Női testrészek a magyar irodalomban?

Csokonai - Reményhez ("Sima száddal mit kecsegtetsz...)

Csokonai - Tartózkodó kérelem ("ajkaid harmatozása" "szemeid szép ragyogása"

József Attila - Óda ("lecsüng a kéz" "látom előrebiccenni hajad, megrezzenni lágy emlőidet" "fogaidon a tündér nevetés"

Ady Endre - Őrizem a szemed ("fogom meg a kezedet" "őrizem a szemedet"

Petőfi Sándor - Minek nevezzelek? ("szép szemeidnek esti csillagát" "ajkaimhoz ér, ajkadnak lángoló rubint köve")

Még sorolhatnám reggelig.

Először nekem Petőfi János vitéze ugrott be.

Amikor Iluska mossa a ruhákat.

De nem ám a patak csillámló habjára,

Hanem a patakban egy szőke kislyányra,

A szőke kislyánynak karcsu termetére,

Szép hosszú hajára, gömbölyű keblére.

Kisleány szoknyája térdig föl van hajtva,

Mivelhogy ruhákat mos a fris patakba’;

Kilátszik a vizből két szép térdecskéje

Kukoricza Jancsi gyönyörűségére.

Ady Endre: Őrizem a szemed

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Benjámin László: Hajnali karének

Meg se várja a felkelő napot,

Zsuzsi kezdi az első szólamot.

Előbb álmosan, halkan, panaszosan,

aztán egész szívvel, cifrázva hosszan.

Fölkelek érte, viszem Emmi mellé,

elcsöndesedik szépen az anyja mellén,

a tejet nyögve, szuszogva nyeli,

ízlik a reggeli.

Móricz Zsigmond: Édes Anna

/Igaz, hogy ez nem vers, lehet, hogy nem is jó./

Vizyné arcáról már eltűnt a csalódás és ámulat. Mindez valami kellemes derengéssé enyhült. Még egyre mustrálgatta. Ez nem is látszott parasztlánynak. Nem volt olyan tenyeres-talpas, pirospozsgás, mint a Varga Örzsi. Inkább nyúlánk és törékeny, az arca tojásdad, csontjai finomak, arányosak. Üde pepita ruhácskát viselt, mely alatt puhán, öntudatlanul aludt a gyermekmelle, játékosan, mint két kis gumilabda. Egész lényében pedig volt valami, amit nem tudott kifejezni, valami, ami vonzotta, ami egy kicsit vissza is rezzentette, de rendkívül érdekelte.

Most hol a könyvre, hol a lányra pillantva ellenőrizte a cselédkönyv hivatalos megállapítását, melyek bizony közel sem födték a leírhatatlan valóságot. Haja, nem dús haja, melyet csak úgy kenőcs nélkül, szárazon simított hátra domború homlokáról, nem volt szőke, hanem a gesztenyeszín és a szőke közötti árnyalatú, szöghaj. Orra se "rendes", hanem határozottan érdekes, a lélegző cimpáival, majdnem különös és pikáns. Termete valamivel magasabb a közepesnél, de gyönge, elmaradott, talán csöppet fiús is még. Szája vérszegény és cserepes, s keze a rendes cselédkéz: durva. Körme kurta és csempe.

A lány fölrebbentette seprűs pilláit, de mielőtt az asszony megláthatta volna, lecsukta.

Ennyi jutott eszembe. Üdv. Ági

Egyik kezemben édes szendergőm

Szelídeden hullámzó kebele,

Másik kezemben imakönyvem: a

Szabadságháborúk története!