Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Szerintetek ezzel lehet mit...

Szerintetek ezzel lehet mit kezdeni? Esti gimi, többi lent.

Figyelt kérdés

22 éves vagyok, esti gimibe járok, munka mellett. csak hétvégén kell bejárni, de már év elején jeleztem a tanároknak, hogy egy hirtelen haláleset miatt 2 helyen is dolgozom, és nem fogok tudni mindig megjelenni, de mindent pótolok. Bele is egyeztek, tudták, hogy nem vagyok hülye, tavaly is szépen teljesítettem. Ez így is történt, jó lett idén is a bizonyítványom, egyetlen hármasra számítottam csak.


Angolból bejártam az írásbeli dolgozatokra, de általában szombaton az első 4 óra volt angol, ezért állandóan csúsztatgatnom kellett munkahelyemen, és már a dolgozatírást is nehéz volt megoldalom. Nameg viszonylag jól tudok angolul, tehát nem is annyira törtem magam, nem akartam ledarálni a hivatalos szabadnapok számát így érettségi előtt, mert akkor már májustól nem lett volna egy darab szabadnapom sem az évre.


A lényeg, hogy ötösre álltam angolból, minden teszt jól sikerült(4-5), még a próbaérettségi is 85% lett. Kértem időpontot, hogy felmondhassam a 20 tételt egyben szóban ( a többiek ezt 3 részletben mondták fel évközben). Azonnal kaptam is, gondoltam oké, utolsó tárgy, amiből még jegyet kell szereznem, és megvan az évem.


A feleletem jól sikerült, meg is mondta tanárnő, hogy szerinte nagyon szépen beszélek angolul. Erre jött a sokk, beírt 3 db egyest, mert nem évközben mondtam fel, és hármasra zárt le.


Zavaromban csak mosolyogni bírtam, meg bólogatni, hogy aha, oké. De most ez komoly? Lehet ilyet? Ide felnőtt emberek járnak, akik dolgoznak, hogy lehet ennyire rugalmatlan az egész? Teljesen sokkot kaptam. És persze, ha ezt tudom, akkor megoldom máshogy, de tavaly is elég volt évvégén felmondani őket ezen az osztályozóvizsgán. Azzal indokolta, hogy más többet küzd az ötösért, nem csak belibben néha. Szerinte én így születtem, és sosem törtem magam, hogy tudjak angolul?!


2013. ápr. 26. 09:21
 1/1 anonim válasza:

szerintem szólj az igazgatónak. ha ez osztályozó vizsga volt, akkor nem lehet semmilyen mentsége. ráadásul osztályozó vizsgának pont az a lényege, hogy ha nem tudtál bejárni, akkor egyben megírod az éves anyagot. és erre nem 3 jegyet adnak, hanem csak egyet.

az pedig nem lehet semmi esetben sem kifogás, hogy nem küzdesz eleget. ez így kőkemény aljas kib*szás. még ha nem vagy szimpi a tanárnak sem csinálhat ilyet, semmilyen indokkal sem. főleg hogy mondta hogy szépen beszélsz.

2013. máj. 10. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!