Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Középiskolában a tanárok, a...

Középiskolában a tanárok, a közoktatási rendszer belegondol vajon abba, hogy gyerekek vagyunk?

Figyelt kérdés
17 éves, fiú vagyok. Sokszor veszem észre, hogy középiskolában is egyre megszaporodtak a számonkérések.. Egy nap van, hogy 2, de akár 3 dolgozatot is írunk. Több olyan alkalom is akad, hogy még a nyolcadik, de még a kilencedik órában is bent vagyok az iskolába, egyéb szakkörök miatt. Délután iskola mellett dolgozom, majd amikor hazaérek otthon is segítenem kell a házimunkában. Majd ezután megpróbálom átismételni, megtanulni az adott tananyagot, amit ma adtak le a nevelők. Arról nem is beszélek, hogy kresz vizsgára készülök, fizikából magántanárhoz járok, és sok esetben hétvégente is dolgozom. Így egyszerre több helyen is jól kell teljesítenem. Lehet, hogy én vagyok egy kicsit "távol" ettől a 21. századtól, de nem tudom megmondani, hogy mikor értem rá olvasni. Azt veszem észre, hogy a kötelezettségek miatt nem jut idő a minőségi kikapcsolódásra. Takarítani is csak hetente egyszer érek rá, pedig régebben többször is ráértem. Lehet, hogy én gondolkodok furán, de az a rálátásom, hogy egy kiskorú diáknak sokkal jobban kell teljesíteni a mindennapokban, mint például a dolgozó felnőtteknek. Hogyan lehet a féket behúzni, megállítani a mókuskereket? Mennyire gáz az, ha nem vagyok oda az érintőképernyős telefonokért, és nem viszek iskolába sem?
2023. febr. 13. 22:01
 1/10 anonim ***** válasza:
80%

Neked az a dolgod, hogy tanulj. Se dolgozni, se jogsira járni nem kötelező.

Ha úgy érzed, hogy túl vagy terhelve, akkor a nem kötelező dolgoktól meg kell szabadulni.


"Mennyire gáz az, ha nem vagyok oda az érintőképernyős telefonokért, és nem viszek iskolába sem?"

Ezt még nem is értem az iromány végén.

2023. febr. 13. 22:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
93%

"és sok esetben hétvégente is dolgozom"

Tudom, hogy vannak gyerekek akik családja olyan rossz helyzetben van, hogy kénytelenek dolgozni.

De gondolom, ha magántanárhoz jársz és jogsit csinálsz, akkor nem ebbe a kategóriába esel, és nem arra kell a pénz hogy ne halj éhen. Te azért dolgozol hogy elmehess fesztiválra, vagy legyen egy PS5-öd, vagy éppen hogy abból jöjjön ki a jogsi. Tehát ez nem az a helyzet hogy "kell" dolgoznod, innentől kezdve egyéni problémád amit magadnak okoztál.


"de még a kilencedik órában is bent vagyok az iskolába, egyéb szakkörök miatt."

A kötelező oktatáson túl szakkörökre és magántanárhoz jársz, ez megint nem az oktatásszervezés dolga hogy a kötelező tantervet úgy alakítsák, hogy neked 3 (minimum ennyi, hiszen a szakköröket többes számban írtad, plusz a magántanár) plusz óra is kényelmesen beleférjen. Plusz ott a jogsi. Ezek mind nem kötelező dolgok, tehát ha ezt csinálni szeretnéd, akkor mérlegeld hogy belefér-e az idődbe. Igen, ez nyilván csak a szabadidő terhére fog menni, döntsd el hogy ezzel együtt is szeretnéd-e csinálni. Ismét leírom, egyik sem kötelező.


"Lehet, hogy én gondolkodok furán, de az a rálátásom, hogy egy kiskorú diáknak sokkal jobban kell teljesíteni a mindennapokban, mint például a dolgozó felnőtteknek."

Nyilván, ha egy olyan felnőtthöz hasonlítod magad, aki "csak" 8 órát dolgozik naponta, akkor igen, valóban leterhelőbb amit csinálsz. De ne ehhez hasonlítsd, hiszen te sem csak iskolába jársz. Ha megnézel egy felnőttet, aki napi 8 órát dolgozik (ez nálad az iskola), mellette jár mondjuk esti rendszerű felnőttképzésre (ez nálad a szakkör), és mellette csinálja felnőttként a jogosítványt mert akkor jött rá hogy szükség lenne rá, plusz vállal jópár túlórát hetente (ez nálad a diákmunka) akkor rájössz hogy semmivel nem vagy jobban leterhelve, sőt.


"Hogyan lehet a féket behúzni, megállítani a mókuskereket?"

Pontosan úgy, ahogy pár sorral korábban leírtam: "Igen, ez nyilván csak a szabadidő terhére fog menni, döntsd el hogy ezzel együtt is szeretnéd-e csinálni. Ismét leírom, egyik sem kötelező."


"Mennyire gáz az, ha nem vagyok oda az érintőképernyős telefonokért, és nem viszek iskolába sem?"

Nem tudom hogy jön ide??? Nem, egyáltalán nem gáz ha nem viszel telefont, az viszont nagyon gáz hogy a mai telefonfüggő (tisztelet a kivételnek) fiatalokkal ellentében te átestél a ló túloldalára, és úgy fogalmazod ezt meg, mintha kimondottan erény lenne, hogy nem hordasz okostelefont magaddal.

2023. febr. 13. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
0%

Mérlegelni kell hogy mit csinálsz. Nekem nem okozott gondot a gimnázium de még az egyetem se mert hihetetlen intelligens Úriember vagyok, egyszer meghallgattam a tanárt és bőven megjegyeztem mindent bármiféle tanulás nélkül. Sőt néha meg sem kellett hallgatni úgy is rámtapadt a tudás. Én nem dolgoztam iskola mellett mert nem alacsonyodok le olyan szintre hogy olyan munkakört töltsek be amihez nem elvárás a diploma.


Örülök hogy tudtam segíteni és érdemi választ adni a kérdésedre

2023. febr. 13. 23:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%

#3

"az egyetem se mert hihetetlen intelligens Úriember vagyok, egyszer meghallgattam a tanárt és bőven megjegyeztem mindent bármiféle tanulás nélkül"


Ez a matematikus vagy a teológus szakon volt?

https://www.gyakorikerdesek.hu/kozoktatas-tanfolyamok__tanul..

https://www.gyakorikerdesek.hu/kozoktatas-tanfolyamok__tanul..

2023. febr. 13. 23:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:

Az a baj, hogy egy gyerek minden órán nem tud figyelni, ha minden nap ennyi órája van. Én 2016-ban érettségiztem, én a 7. órában végeztem minden nap és heti kétszer volt 0. órám (szóval heti kétszer napi 8 óra) ez nagyon megterhelő volt még akkor gyerekként. Az volt a legnagyobb baj, hogy rengeteg tárgyból túl magas volt az óraszám. Felesleges a minden napi tesi, arra kell rávenni a gyereket, hogy hétvégén focizanak ... A többi tárgyból rengeteg felesleges dolgot megtanítanak aminek semmi értelme, felesleges, hogy mindenki tudja. Ha kevesebb anyagot adnának le kevesebb óraszám is elég lenne, és ha valamelyik tárgy érdekli a gyereket részletesebben, ahhoz meg szakköröket lehetne szervezni és így jobban elmélyülhetnek a témában.


Az, hogy van olyan nap amikor 2 vagy 3 dolgozat van, az tényleg szívás, de akkor a hét többi napján 0 dolgozat van. Amúgy ha a tanár a harmadik dolgozatot jelenti be a napra akkor meg lehet kérni, hogy ne akkor hanem máskor legyen inkább, mert az lenne a harmadik a napra (ez mindig megértik), a napi kettő meg vállalható szerintem. Gimibe nem emlékszem olyan dolgozatra amire 2-3 óránál többet készültem volna.


Ezeket úgy mondom, hogy kb 460 pontot értem el az egyetemi felvételin (két emelt érettségit csináltam) és végzett mérnök vagyok (BME-n jeles diploma).

2023. febr. 13. 23:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 NTBS ***** válasza:
Munkahelyen 8 órát kell dolgozni. Erre készít fel.
2023. febr. 14. 07:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
5-ös vagyok. Nyilván a munkahelyi 8 órára készít fel, de a gimibe a gyerek legyen gyerek, had élvezze az életet és pihenjen.
2023. febr. 14. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:

Felnőttek között is vannak, akik bírják egyszerre a munkát és mellette még az egyetemet is. Respekt, hogy te igyekszel dolgozni a tanulás mellett, de az oktatási rendszer nem ezekre az esetekre van kitalálva.

Mondhatnék erre olyan mondásokat, hogy egy fenékkel két lovat próbálsz megülni, illetve hogy aki sokat markol, az keveset fog. Te egy kissé túlzásba estél. Gondold át, hogy miből tudnál leadni!

2023. febr. 14. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:
Akkor hogyan képzelték, amikor ezt kitalálták?
2023. febr. 14. 22:32
 10/10 anonim ***** válasza:

Ők úgy képzelték, hogy a gimnazista reggel bemegy a gimnáziumba, ott figyel az órákon, a szünetekben eszik, és társasági életet él az osztállyal. Aztán pedig dönthet arról, hogy milyen elfoglaltságokon vesz részt, ami után hazautazik, tanul, megfirkantja a leckéit, utána még pihen, és lényegében ez a napja.

Nem tervezték bele, hogy valaki munkába jár mellette.

2023. febr. 15. 18:57
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!