Milyen helyzete volt a családoknak a 60-as és 70-es években? Pár mondatot tudnátok nekem írni?

Szia !

Még nem volt olyan általános, különösen az idősebb, de még nem nyugdíjas korú nők körében a munkába állás, sokan csak egykeresős családokban éltek.

Ilyenkor a htb, azaz a háztartásbeli megjelölés szerepelt az igazolványokban, a nőkre nem vonatkozott a közveszélyes munkakerülés, ha nem dolgozott valaki.

Ez a második kérdésedre is válasz egyben.

A fiatal lányok azonban már úgy készültek az életre, olyan iskolatípusokat választottak, hogy érettségi, egyetem, főiskola után, vagy egy szakma tanulása után dolgozhassanak.

Egyre inkább a kétkeresős családtípus dominált, volt túlsúlyban.

Nem lehetett lakáshoz jutni, már megjelentek a társasházak és a szövetkezeti lakások, tehát nem a Tanács, a mai Önkormányzat elődje "utalt ki" lakásokat, hanem előleg befizetése ellenében, kölcsön vállalása révén, vagy készpénzért volt szerencséje annak, aki lakhatási lehetőséget kapott.

A fiataloknak, éppen elkezdve a munkát, esélyük sem volt annyi pénzt összegyűjteni, hogy beköltözhessenek egy akár régi, akár újonnan épült lakásba. Ez csak szülői segítséggel ment.

Természetesen szociális rászorultság esetén, 3 gyerek volt ez a fontos körülmény, lehetett tanácsi bérlakáshoz jutni.

Nem volt munkanélküliség, az orvosi ellátás is munkaviszonyhoz volt kötve, erre igazolvány is szolgált, amit negyedévenként a céggel le kellett bélyegeztetni, ahol az illető dolgozott.

A hatvanas évek végén bevezették a gyes intézményét, a kismamák otthon maradhattak három évig a gyerekkel.

Persze nagyon sokan ennél hamarabb "visszamentek" dolgozni, mert a gyesből /havi 600.-- Ft./ nem lehetett megélni.

A fiatalok korán kötöttek házasságot, és vállaltak gyereket is, sokan már a húszas éveik elején.

Az önálló élet lehetősége Csak egymással összekapaszkodva volt elérhető, így tudtak valamelyest előre menni.

Begyűrűzött a kapitalizmus is, butikok nyíltak, kisiparosok varrták a Burdából/német divatlapból/ ellesett, koppintott ruhákat, a forgalmasabb belvárosi, körúti kapualjakban kis kirakatok csábították az arra járókat a vásárlásra.

A konfekció ugyanis "csapnivaló volt, a fiatalok szívesen költöttek kicsivel többet, de egyedi ruhákra vágytak. Köztük már farmernadrágra, farmer holmikra is, amelyek külföldről is bejutottak valahogy az országba, de sok "utánzatot" is árultak.

Lakásokban voltak a műhelyek és a boltok is.

Az orvosi ellátásra visszatérve, ez ingyenes volt, de a borravaló intézménye ekkor is működöt.

Illett pénzt adni, ajándékot vinni, egy-egy komolyabb műtét után, szülés alkalmával.

Körzeti felnőtt és gyermekorvosi ellátás volt, szakorvosi rendelőkkel, ugyanúgy, mint ma.

Arányaiban sokkal olcsóbb volt a közlekedés, és amit ma kifogásolok, hogy nincs, nemcsak a bérletek, hanem az egyszeri vonaljegyek is különbséget tettek árban, felnőtt és gyermek utasok között.

Magyarul nemcsak tanulóbérlet volt, hanem gyermek vonaljeggyel is lehetett utazni.

Ingyenes ebéd nem létezett bölcsődékben, óvodákban, iskolákban, és itt ingyenes tankönyv sem volt.

A szülők jövedelmétől függött, ki mennyit fizetett.

Államilag támogatottak voltak a gyermekruhák-cipők, ezért olcsóbban lehetett vásárolni ezeket, nem kerültek annyiba, mint egy felnőtt ruha-cipő.

Sok mindent elhetne még írni, ezek jutottak eszembe.