Az egri csillagok utolsó részéből (holdfogyatkozás) van egy feladat amit nem tudok megoldani. Ezt az utolsó feladatot sehogy sem tudom megcsinálni. Az ostrom idején egy gyerekkardot dobnak a várba. Hogyan reagáltak erre? (a többi lent)

Magyar Elektronikus Könyvtár (Gárdonyi Géza: Egri csillagok):

[link]

Az ötödik fejezetet (II. kötet, Ötödik rész – Hold-fogyatkozás) olvasd el:

…

Dobó a kardra bámult.

Gergely folytatta:

- Én a feleségemet, fiamat Sopronban hagytam. Arra semmiféle török nem jár. Ha járna, agyonvernék. Az én feleségem pedig onnan el nem mozdul, mert nincs is kihez mennie.

Dobó a fejét rázta.

- Érthetetlen. Talán ellopták a kardot? Ócskáshoz, katonákhoz került?

- Hogy tudják akkor, hogy az én fiamé? És van valami kapcsolatosság is az ügyben, ami kigyóként marcangolja a szivemet. Ennek a Jumurdsáknak, áliász Dervis-bégnek volt egy talizmánja. Azt elvette tőle az én Istenben boldogult tanitóm: Gábor pap. És nekem hagyta. Azóta az a bolond török mindig azt keresi. Hogyan tudta meg, hogy nálam van? meg nem érthetem. De megtudta, az bizonyos, mert kéri tőlem.

- És azt gondolod, hogy a fiad csakugyan nála van? Hát ördög abba a gyűrűbe, vesd ki neki.

- Hiszen épp ez a különös, - felelte a sisakját levéve Gergely, - hogy nincs nálam a gyűrű. Otthon hagytam.

Dobó hümmentett:

- Megáll az eszem. Ha arra gondolok is, hogy némely törökök talán Sopronban kalandoznak... hm... A bég a gyűrűt ragadta volna el és nem a gyermeket.

- Én is ezen bolondulok meg, - felelte Gergely.

- És gondolod, hogy a gyermeked csakugyan itt van?

- Ahogy a kardocska idejutott Sopronból, most már azt kell gondolnom, hogy az én kisfiam is ide-kerülhetett.

A palotához értek. Dobó leült a palota előtt a márványpadra, a palota lámpása alá.

- Ülj le te is, - mondotta.

A két térdére könyökölve nézett maga elé.

Hallgattak.

Dobó végre a térdére csapott, megszólalt:

- Hát még ma éjjel megtudhatjuk, hogy igaz-e vagy nem a török szava?

Dobó végre a térdére csapott, megszólalt:

- Hát még ma éjjel megtudhatjuk, hogy igaz-e vagy nem a török szava?

Odaszólt a palota előtt járó őrnek:

- Miska. Eredj a tömlöcbe. Vezesd ide azt a kurdot, akit a patakban fogtak az emberek.

Az ablakon Baloghné szólott ki:

- Kapitány uram, a hosszú mentéjét...

Mert csak dolmány volt Dobón, szürke szarvasbőr dolmány, s az éji levegő ugyancsak fázlaló volt.

- Köszönöm, - felelte Dobó. - Mingyárt ágyba térek. Pető hogy van?

- Félrebeszél és nyöszörög.

- Ki virraszt mellette?

- Kocsis Gáspárnak a feleségét hivattam be. De amig el nem csendesül, magam is virrasztok.

- Nincs ok rá, - felelte Dobó. - Láttam a sebet. Begyógyul. Nyugodjon le kegyelmed!

Az őr toppogott oda a kurddal.

- Vedd le róla a láncot! - szólt neki Dobó.

A kurd a kezét a mellén keresztbe téve, mély meghajlással várakozott.

- Hallod-e pogány, - mondotta Dobó (Gergely tolmácsolt minden mondatot), - ismered Dervis béget?

- Ismerem.

- Milyen formájú ember?

- Félszemű. Dervisruhában jár, de alatta páncélt visel.

- Az az. Hová való vagy te?

- Bitliszbe uram.

- Él anyád?

- Él uram.

- Családod?

- Két gyermekem van.

És elnedvesült a szeme.

Dobó folytatta:

- Kibocsátalak a várból. De egy megbizásomat kell hiven teljesitened.

- Rabszolgád vagyok uram holtomig.

- Elmégy Dervis béghez. Annál a bégnél egy kis rab-fiu van. Megmondod a bégnek, hogy azt a kis fiut holnap reggel idehozza a patakra nyíló kapuhoz, ahol te rabul estél, megkapja érte amit kiván. Fehér kendővel jőjjetek.

- Értem uram.

- Egy ember kimegy a kapun tőlünk a fiuért, és magával viszi a bég talizmánját. Te pedig elvezeted a bégtől a fiút és átadod a mi emberünknek. Gondoskodtok róla, hogy a mi emberünknek bántódása ne legyen.

- Életemmel felelek érte uram.

- Nem elég: meg kell esküdnöd itt anyád szivére és gyermekeid boldogságára, hogy amit kivánunk, megteszed.

- Megesküszöm uram, - felelte a kurd.

Kristóf már ott állt mellettük. Dobó hozzáfordult:

- Menj be Kristófom a lovagterembe. A sarokban hever egy rakás török holmi, s azok között egy kis török könyv. Hozd ki azt a könyvet.

Az a könyv a korán volt, amit az olvasni tudó török harcosok maguknál hordoznak. Pergamenbe volt kötve, és acélkarika volt a sarkán. Abban a karikában zsinór volt. Igy szokták az olvasni tudó törökök a mellükön hordozni. A kurd rátette az ujját a koránra, és megesküdött. Azután Dobó lábához borult. Megcsókolta a földet és örömtől elevenen távozott.

- De uram, - mondotta remegő hangon Gergely, - ha a török látja, hogy megcsaljuk...

Dobó nyugodtan felelt:

- Ha nála volna a gyermek, már megmutatta volna. Hazug minden török. Én csak téged akarlak megnyugtatni.

Gergely dobogó szivvel sietett a bástyára, hogy pihenjen valamelyest hajnalig.

Mikor a malmok mellett lépked, az árnyékból egy pszt szó hallatszik, jobban mondva egy pst.

Gergely odanéz. A cigányt látja. Szalmán térdel a cigány, és integet neki.

- No mit akarsz? - kérdezi Gergely kedvetlenül.

A cigány fölkel és susog:

- Kutya van a kertben, nagyságos Gergely uram!

- No.

- Az este az ókapunál egy kassai katonának a sisakja álladzóját reperáltam. Hegedüs hadnagy úr arról beszélt, hogy mikor ostrom van, duplán járna a fizetség. A katonák morognak Dobó nagyságos úrra. Azt mondják, hogy a török minden jót igér, ő meg semmit.

Gergelynek elakadt a lélekzete.

- S előtted beszéltek így?

- Minden katona előtt. Én meg nem mondottam volna. De ha már félni kell, jobban félek a terektől, mint a kassai hadnagy úrtól.

- Jer velem, - mondotta Gergely.

Megkereste Mekcseyt. A töltéscsinálóknál rendelkezett.

- Pista, - mondotta, - hallgasd meg Sárközit.

S ott hagyta őket.