T235 = 704 millió év, illetve

T238 = 4,47 milliárd év.

a) Hány százaléka maradt meg a Földön a 6 milliárd évvel ezelőtti szupernóvarobbanásban keletkezett 235U-izotópnak és 238U-izotópnak?

b) Körülbelül mennyi volt a két izotóp aránya a keletkezésükkor? Miért ennyire kicsi

az 235U részaránya ma?

Ezt egyáltalán nem értem.


Mind a 4 feladat 2017-es érettségiből van, az első 2 októberi, a másik 2 májusi.

Köszönöm a segítséget!



2021. máj. 15. 14:48
 1/3 anonim ***** válasza:
100%

Egy feladatsorszám jól jött volna (mármint itt a kérdésen belül, hogy 1. 2. 3. stb.).

Másik, még mielőtt nekiállnék bármihez is: megoldókulcsot megnézted?

2021. máj. 15. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:

Az októberiből a 2-es és 3-as feladat, a májusiból az 1/b és a 4-es.

Igen megnéztem, így tudtam miden feladat után odaírni, hogy pontosan mit nem értek.

Köszönöm ha segítesz!!

2021. máj. 15. 23:01
 3/3 anonim ***** válasza:
Szerintem az első arra is gondolt, hogy itt gyakoron a feladatok elé a sorszám, hogy ne follyon egybe olvasáskor meddig tart a feladat. Kicsit jobban rásegíteni az üres elválasztó sorokra.
2021. máj. 16. 09:54
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!