Miért kezdődhettek meg a kiegyezési tárgyalások az 1860-as években?

Szerintem egyik oka az, hogy 1859-ben az osztrákok csatát vesztettek a francia-szárd-osztrák háborúban, és látszott, hogy kezdenek gyengülni.

Másrészt, hogy az osztrákok kezdeményezték az októberi diplomát és a februári pátenset, az ország két részre szakadt. Teleki László és a Határozati Párt elutasította az osztrák Ferenc Józsefet, mint uralkodót. Deák Ferenc Felirati pártja nyert azonban (Teleki meghalt a szavazás előtti napon), és ők tárgyalni akartak.

Talán még ide tartozhat, hogy Deák írt egy cikket a tárgyalási szándékról (1865, Húsvéti cikk), illetve, hogy az 1866-os königgrätzi osztrák vereséget nem használták ki a magyarok, és ugye 67-ben ki is egyeztek.

Több tényezős a dolog. Egyrészt, az 1860-as évekre sok osztrák politikus is belátta, hogy az abszolutizmus nem fenntartható Magyarországon (sőt, a birodalom másik oldalán sem), mert nagyon költséges fenntartani a mérhetetlen nagyságú bürokráciát, hadsereget, titkosrendőrséget, szóval egy olyan rendszert, amitől igazából a nép megszabadult volna, csak felülről volt rájuk kényszerítve. Maguk az osztrák politikusok sem voltak egységesek ebben a kérdésben, csak egy részük volt híve a császár keményvonalas, abszolutista politikájának. A többség liberálisabb vonalt követett, és valamiféle alkotmányos módon képzelte el a birodalmat. Az is egyre világosabbá vált, hogy Magyarországgal valamit kezdeni kell, mert a feszült légkör, a passzív ellenállás a részünkről igazából senkinek nem tett jót, a birodalom számára instabilitást jelentett a belpolitikában, gazdasági értelemben is hátrányos volt. De azt, hogy az abszolutizmus számára elfogyott a levegő, leginkább a külpolitikai események mutatták meg, és itt nem csak az előző válaszoló által írt solferinói csatára kell gondolni, hanem arra is, hogy a Habsburg Birodalom szövetségesei időközben elfogytak, gyakorlatilag minden számottevő hatalommal feszültté vált a viszonya, az 50-es években elszigetelődött a birodalom. A solferinoi vereség és Lombardia elvesztése csak ezt tetézte, végképp megmutatta, hogy lejárt az idő a neoabszolutizmus felett.

Ezért 1860-ban Ferenc József hajlott afelé, hogy a birodalmat át kell alakítani valami "modernebb" irány felé, és ekkor élénk belpolitikai élet indult meg, valamint megindult a nyitás a magyarok felé is. Viszont Ferenc József minden egyes országát egyenlő mértékkel akarta kezelni, azaz az új birodalomban Magyarországnak semmilyen egyedi különállósága nem lett volna, minden része az államnak egy kaptafa szerint szerveződött volna meg (egy nagy birodalmi gyűlésben képviseltette volna magát minden tartomány, és egyébként Magyarország ebben a létszámához képest alul is volt reprezentálva). Az októberi diploma és a februári pátens nagyjából erről szólnak. Bár a februári pátens megengedőbb, mint az októberi diploma, mert részlegesen helyreállította az 1851-ben megszüntetett belső magyar közigazgatást és politikai szervezeteket (köztük a magyar országgyűlést is), de a birodalomban elfoglalt helye Magyarországnak nem változott volna, ez pedig sokkal megalázóbb helyzet volt annál, mint ami 1848 előtt volt, ezért a magyar fél mindenféleképpen elutasította.

Csak azért írtam ezt le, Deák Ferenc és a pártja is ugyanúgy elutasította a februári pátenst, mint Teleki, hiszen amit a februári pátens Magyarországnak adott volna, az minden magyar politikus számára egyértelműen elfogadhatatlan volt. Ebben nem is volt vita közöttük. Az ominózus szavazás, amiről az előttem válaszoló írt, arról szólt, hogy az országgyűlés elutasítja a pátenst. Amiben nem értettek egyet, az volt, hogy ezt hogyan tegyék, ebben viszont óriási különbség volt Deák és Teleki között. A magyar országgyűlés ugyanis a törvény szerint feliratban kommunikál a királlyal. Feliratban elutasítani a pátenst, az igazából egy gesztust jelentett, hogy a magyar országgyűlés kvázi elismeri a magyar királlyá egyébként soha meg nem koronázott Ferenc Józsefet uralkodónak. Na ez volt a Felirati Párt lényege! Teljesen mindegy, miről szavaztak, itt a gesztusok voltak a lényegesek, és Deák Ferenc tudta, hogy egyáltalán nem mindegy, hogyan kommunikálnak az uralkodóval egy olyan történelmi helyzetben, amikor akár egy jó politikai kompromisszum is elérhető.

Teleki ezzel szemben határozatban akart kommunikálni az uralkodóval, ami viszont a diplomáciai protokoll durva megsértése lett volna, amolyan kurucos hejehuja odacsapás az asztalra. Ez egyébként népszerű is volt a Ferenc József iránti gyűlölet és a kurucos történelmi előzmények és romantika miatt. Csakhogy Deák négyszemközt beszélt Telekivel, és elmondta neki, hogy ez a meggondolatlan lépés igazából óriási felelőtlenség, hiszen eddig az uralkodó is tett gesztusokat a magyarok felé, és nagyon nagy ostobaság lenne durván megsérteni, hiszen mi magunk vágnánk el attól magunkat, hogy valamiféleképpen normalizálódjon Magyarország helyzete. Teleki ezt belátta és öngyilkos lett. Ezután az országgyűlés feliratban elutasíttota a februári pátenst, mire Ferenc József bezáratta az országgyűlést is ideiglenesen visszaállította az abszolutizmust Magyarországon, viszont a bizalom nem veszett el a magyar fél felé.

1866-ban pedig, amikor vesztett Ferenc József a poroszok ellen, akkor a magyar fél (vagyis Deák) diplomáciai gesztusokkal kifejezte a hitét a birodalom egysége mellett (már a húsvéti cikk után vagyunk), ez pedig végleg meggyőzte Ferenc Józsefet abban, hogy kösse meg a kiegyezést...