Akik itt az online oktatás mellett ágálnak a kérdéseikben, azoknak vajon hány százaléka akarja ténylegesen amiatt, mert óvni akarja embertársait vagy mert rájött, hogy így jobban megtanul mindent?

Nem tudjuk, ahogy azt sem tudjuk, hogy hol hogyan valósult meg a távoktatás.

Alapvetően igazat adok, de van pár gondolatom azzal a jelenséggel kapcsolatban, amihez a kérdésed is tartozik.

0. Az ember magának tanul. Ezt nem kívánom ragozni, szerintem egyértelmű, hogy kapcsolódik ide. Ezt magunkért tesszük, főleg ha nem vagyunk már tankötelesek.

1. Nálunk a szakmai tárgyak számonkérései sokkal durvábbak voltak online egyetemen, mint jelenlétiben. Emlékszem, mennyire féltem attól, hogy milyen lesz személyesen ez az egész, ha még a jegyzetre sem nézhetek rá és mindent fejből kell úgy csinálnom, mint jelenlétiben. Aztán most, hogy túlvagyok néhány zh-n, köztük azokon is, ami az említett tárgyak második-harmadik részéből zajlott, magabiztosan mondhatom, hogy milliószor könnyebb volt jelenlétiben. Nem kellett kapkodnom, nem volt szivatós az egész... Az tény, hogy online kevés kivétellel sajnos azt is meg tudod oldani, hogy valaki helyetted vizsgázzon le egy az egyben, ezáltal neked tényleg ne kelljen semmit tanulni. De ezt leszámítva azért nálunk nem volt minden móka és kacagás. Főleg, hogy majdnem minden vizsga szóbelis volt és mellé ott voltak az említett nehézségű számonkérések. És amíg én jelenlétiben megírtam eddig mindent 80% körülire, addig online nem egyszer jutottam el az aláíráspótlóig és komolyan elgondolkodtam azon, hogy mennyire vagyok való ide... Gyanítom, nem én vagyok az egyedüli és nem csak az én szakomon volt ez tapasztalható

2. Rég rossznak tartom azt a számonkérést és azt a tudást, amit ki lehet puskázni. Nekem például a szóbelik nagyon tetszettek, mert a gondolatmenetünket nézték többnyire. Voltak projekt jellegű feladatok, amik szintén nagyon sokat adtak a tudásunkhoz és megvallom őszintén, hiányolom, hogy ebből több legyen. Emlékszem, volt jelenlétiben is open book zh-nk és tök jó volt, hogy nem azon akadtál meg, amit a szakmában úgyis ki tudsz keresni, ha szükséges, hanem a lényeggel, a logikával foglalkoztattál. Így vagyok a projektekkel is, amik több napos, több hetes feladatok szoktak lenni jellemzően. Csinálgatod, pofozgatod, ötletelsz rajta, ÖRÖMÖD LELED BENNE. Bizonyára ezt is meg lehet iratni mással, de sokkal többet lehet tanulni belőle, mint az a tudás, amit pánikolva adsz vissza az idő szűkében és többnyire olyan információkról van szó, amit nem is biztos, hogy tudsz használni és nem is biztos, hogy fogsz használni. Az, hogy az oktatás fél attól, hogy távoktatásban több a puskázás, valójában azt jelenti a szememben, hogy az oktatás fél attól, hogy beismerje, hogy a jelenlegi formájában nincs szükségünk rá és nincs értelme.

3. Ha nem papíralapú lenne idehaza a társadalom munkaerő szempontjából, hanem tudásalapú, az rengeteg dolgot megváltoztatna. Nagyon kevés az a szakma, ahol nem számít a papír és azt nézik, mennyire vagy kompetens, illetve ahol a szakmai tudásod előbb mérik fel egy interjún, minthogy a papírod kérjék. Természetesen van, ahol fontos a papír IS, például egy orvosi esetében, bár ott is a viszonylag egységes leigazolt gyakorlatok miatt, nem azért, mert papír, de számtalan irodai meló esetében is hatalmas ügyet csinálnak belőle. Miért, kérdem én. Ha nem azért menne nagyon sok ember egy képzésre, mert a papír kell neki és ha tudná az emberek többsége, hogy a tudását fogják számonkérni olyan vérmesen, mint most a végzettségét, akkor lenne motivációja nem beleszarni és becsületesebben csinálni. Valahogy elértük, hogy a papírnak legyen értéke az emberek szemében, ne a tudásnak. Ez konkrétan a mi hibánk, úgy gondolom. Nekem ez a második szakom és most először szerzek papírt azért, mert utólag akarom megadni a keretet a szakmámhoz... De már a szakmámban dolgozom. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy informatikusként nem diplomát kértek tőlem, hanem tesztet raktak elém. És mivel megvan a tudásom, alkalmaztak, lényegtelen, hogy milyen papírkám van. És megbecsülnek, szakembernek tartanak, mert tudom a dolgom. Erről kellene szólnia az egésznek máshol is. Hogy azt várják el egy szakembertől, amiben nem lehet csalni: hogy mi az, amit tud. Mit tanult.

Általában ez a generáció még nem annyira érzékeny szociálisan. Nem nagyon akarják óvni a 80 éves nagymamát, mivel a legtöbben alig-alig találkoztak a halállal. Nem tudják még ezt átérezni.

Aki akar online oktatást, az általában azért van, mert élvezte, hogy nem kell olyan korán kelni, vagy mert az osztályában nem érzi jól magát. Szerintem ennek a korosztálynak még nem valami hatékony ez a fajta tanítási módszer, bár én magam felnőttként örülnék neki. De tény, hogy a gyerekeknek ez kevésbé motiváló.

Aki meg nagyon nem akarja az online-oktatást, az sem azért, mert szerinte így nem tud tanulni, hanem azért, mert hiányoznak a társai. Bulizni karantén alatt nem nagyon lehetett.