Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Ti mit tennétek, ha tanárként...

Ti mit tennétek, ha tanárként dolgoznátok és tudnátok hogy néhány "kollégának" semmiféle tanári végzettsége sőt még diplomája sincs?

Figyelt kérdés

Alapítványi iskola. Az igazgató néhány „haverja”, kitartottja és családtagja „dolgozik” itt (ha lehet így hívni amit csinálnak) mindenféle státuszok és beosztások mögé bújtatva.


Van köztük olyan aki tanárként dolgozik heti kemény 1 azaz EGY órában 100% státuszban, és nincs meg még az érettségije sem. Nyolc elemivel nyomja.

(és minek kell az az egy szem óra? Hogy valamire rá lehessen fogni a fizetést)


Vagy ott van a kis felesége az igazgatónak, szintén heti 1 órával vezetői státuszban (pedagógiai igazgató-az mi?) tanítónői végzettséggel (!!!) 20 éve itt dolgozik és érettségiztet egy középiskolában. Tanítónő meddig oktathat? Ált iskola 4 osztályig?


Vagy ott van az X rokona, aki úgy dolgozik ott évtizede hogy még nem járt az épületben. De azért benne van az órarendben és kapja a lovét.


Vagy ott vannak azok a „tanárok” akik úgy tanítanak, hogy van ugyan diploma, csak épp nem az amit oktatnak (pl fizika tanár kémiát tart, matek tanár infót stb)


Vagy ott vannak azok akiknek van diplomájuk csak épp nem tanári (pl. Államig Főisk- ezzel magyart, történelmet oktatni? Hát lehet, itt a példa!)


Volt már X tanügyi munkaügyi ellenőrzés és minden rendben volt mindig. És miért? Hát egy boríték a megfelelő zsebekbe és kuss van az ellenőröknek.


Csak az a kérdésem: a birtokomban levő infókkal „robbantsak” vagy ne?



Mert ha megfelelő szintre viszem az ügyet (Korm Hiv-Okt Államtikt), az iskola azonnal bezár, az igazgató és pereputtya bíróság elé néz, tán börtön is kinéz nekik (pl okirat-hamisítás-nyolc elemis embert behazudni a kormányhivatal felé diplomásnak hamis diploma adatokkal )


Csak akkor persze én is és mindenki állás nélkül marad.

Az iskola X tanulója pedig mehet iskolát keresni.


És akkor még nem beszéltünk a csak papíron létező tanulók tömkelegéről akik nappalisként vannak futtatva és kapják utánuk az állami normatívát-ez a NAV-ot is igen érdekelné…


2014. febr. 8. 14:04
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
Én hiszek neked, de kettőnk közül most te tudsz tenni azért, hogy ilyen iskola ne létezzen.
2014. febr. 9. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim ***** válasza:
Én csak annyit tudok tenni, hogy ha egyszer véletlenül alapítványi iskolába küldenek elnöknek, jobban megnézek minden papírt.
2014. febr. 9. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 A kérdező kommentje:

és eredetiben is elkéred a papírokat?

a diplomát magát?

mert ha nem akkor nálunk máris megbuktál.

olyan diplomák vannak kamura összehamisítva "másolatban" hogy el se hiszed ha nem látod.


és elkéred a személyit is az érettségiztető tanártól?

mert nálunk évek óta érettségiztet egy olyan ember, akik már évek óta ott sincs.

ez hogy lehet?

elmondom.


ott ül Kovács Pista bácsi az érettségin. Te az érettségi elnök megnézheted a papírját. rendben lesz.

de hacsak nem kérsz személyit az bizony nem fog kiderülni számodra, hogy az ott valójában nem a Pista bácsi, hanem a Feri bácsi (és Feri bácsinak bizony nem lennének rendben a papírjai...), de neked azt hazudják hogy a Feri bácsi Pista bácsi.

És Pista bácsi fut az órarendben és ő hivatalosan az X tanár-miközben évek óta ott sincs.

Közben meg a képesítés nélküli haver Feri bácso "oktat".


és ha nagyon ügyes elnök vagy és mégis esetleg rájöttél minderre (persze mégis hoygan...) akkor a végső fegyver: igazgató behív az irodába, boríték a zsebbe és utána csönd.


ennyi.



jobban megnézek minden papírt.

2014. febr. 9. 11:58
 14/15 anonim ***** válasza:

Ne, vitatkozom.

Minden szavaddal azt erősíted te magad, hogy neked kell megtenned a következő lépést.

2014. febr. 9. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:
ne, -> nem
2014. febr. 9. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!