Hogy lehetne jellemezni Petőfi Zoltán nevelő apját Horváth Árpádot?

Figyelt kérdés
2009. szept. 21. 16:21
 1/1 anonim válasza:

Először is:

Horvát István történész fia. Egyetemi tanár, ugyancsak történész és az MTA első tagja. Bölcsészeti és jogi doktorátust szerzett, majd 1841-ben ügyvédi oklevelet kapott. Toldy Ferenc halála után 1874-76-ban az Egyetemi Könyvtár igazgatója. Petőfi özvegyét, Szendrey Júliát 1850-ben vette feleségül. Házasságuk igen nagy port kevert a közéletben. Két fiuk született.


Másodsorban:

Történelemmel és jogtörténelemmel foglalkozott, nagy érdemet szerzett az oklevelek szigorú kritikai olvasásának meghonosítása terén. Előadásait a széles körű tudományos képzettség, a magyar jogtörténetben és a szakirodalomban való kiváló jártasság jellemezte. Nagy tudása ellenére íróként nem fejtett ki nagy munkásságot. A diplomatikára vonatkozó jegyzeteit, amelynek függelékét egy oklevelekről készült facsimile-gyűjtemény jelentette, a tanításban is fel tudta használni. Ebben a műben részletesen tárgyalta a magyar oklevéltan történetét, felvázolta a paleográfiai alapismereteket, elemezte a kronológiai problémákat. A Századokban megjelent tanulmányában az egyetemi oktatásról és a német gyakorlat káros voltáról fejtette ki álláspontját, illetve rendezni próbálta az egyetemi tanároknak az oktatásban és a kutatásban betöltött szerepét.


Igazgatósága ideje alatt épült az Egyetemi Könyvtár mai épülete Skalnitzky Antal tervei alapján. 1874 nyarán a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium jóvoltából több hónapos külföldi utat tett meg, hogy a németországi, hollandiai, belgiumi, franciaországi és angliai közkönyvtárak szervezetét, címtározását, rendezését és kezelését a helyszínen tanulmányozhassa. 1776-tól kezdtek el dolgozni a könyvtár régóta esedékes, új cédulakatalógusán. Két katalógust hoztak létre: egy leíró katalógust (kezdetben rövidített címfelvétellel) és egy szakkatalógust. Ugyanakkor Horvát Árpád nem felelt meg igazgatóként. Komoly szakmai konfliktusba keveredett Szinnyei Józseffel, ráadásul maga is jól látta, hogy a könyvtárvezetés egyre sokasodó feladatai nem tették lehetővé az igazgatói és az egyetemi tanári tisztség egy személyben való egyesítését. Számos kérdésben, mint például a kölcsönzés, rendkívül merevnek bizonyult.


Szóval valószínűleg jó ember volt :)

2009. szept. 29. 09:43
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!