Egri Csillagok! A kapott információrészletekből próbáld felismerni a regény szereplőit! A felsorolt jellemzők mely szereplőkre vonatkoznak? Köszönöm előre is a segítséget

Figyelt kérdés
1. Szelíd kis, szőrös képű ember volt. Inkább elbeszélés volt az éneke, mint dalolás.2. Vállas erős vén. Különös tompa hangja volt, a mássalhangzókat csak sejteni lehetett a beszédében. Egerben halt meg.3. Telt arcú barna férfi volt, hosszú, tömött fekete bajusszal. Kézcsók helyett csak meghajolt. S büszkén nézett a szultánra. Ez a büszkesége idősebb korában is megmaradt.4. Kerek arcú, fiatal, rongyos, óriás törökként ismerjük meg, a temesvári csata után ő a legnagyobb termetű aga, van vagy három mázsa.5. Fekete ruhás, hosszú kezű, vékony arcú nő. Gyönge rebbenés a hangja, olyan nyárfalevél-természetű lélek.6. Amikor megismertük, hosszú, csontos legény volt, szeme hegyesen néző, szürke szem. Vasakaratú, szava se kellett, csak intése. A regény végén lemondott tisztségéről.7. Kezdetben német, majd János párti, vitatkozni, harcolni nagyon szeretett. Súlyos sebesülése miatt nagyon sántított. Gergely csapatával érkezett Egerbe, ott is halt meg.8. Somogy megyei pusztáról származó, vastag derekú asszonyság, aki hősiesen harcolt Egerben. Évát és Gergelyt már gyermekkorukban is ismerte.9. Szelimként találkozunk vele utoljára. A szájától a füléig egy vörös barázdaszerű sebhely húzódott.10. Bikafejű, gőgös ifjúként ismertük meg, akiről kiderül, hogy jó fiú, csak egy kicsit tüskés. Ő a ^^kis kapitány^^.

2015. okt. 24. 09:16
 1/3 anonim ***** válasza:
10%

1.

Tinódi Lantos Sebestyén, a költő, énekes, aki Eger várának viadalát is megírta, a részleteket az ő verséből ismerjük

2. Bálint pap, Ceceyék házában találkozunk vele először, sokat vitatkozik a két idős ember, Cecey és Bálint pap

3. Török Bálintról van szó, ő a rab oroszlán

4. Hayván, a gúnyneve, Hasszán eredetileg, ő adja a pergameneket megfejtésre Gergelynek

5. Izabella királyné lesz, Szapolyai /Zápolyának is írják néhol/ özvegye, az ő udvarhölgye Éva, a trónörökös, a csecsemő János Zsigmond édesanyja

6. Dobó István, Eger várának főkapitánya

7. Cecey Péter, Éva /Vicuska/ édesapja

8. Margitról, egy fiatal parasztlányról van szó, aki pártfogásába vette a regény elején a fogságba esett Gergőt és Vicuskát

9. Ő Jumurdzsák, a janicsár, a talizmángyűrű miatt a regény végéig üldözi Gergelyt

10. Mekcsey Istvánról van szó, aki Eger ostroma idején másoddkapitány Dobó mellett, Gergely legjobb barátja

2015. okt. 24. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:
Nagyon szépen köszönöm!!!! :)
2015. okt. 25. 08:17
 3/3 anonim ***** válasza:
0%
Szívesen !
2015. okt. 25. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!