Karl Marx tőke című könyve az miben hasznos mit tanít meg ha mondjuk pontokba kéne foglalni? Mire jó egy ilyen könyv?

Semmire nem jó. De sajnos egy egész ideológia nőtt ki belőle, vagyis tulajdonképpen egy ideológia alapműve.

Egy borzalom az egész. Vannak bizonyos problémák, amiket leírt, de az azokra adható megoldások közül sikerült a lehető legrosszabbat megalkotnia.

Korábban nem olvastam, de most hirtelen átfutottam belőle vagy 100 oldalt. Gyakorlatilag 0-ról építi fel a közgazdaságtant. Rengeteg új fogalmat vezet be és mindegyiket részletesen kifejti. Filozófus módjára még a melegvizet is elmagyarázza.

Akkoriban ez egy teljesen új szemlélet lehetett és óriási hatása volt. De ahogy az elemi fizikát sem Newton közleményeiből tanítják az iskolában, ez sem arra való, hogy a tanulóifjúság ebből értse meg a dolgokat. Ennél vannak lényegesen hatékonyabb források, amikből szinte ugyanezt a tudást meg lehet szerezni.

Marx filozófus volt, nem közgazdász. Jelzem, a 19. század közepén nem is nagyon voltak önálló közgazdasági képzések, illetve a közgazdasági gondolkodás módszertanában még nem jelent meg a matematika, mint eszköz. Így az akkori kögzazdasági gondolkodók jellemzően minőségi, és nem mennyiségi válaszokat adtak a kérdésekre. Ezáltal akkoriban a közgazdasági gondolkodás lényegében a filozófia egyik "ága" volt.

A Tőke alapvetően társadalomfilozófiai mű. Nem az egyénnel foglalkozik, hanem a társadalom és a gazdaság egészének működésével. Levezeti azt, hogy mi az az értéktöbblet, hogyan jön létre, és hosszútávon miért fenntarthatatlan ez a folyamat.

Azért volt meghatározó, mert a főáramú közgazdasági gondolkodás mindig is a "Laissez-faire" felfogás szerint működött, aminek a lényege az, hogy a gazdaságot úgy, ahogy van, békén kell hagyni, magától egyensúlyban lesz, az államnak nem szabad szerepet vállalnia a gazdaságban, mert az csak tökéletlenséghez, egyensúlytalansághoz vezet, állami beavatkozás nélkül pedig minden szép és minden jó lesz. A Tőke pedig pont ennek mond ellent, és az egész mű a klasszikus közgazdasági gondolkodók (Smith, Ricardo, Say) elméleteinek cáfolata. Éppen emiatt a Tőke megértéséhez és helyén kezeléséhez első körben célszerű elolvasni és megérti a klasszikus közgazdászok munkásságát (jelzem, ezzel együtt sem egy egyszerű és könnyen értelmezhető olvasmány).

Viszont azt érdemes tudni, és tudomásul venni, hogy a Tőke nem nekünk és nem rólunk szól. Ettől nem lesz kevésbé érvényes, csupán nehezebben fogyasztható. Ettől függetlenül, ha nem is hiszünk Marx-nak (mert szerintem is van pár dolog, amiben alapvetően téved), érdemes elolvasni és "meghallgatni", mit mond. Ha a témában szeretnél elmélyülni "modernebb köntösben", Piketty munkásságát javaslom.

"Karl Marx tőke című könyve az miben hasznos mit tanít meg ha mondjuk pontokba kéne foglalni? Mire jó egy ilyen könyv?"

Ez a könyv arra jó, hogy sok, közgazdasághoz felületesen értő embert hitegessen arról, hogy egy központosított szabályzású (tehát nem a piac által szabályozott) gazdasági rendszer eljuttatja majd a világot a Kánaánba. Közben pedig, láthatod, hogy hova jutatott minden szocialista és kommunista országot az, hogy Marx tanait követték.

Ez mit jelent a gyakorlatban? Milyen jövő következik ebből?

KOMMUNIKATÍV KAPITALIZMUS

A kommunikatív kapitalizmus megnevezés a késő kapitalizmus olyan változatára utal, amelyben a demokrácia lényegeként számon tartott értékek a hálózati kommunikációs technológiákban öltenek testet. A hozzáférés, a befogadás, a párbeszéd és a részvétel eszméi a globális telekommunikáció terjeszkedésein, felerősítésein, összekapcsolódásain keresztül valósulnak meg. A kommunikatív kapitalizmusban a tőkés felhalmozás a kom-munikatív folyamatok kisajátításából és kizsákmányolásából származik.

Ez nem jelenti azt, hogy az információs technológia a feldolgozóipar helyére lépett volna; valójában a bányászati, vegyipari és biotechnológiai ágazatok széles skáláját hajtja. Azt sem jelenti, hogy a hálózati számítástechnika a saját termelésén kívül javította volna a termelékenysé¬get. Inkább azt jelenti, hogy a kapitalizmus olyannyira magába foglalta a kommunikációt, hogy az már nem kínálhat külső kritikát. A kommunikáció a tőkét szolgálja, például a termelőkkel és a fogyasztókkal való törődés affektív formájaként, vagy a munkahelyi „emberi kapcsolatok” eszközeként szolgáló megosztásként és kifejezésként, illetve hozzájárulásként a mindent átható média körforgáshoz.

Én részben azért emelem ki akommunikációt, mert hangsúlyozni szeretném akapitalizmus jelen változatának hatását ademokráciára: nevezetesen azt, hogy akommunikatív kapitalizmus bekebelezi ademokráciát és ellehetetleníti annak képességét arra, hogy egy kritikai rést üthessen atársadalmi térbe. Jürgen Habermas kommunikatív cselekvéselmélete nem kínál kritikai alternatívát azinstrumentális észjáráshozés azegydimenziós társadalomhoz képest.

Azért nem, mert akommunikáció atőkés kisajátítás és kizsákmányolás alapvető eszközévé vált. Anyelvi, érzelmi és tudattalan együttlétek, áramlások és folyamatok, melyek meghatározzák azemberi létet, atőkés termelés szolgálatába álltak.

A kommunikatív kapitalizmus mindent maga alá rendel, amit csak csinálunk. Nem csupán mediatizált interakciónikat, hanem az összes interakcióinkat a tőke nyers alapanyagává alakítja (Bilbao-Osorio 2014).

A pénzügyi tranzakciók, a GPS-helyadatok, az RFID-címkék, a lefényképezett vagy lekamerázott interakciók, és hamarosan a „tárgyak internetének” nevezett apró, mindenütt jelenlévő érzékelők által generált adatok életünk minden vonatkozását adattá változtatják. Pár éve még talán kommunikatív közjavakként8 értelmeztük volna ezeket. Most, hogy a strukturálatlan információmorzsák óriási adathal¬mazokban gyűlnek össze, világossá vált, hogy valami sokkal hatalmasabbal van dolgunk. A big data a tőkések szóhasználatában az az anyag, amit Marx társadalmi szubsztanciaként fogott fel.

Amennyiben a jelent a kommunikatív kapitalizmus fogalmaival értjük meg, az visszahat arra, hogyan gondolunk a kommunikációra, szubjektivitásra és társadalmi mezőre. Először is, a kommunikációban az üzenetek hozzájárulások. Az üzenet azon elképzelése, miszerint az egy olyan dolog, amit egy beszélő egy befogadóhoz küld annak érdekében, hogy választ szedjen ki a befogadóból, többé nem tartható.

Az üzenetek ma már a tartalmak végtelen keringéséhez járulnak hozzá. Az üzenetek használati értékének elsődlegességét felváltotta a csereértékük elsődlegessége, ami elsősorban aszerint értékeli az üzeneteket, hogy azok mennyire hatékonyan terjeszthetők, továbbíthatók és megszá¬molhatók. Minden alkalommal tanúi lehetünk ennek a változásnak, amikor megjelenik egy új közösségi platform, ami eleinte emberek intim interakcióira (bejegyzések, frissítések és tweetek írására) épül, majd ahogy egyre több ember csatlakozik, megváltozik, és az elsőd¬leges tevékenység a tartalmak puszta továbbítására módosul.

Egy üzenettel ellentétben, amit meg kell érteni, egy ilyen hozzájárulás csak kiegészí-tés. Bármilyen beszélgetéshez hozzáteheti bárki a véleményét, elképzelését. A közreműkö¬désnek ez az additív tulajdonsága egy alapvető kommunikatív ekvivalencián alapul. Mint hozzájárulás, kommunikatív szempontból minden üzenet egyenlő bármely másikkal.

8 Szintén utalás a Hardt és Negri (2009) által (is) sokat használt „common”-ra, illetve magyarul Kiss (2016) – a szerk.40

Nem azszámít, hogy mi hangzott el, hanem hogy mondtak valamit. Egyik vélemény vagy ítélet sem ér többet, mint bármely másik (mindegyik egy kommentet jelent ablogomon, egy lájkot, egy tweetet). Mindegyik hozzáad valamit azáramlathoz. Válogatás nélkül cirkulálnak tények, elméletek, ítéletek, vélemények, fantáziák, viccek és hazugságok.

A kereséseink, hozzászólásaink, részvételünk által generált információtömeg csillagászati léptékű növekedése kommunikálhatóság nélküli kommunikációs környezetbe zár minket. Az érzelmiés információláncolat hozzájárulásaként kijelentéseink tartalma lényegtelen. Aszavakat szófelhőkben számlálják azalapján, hogy milyen gyakran ismétlődnek, nem pedig, hogy mi ajelentésük. Az emberek gondolatok helyett egyre inkább képeket terjesztenek, mivel bizonytalanok abban, hogy agondolatokat hogyan fogadják, interpretálják majd.

Akommunikáció alapvetően gazdasági formává alakulását mutatja jelentésközvetítő kapacitásának csökkenése, illetve annak ahiánya, hogy korlátozott társalgáson és azazonnali helyi kontextuson túl bármit szimbolizáljon. Akommunikatív termelés inkább azáramláshoz, mint ahasználathoz járul hozzá (figyelemfelkeltés, nem további megértés). Szavak és képek keringenek jelentésüktől megfosztva.

A kommunikációs változásokkal párhuzamosan aszubjektivitás is megváltozik. ﾭjai elhalványultak. Az régi politikai szubjektumok – mint azipari munkás és avárosi polgár, akikre jellemző volt amagánés közszféra elkülönülése – nem szervezik meg acselekvésttöbbé. Apolitika szimbolikus szereplőiként sokat bírálták, árnyalták és pluralizálták őket. Radikálisan megváltoztak azok afeltételek is, melyek létüket anyagilag lehetővé tették

– nem utolsósorban akommunikatív kapitalizmusnak köszönhetően. Gondoljunk csak azotthon és amunkahely szétválásának megszűnésére, vagy adeindusztrializációval, offshore tevékenységekkel, posztfordizmussal és informatizációval kapcsolatos fejlemények egész sorára.

Hasonló elbizonytalanodás jellemző akülönböző faji, etnikai és szexuális identitásokra is. Ezek is jóval kevésbé számítanak stabil szubjektumpozícióknak mint korábban – még ha intenzív küzdelmek színterei maradtak továbbra is.

Lacani szóhasználattal élve azt láthatjuk, hogy aszimbolikus identitások helyére képzetes9 identitások lépnek. Aszimbolikus identitáshoz aszubjektumnak azonosulnia kell egy énideállal, vagyis egy olyan nézőponttal, ahonnan aszubjektum látja saját magát és atetteit. Aképzetes önmeghatározás arra aképre utal, amit aszubjektum magáról elfogad. Azt mondhatjuk, hogy aszimbolikus önmeghatározás megalkotja azokat akörülményeket, amelyek meghatározzák, hogy mely képek és hogyan jelennek meg, illetve hogy egyes képek miért tűnnek vonzóbbnak mint mások. Aképzetes önmeghatározás azonban csak asaját énképre vonatkozik.

A kommunikatív kapitalizmus hálózati interakciói nem kínálnak szimbolikus iden-titásokat – olyan perspektívákat, melyek felől a kollektív cselekvés eredőiként láthatnánk magunkat. Ehelyett inkább lehetőségeket kínálnak arra, hogy új szerepekben képzelhessük el magunkat, valamint hogy életstílusok széles körét próbálhassuk ki.

Ez a válto-zatosság és változékonyság szélsőségesen sebezhetővé teszi a képzetes identitásunkat – állandóan változik a referenciakeret, ami értelmet és jelentést ad neki; a többi ember, akik szétszaggathatják, és sikereikkel, eredményeikkel megkérdőjelezhetik az én sikereimet és eredményimet, bármelyik pillanatban felbukkanhatnak.

Ez a bizonytalanság nem csak lelki jellegű, hanem észszerű válasz azokra a küzdelmekre, amelyek folyamatosan zajlanak a globális, reflexív pénzügyi és információs hálózatokban. Christopher Newfield egyik remek elemzésében a tudásmenedzsment-technikák magasan képzett szellemi munká¬sokra gyakorolt hatásait vizsgálta.

„A tudásmenedzsment szerint az elitiskolákból kikerülő diplomás fiatalok nem különböz¬nek más termelő munkásoktól: nincs velük baj, de nem biztosítják az egyetlen dolgot, ami igazán számít a tudásgazdaságban – a szabadalmaztatott innovációkon alapuló különleges komparatív előnyöket” (Newfield 2010).

Nem csoda, hogy mindannyian a különleges egyéniségünket hangsúlyozzuk: a munkánk függ tőle.

A kommunikatív kapitalizmus társadalmi mezejét a verseny, a viszály és az egyenlőt¬lenség jellemzi. Ez nem egy olyan küzdőtér, amit leírhatnánk a racionális vita nyilvánossága és a demokratikus döntéshozatal fogalmaival.

Olyan küzdőtér ez, melyben a számok többet jelentenek a tartalomnál, ahol a „mennyi?” a „hogyan?” helyére lép, és ahol a korreláció kiszorítja az ok-okozati összefüggést.

Az egyenlőtlenségek a kommunikatív kapitaliz¬mus alapvető fontosságú alkotóelemeként működnek, ezt pedig Barabási Albert Lászlónak a komplex hálózatokban meglévő hatványtörvény-eloszlásról szóló fejtegetése mutatja meg legjobban (Barabási 2013). A komplex hálózatoknak – melyeket a szabad választás, a növekedés és a preferenciális kapcsolódások jellemeznek – sajátos szerkezetük van. A fő vagy legnépszerűbb csomópontnak kétszer annyi kapcsolata van, mint a második legnépszerűbbnek, és így tovább, tehát nagyon kicsi a különbség a mellékesebb csomó¬pontok között, de hatalmas a főbb és a mellékesebbek közt.10 Jóllehet ez nem tűnik jelentős dolognak vagy gyakori jelenségnek – arra számítunk, hogy a legtöbb eloszlás, amivel a mindennapokban találkozunk, a haranggörbe alakját követi –, a komplex

10 A gráf-és hálózatelméletben a csúcsok vagy csomópontok jelölhetnek személyeket, weboldalakat, vagy bármit, amik kapcsolatba léphetnek egymással, ezeket a kapcsolódásokat pedig éleknek nevezik -a szerk.42

hálózatokban is fellelhető hatványtörvénytípusú eloszlások kifejezetten gyakoriak.

Például ez jellemzi azakadémiai hivatkozási hálózatot: sok cikket írnak, keveset olvasnak el és ugyanarra anégyre hivatkozik mindenki.

Ugyanez aszerkezet jellemzi akasszasikeres mozifilmeket, abestseller regényeket és ahatalmas internetes hálózatközpontokat (hubokat). Aközbeszédben is megjelenik ez azelképzelés, mint a„80/20-as szabály” vagy azúj gazdaságra jellemző olyan elvek mint „a győztes mindent visz” vagy „a győztes viszi alegtöbbet” és a„hosszú farok”11.

Ezekben apéldákban azegy, aki azelső helyre kerül, egy közös mező létrehozásának köszönheti pozícióját. Gondoljunk például egy versenyre, amely célja, hogy megtalálják a legjobb fogyókúrás vagy alegjobb városturisztikai applikációt.

Averseny létrehoz egy mezőt, ami kitermel egy győztest. Ezek amezők sokféleképpen jöhetnek létre: bejegyzések alatti hozzászólások révén (gondoljunk aRedditre és azokra amódszerekre, melyekkel ﾭgével

(példaként említhetjük aHuffington Post kattintásvadász blogbejegyzéseit), vagy aTwitteren. Minél több arésztvevő, annál nagyobb amező és így azegyenlőtlenség is, végeredményben pedig nagyobb akülönbség azegy és atöbbi résztvevő között. Amező kiterjesztése kitermeli azegyet.

A tőkések kipróbált és jól bevált munkáskizsákmányoló műveleteinek hosszú sorántúl – amunkanap hossza, fizetésmegtagadás, atermelőeszközök költségeinek munkásokraterhelése – akommunikatív kapitalizmus akizsákmányolás új módjait teszi lehetővé.

Mivel alapvetően aközös mező területéről emelkedik ki azegy, ezért akizsákmányolás olyan törekvésekből áll, melyek aterep kreatív termelésének stimulálására irányulnak annakérdekében, hogy megtalálják és pénzzé tegyék azegyet.

A csúcsok hatványtörvényeloszlása akomplex hálózatokban (újból: szabad választás és preferenciális kapcsolódás jellemezte hálózatok) elárulja számunkra, hogy ﾭció hálózatokban történő szabad áramlása hozza létre, anyereségért folytatott verseny pedig megragadja és kizsákmányolja. Ha őszinték vagyunk, be kell vallanunk: aközösségi média mint olyan nem létezik.

Ahálózati kommunikáció nem számolja fel ahierarchiát, ahogy korábban hittük, hanem elmélyíti azt, ahogy asaját választásainkat magunk ellen fordítja.

A big data zsákmányul ejtése tehát nem az egyéni identitásunk feletti kontrollra vonatkozik. Inkább egyfajta időbeliségtől és egyfajta együttléttől vagyunk megfosztva. Ezeket kisajátították és tőlünk idegen célok használatba állították. Kétfajta időbeliségtől lettünk megfosztva: a pillanatnyitól és a jövőbelitől. Azért veszítjük el a pillanatnyit, mert minden tárolható nyomot hagy maga után.

A térben mozogva a mobiltelefon adatokat hoz létre. Adatok létrehozásával jár az is, ha megérintünk egy képernyőt, vagy csak rá-nézünk. A pillanatnyiság helyett a maradandóság jellemzi ezt a rendszert.

A tévedések, hibák és hazugságok ebben az időben együtt élnek a helyesbítéseikkel. A tanulóképesség és a megcáfolhatóság a jelentések jellemzői helyett a rendszerek, algoritmusok tulajdonsá¬gaivá válnak.

Az adatelemzés elsődlegesen előrejelző jellege miatt elveszítjük a jövőbeliség egy dimenzióját: a minták keresése a jövendőmondás és jövendőbefolyásolás érdekében történik, akkor is, ha a jövő csak néhány ezredmásodpercnyire van, ahogy ez a magas frekvenciájú kereskedés14 esetében történik.

Az adatelemzés a meglepetést próbálja kiiktatni, annak a lehetőségét, hogy valami a jövőbeliségtől elválaszthatatlanul megtörténhessen.

Ezen időbeliségek eltulajdonítása példázza és fel is erősíti a szimbolikus hatékonyság hanyatlását. Az eltárolt pillanatok kontextusa eltűnik, megannyi pillanatot igény szerint állítanak össze újra.

Hasonlóképpen a jövőbeliség elválik a lehetőségek narratíváitól: a tervek, amiket készíthetünk és a víziók, melyeket követhetünk, előrejelzések sokaságává alakul át, melyek a kormány és a pénzügyi szektor számára lesznek csak elérhetők, számunkra nem.

Az adatkisajátítás megváltoztatja az együtt töltött idő jellegét azáltal, hogy ez az idő elérhetővé válik mások kereskedelmi haszna számára.

A társas hajlamot – és nem csak a személyközit, de az ember állatokkal, környezettel és tárgyakkal való kapcsolatát is – bekerítették, a múltbéli mintá-zatokért elemzik, a jövőbeliekért pedig megtartják egy kis versenyelőny kisajtolása érdekében. A kommunikációt, a kultúrát és a gondoskodást megszerzik és felcímkézik.

14 High frequency trading – robotok által végzett tőzsdei kereskedés – a szerk.46

Semmit sem tudunk csinálni, ami ne állna máris készen atőke számára.

És ez nem egyéni, hanem kollektív szinten értendő, kollektív hatalmunkat gyakorolják megsokszorozott, folyékony, közvetett és bizonytalan módokon aközösen létrehozott kapcsolataink felett.

Carolyn Nguyen megjegyzik, hogy „minél nagyobb szerepet játszik azadat avilággazdaságban, annál kisebb lesz azegyének túlnyomó többségének azértéke”.

Valójában „ez azt is jelentheti, hogy egy adatvezérelt gazdaság szerződéses gazdasággá válhat”