Ballagáson tényleg ennyien el tudnak érzékenyülni? Nem inkább örülnének neki, hogy ezzel a pillanattal vége van a kötelező oktatásnak?

Ahogyan a #1 írta.

Bár azt szoktuk mondani, az iskola a tanulás helye, de másodsorban a közösségépítésé is!

Az általános iskola utolsó éveinek tanulmányi eredményeit figyelembe véve persze, de a középiskolánál már a tanuló tudja eldönteni, vagy legalább a szüleivel megbeszélni, hogy mi számára a fontosabb. A számára masszív és érdekes tananyag, akkor is ha az tanári kar és az iskola sz*r, vagy inkább a tanárok milyensége, még ha az iskola nem is annyira neves.

Erre egy példa a Fazekas, vagy a Móricz gimnáziumok.

A tanári kar, és általában a diáksereg, valami iszonyat. Ott szívatnak és ugatnak bele az életedbe ahol tudnak, cserébe ha a tanmenetüket folyamatosan tudod jól követni, akkor az érettségi sima liba lesz és könnyen bejutsz akármilyen egyetemre. De közösséget építeni nehéz, mert mindenki a tanulásra koncentrál, a tanárok pedig befásult megalomániások (tisztelet a kivétel(ek)nek!), akiket nem tudsz órákon kívül megkeresni.

Innen örül neki az ember ha végre kiszabadult és mehet tovább egyetemre.

Míg ott van például az Öveges technikum (BGéSZC), vagy a Gundel, amik konkrét szakképzésre mennek, az érettségi csak legyen meg, úgyis a szakma a lényeg, de azért tartják az oktatás szintjét annyira, hogy egyetemre be lehessen kerülni. Viszont mellé a tanárok egyébként jófejek, a diákok sokat tudnak "szabadosan" együtt lenni (főképpen a gyakorlati oktatások alatt) akár tanulmányi időben is.

Innen természetesen valamilyen szinten megtartaná az ember a kapcsolatokat, de tudja hogy úgyis bomlani fog, így persze hogy érzékeny téma.

-----

Én magam is szerencsés voltam, egy olyan helyre mentem, ahol mind az oktatás erős volt, mind a közösség és a tanári barátság.

Ahova én jártam, ott a tanárokkal szabályosan előbb voltunk barátok, mintsem alá-felé rendeltek.

Amellett, hogy a tanulmányok jók voltak, mind a szakmai anyag elegendő volt már munkára is, valamint az érettségi felkészítésére is a magas pontszámhoz és egyetemre bejutáshoz;

még a közösség is jó volt, relatív szabadok voltunk, sokat találkoztunk iskolán kívül is, akár a tanárokkal is.

A tesitanárral együtt ütöttük ki a konditerem falát a bővítéshez (a fekvenyomó-rudak végére raktuk a 20kg-os vas tárcsákatt és azokat használtuk kalapácsnak);

az egyik szakmai tanárnak ballagás és érettségi (jogviszony megszűnése) után az első dolga volt kosárlabdával gyomron dobni minket a 4 évnyi szívatásért cserébe, majd elmentünk együtt sörözni;

a matek tanárnőmmel olyan jó barátságba lettünk, hogy együtt mentünk le a Balatonra, mert mindig mindenki megpróbálta felszedni, engem kért meg, hogy legyen egy díszhuszár mellette;

az angol tanárommal nagyon jóban voltunk, sok helyre eljárt velünk, 1 évvel az érettségi után csak úgy a semmiből, állva a költségeket, kihívott Shanghai-ba ahol éppen angolt tanított, hogy nincs-e kedvem 1 évre odaszegődni abba a suliba szintén angolt tanítani (Kínában nem alapelvárás a NYELVoktatáshoz a diploma), mert emlékszik hogy szerettem az ázsiai kultúrát, tudja hogy jó volt az angolom, és mert miért ne, hiányzik neki hogy eljárogattunk inni még régebben amikor a tanárom volt.

Ilyen tanári karral (és ez csak egy része volt), persze hogy érzékeny voltam amikor hivatalosan vége lett (az más kérdés, hogy én azóta is tartom legtöbbjükkel a kapcsolatot).

A ballagás egy életszakasz lezárása ami nem csak a tanulást jelenti.

És lehet, a kötelező oktatásnak vége, de majd meg fogod látni, hogy ennél csak nehezebb dolgod lesz sokkal több felelősséggel és kevesebb szabadidővel.