Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Miért ilyen rossz az oktatás?

Miért ilyen rossz az oktatás?

Figyelt kérdés
Üdv! Most, hogy közeledek a középiskolai tanulmányaim végéhez, azt látom, hogy hasznos dolgokból keveset tanítanak kevésbé hasznosból pedig sokat. Nyilván a véleményem szubjektív, de például a heti két "rajz -és művészettörténet" órának nem sok hasznát látom, míg heti 4 angolórával nem tanítanak gyakorlatilag semmit. Az osztály nagy része nem tud angolul megszólalni, lassan pedig érettségi. Vagy az informatika, talán nem kell magyarázni, hogy a mai világba miért fontos ennek az ismerete ehhez képest van heti 1 óránk amin a powerpoint-excel-word hármasát tanuljuk évek óta. Ilyenek mint pl a programozás legalább alap szinten az ismeretlen fogalomnak számít rengeteg iskolában. Vagy a heti 3-4-5 tesióra, amin idióta teszteket csinálnak majd ha az megvan akkor adnak pár gyakorlatra jegyet aztán hónapokig focizzanak a diákok órán, ja, hogy emiatt sokszor 8 órája van a diáknak? az nem baj legyen inkább 9. A természettudományi tárgyakat (biosz, fizika, kémia) heti 1-2 órában oktatják pedig az lényegesen fontosabb (még annak is aki nem reál irányba akar továbbtanulni) mint az, hogy a romantika költészetét tudjam. Na el is érkeztünk az irodalomhoz, aminek nem az a célja, hogy a diák szeressen olvasni, és ezáltal művelődjön, hanem ráerőltetnek olyan olvasmányokat amit soha nem olvasna el, majd ha ezt nem tudja akkor egyest kap. Nálunk megtörtént, hogy az osztálytársam irodalom órán olvasott egy regényt (nem tudom a címét de nem egy mai felkapott tini hü.yeség) majd mikor a tanár meglátta elvette tőle mondván óra van, nemhogy örülne neki, hogy a huszonvalahány diákból van egy aki önszántából olvas. Ezzel szemben a nyelvtant nem oktatják ilyen intenzitással, ami meg is látszik ha csak azt nézzük, hogy sokan egy mondatot nem tudnak helyesen leírni. Szóval szerintem indokolatlanul sok tölteléktantárgy van, a humán tárgyakat sokkal intenzívebben oktatják mint a reál tárgyakat, a nyelvoktatás pedig 10-ből 9 helyen rossz. Miért van ez így?

2015. júl. 30. 00:27
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
100%
Olyan emberek csinálják az oktatási rendszert, akik nem értenek hozzá, plusz a tanárok nagy része alkalmatlan a pályára. Kb. ennyi az oka. Ha tudni akarsz valamit, tanulj meg könyvből tanulni, és keresd meg a megfelelő szakirodalmat.
2015. júl. 30. 00:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
100%

egyetértek veled. én egy reál tagozatu gimiben tanultam. ezek jok is voltak, magas ora számban. de a magyar és az idegen nyelvek katasztrófalisak voltak. angolbol a gyerekeknek való könyvekbol tanultunk, semmi értelmes dolgot nem csinaltunk. nekem még gimiben meglett a nyelvvizsga, de nem a sulis anyag miatt. a magyar meg rettenetesen unalmas bemagyarazas volt, nyelvtannak szinten nem volt ertelme, ott is ilyen retorikai meg stilisztikai baromsagokat tanultunk a tényleges helyesiras helyett.

irodalom tanar minden mai konyvet lefikazott, hogy az szenny, olvassunk szép irodalmat. na de most ha pl a Harry Potter emberek millioival szerettete meg az olvasást??? miért kell leszolni a más stílusu könyveket??? szerintem a kőszívű ember fiai dogunalom. míg mást szívesen olvasok...

2015. júl. 30. 06:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
100%
Egy szóval válaszolnék: pénz(hiány)
2015. júl. 30. 09:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
100%

Kedves Kérdező!


Azon lehet vitatkozni, hogy mi fontos vagy mi nem az. Én azt hiszem. hogy minden amit az iskolákban tanítanak lehet szép, fontos és hasznos annak akit érdekel. Szerintem a Kőszívű ember fiai nagyon jó regény, a rajz fontos készségtárgy, a művészettörténet gyönyörű, a romantikus költészet felemeli a lelket a word, powerpoint és excel pedig minden egyetemen kell.


Mégis azt hiszem igazad van, mert a biológia, kémia, fizika, matematika, fontosabb lenne, de még a geológia, őslénytan, csillagászat, néprajz, szociológia, pszichológia, kozmológia, ökológia, jog, politológia is fontosabb lehet valakinek, mint az ének-zene másnak.


A megoldás az lenne, ha a közoktatásban az írás-olvasás megtanulása után elfelejtenénk a kötelező tárgyakat és nagyon sok választható tárgy lenne.

Az érettségihez pedig azt írhatnánk elő, hogy kötelező érettségizni:

-- legalább 1 természettudományból vagy alkalmazott természettudományból (biológia, kémia, matematika, fizika, technika, egészségügyi ismeretek, mezőgazdasági ismeretek, földrajz, környezettudomány, geológia, meteorológia, kozmológia, csillagászat...)

-- legalább 1 bölcsészeti, humán vagy társadalomtudományból (nyelvtan, idegen nyelv, történelem, pszihológia, közgazdaságtan, jog, kultúrtörténet, filozófia)

-- legalább 1 művészeti tárgyból (Rajz, építészet, szobrászat, művészettörténet, ének-zene, irodalom, dráma, filmművészet, kertművészet...)

-- kötelezően Angol nyelvből (ez sajnos nem választható, mert angol a tudományok és a nemzetközi kommunikáció nyelve)

-- továbbá még 2 db bármilyen szabadon választott tárgyból.


Ha mindenki szabadon választhatna a tárgyak között (egy minél szélesebb államilag jóváhagyott és ellenőrzött tárgykínálatból) már általános és középiskolai évei alatt akkor lenne motiváció, érdeklődés, kiderülhetne, hogy ki miben tehetséges és ki is bontakoztathatná a tehetségeit.

2015. júl. 30. 09:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 Brain Storming ***** válasza:
100%

A tanári hivatás presztízse mélyponton van idehaza, ezzel kölcsönviszonyban van a pálya elnőiesedése is. A legtöbb tanár azért ment tanári szakra, mert jó volt az adott tárgyból, ezért azt hiszi, hogy tanítani is ugyanolyan jó lesz. Itt kezdődik a gubanc, ezért van, hogy azoknak kellene tanárnak lenni, akik tanítani akarnak, és nem azoknak, akik pusztán csak szeretik a tárgyat. A felsőtagozatos-tanárok főiskolai képzésében már nincs egyrészt alkalmassági vizsga (mint a tanítóknál) és szinte nulla a gyakorlat (10 óra tanítási gyakorlat van pl. a levelezős tanári képzésben)... és éppen a tanári szakokon a legbrutálisabb a pályaelhagyás, pontosabban az a csoda, ha valaki tanári végzettséggel ténylegesen tanár marad - nem véletlen: azt a szakot mindenki könnyen elvégzi, amivel szeretett foglalkozni, a pedagógia része egy vicc, és így van tömegeknek diplomája. A többség továbblép... és ott van a gond, amikor nem lép tovább az ilyen ember, mert ha sehol ne alkalmazzák, akkor tanárként diplomásként elhelyezkedhet, de tanítani akkor sem tud, csak órát leadni, max. gyereket felügyelni az órája keretén belül. Másik dolog, hogy ma az alsótagozat van totálisan magára hagyva: a gyerekeknek ott kellene megtanulni a legtöbb lényeges dolgot; de a tanítók jelentős része nem tudja ellátni a tanító és a nevelői munkát is, mert az tkp nem is teljes embert, hanem két embert kívánna meg. ... Nem lenne az oktatási rendszerrel semmi gond, ha valóban a tanári pályára alkalmas emberek dolgoznának benne, és alsó tagozatból, óvodából rendes, közösségben viselkedni képes gyerekek kerülnének ki... A sok "tölteléktantárgy" nem felesleges, sőt érdekes is lehetne a megfelelő keretek között, ha nem világmegváltó terveket szövögető hormontúltengéstől kényszeres tiniknek a figyelmét kellene lekötni velük. ):o) A többség nem tanul meg tanulni, önképzéshez fingjuk sincs, de 40 éves kor körül már erősen érzik, hogy milyen jó is lenne valamennyire emlékezni a középiskolában a humán órákon tanultakra (Mert pl. lehet, h eljut egy reneszánsz nagyvárosba, vagy bejut egy múzeumba, de még ha utánanéz sem tudja,nem ismeri az adott helyen miért van azoknak a dolgoknak jelentősége, ami miatt odalátogatnak az emberek).

Nyelvet pl. megtanítani nem lehet, csak megtanulni - a diákok önképzése nulla, de a tanárok sem hívják fel erre a figyelmet. A nyelvtanárok túlnyomó többsége lehet, h jó a nyelvben, de a nyelvpedagógiához nem értenek, mondjuk a nyelvtanár képzésben a módszertan csak kb 10%, a többi "kulturmocsok", holott a nyelvtanárnak legalább a nyelvet meg kéne tudnia tanítani, nem célnyelvi irodalmat és kultúrát kellene tömni beléjük, ahogy történik is.

A természettudományok oktatása kb olyan szerepben szenved, mint a nyelvtan. Problémamegoldás centrikusan kellene közelíteni hozzá, sokkal több tudomány- és technikatörténi elemmel, mert azok legalább színesítenék az órákat... na és ma már akkora irodalma van a szkepticizmusnak, és az áltudományok leleplezéseinek, hopgy akár azoknak a mentén is lehetne oktatni, hiszen az már erősen gyakorlati, sőt, hasznos is lenne, mert a szélhámosok és a naivitás ellen hat. ... Szóval persze, lehetne ezt rendesen is csinálni, de ehhez a tanárképzést kellene fejleszteni, és az alsó tagozatos oktatást kellene feljebb emelni a ranglétrán.

2015. júl. 30. 09:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
100%

az előttem szólók nagyjából leírtak mindent. én egyébként kiemelném a pénzhiányt, mert bár ez csak a probléma egyik elemének tűnik, valójában minden visszavezethető erre.


borzasztó kevés pénz jut köz- és felsőoktatásra, illetve közalkalmazotti (vele együtt a tanári) bérekre. emiatt aztán tényleg csak legtehetségtelenebbek maradnak ténylegesen tanárnak (tisztelet annak a nagyon kevés kivételnek, aki tényleg elhivatottságból csinálja, holott sokszoros fizetésért csinálhatna bármi mást is, van ilyen is).


gyakorlóiskolába jártam, rendszeresen tanítottak tanárjelöltek minden tárgyból. a többsége nemhogy tanítani nem tudott (ez elnézhető egy gyakorlattal nem rendelkező valaki esetén), hanem szakmailag is brutálisan gyenge volt. az angoltanár-jelöltek B1-es szinten dadognak, a matektanár-jelöltek nullával osztanak, hadd ne folytassam...


mindez meg van spékelve egy minden szakértelem nélküli oktatáspolitikával, ami még azt a kevés jó tanárt is értelmetlen keretek közé kényszeríti, aki amúgy tudna jó órát tartani és jó tantervet kitalálni.

2015. júl. 30. 11:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
100%

Egyet értek Veled kérdező.


Nekem is rossz angoltanáraim voltak sajnos. Volt hogy órán megkérdezett egy szót, hogy mit jelent. Én meg ezt válaszoltam rá, hogy hóvalami, és viccből megkérdeztem, hogy kapok-e piros pontot. Igen kaptam... Szerintem így nem sok értelme van.

Sok diákot hallok panaszkodni, hogy a tanár egyszerűen nem hajlandó felkészíteni emelt szintű érettségire.

Irodalomról meg annyit, hogy én mindig is utáltam szépirodalmat olvasni, mert sosem érdekelt, de viszont sokat olvasok műszaki/természettudományi forrásokat. Szerintem az olvasást úgy lehet megszerettetni, hogy olyasmiket olvastatnak a gyerekkel, amit szeret.

És én nem értek azzal egyet, hogy csak azzal lehet a lelket nemesíteni. Szerintem bármi, ami nagyfokú kreativitást kíván jó erre a célra. Például itt a 3D-s modellezés. Itt nem arra gondolok, hogy mondjuk lemodellezel egy tankreaktort, hanem arra, hogy Blenderrel lehet animációs filmet létrehozni. Vagy ott van, hogy megtervezel egy olyan gyártási folyamatot, ami egy olyan terméket gyárt, ami beteg emberek életét teszi könnyebbé. Ez nagyon jó érzés, hogy tettél valamit értük.

Programozást én csak általánosban tanultam, azt is Comenius Logo szinten. Középiskolában pedig Excel, Powerpoint, Word, internet volt informatika címszó alatt. És mivel mérnök vagyok, ezért szépen meg kellett egyetemen tanulni programozni, igaz nem volt annyira nehéz, de segített volna, ha középiskolában legalább valami alapot kaptunk volna hozzá.

Másrészt sok tanárt nem érdekli ez az egész, bejárt órákra és kész, nem motiválja semmi. Az sem érdekli, ha a diákja nem lesz okos, nem megy át emelt szintű érettségin. Sajnos tényleg rossz a természettudományos tárgyak tanítása, ami akár életveszélyes is lehet, ha mondjuk sósavat és hypot önt össze. Meg nem ártana ismerni magyar flórát és faunát. Nekünk még kellet nyáron az iskolában kerti munkára járni (utáltam), de elmondhatom magamról, hogy tudok ültetni, meg gondoskodni növényekről és állatokról.

Másik tanárom, akiről szeretnék mesélni a fizikatanárom. Mikor ő lett az egyik igazgatóhelyettes, alig járt be órára, mindig elfelejtette, mi szóltunk neki, hogy órája van.

Rajzolni én sem tudok, de ott az AutoCAD, Catia, stb. ott csak matematikatudás kell és logika.

Nekem vérzik a szívem az oktatásért. Sajnos sok a tanár, aki nem erre a pályára való. Oktatni nem tud és (most megköveznek a tanárok) nem ért a szakmájához, itt arra gondolok, hogy pl. egy matematika-fizika szakos tanár nem tudja, hogy a Newton-féle lehűlési törvény egy differenciálegyenletre vezethető vissza. És sajnos olyannal is találkoztam, hogy egy középiskolában oktató tanár nem készítette fel a diákjait emelt szintű érettségire, magántanárhoz kellett járnia a diáknak.

Egyre több a tanulási nehézségekkel küszködő gyerek, kevés az ezeket fejlesztő tanár.

2015. júl. 30. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 Tom Benko ***** válasza:
84%

Nagyon sok oka van neki. Elsősorban arra alkalmatlan emberek kerülnek az oktatáspolitikai döntési pozícióba, elavult szemléletet rákényszerítve az iskolákra. Emiatt az iskolák képtelenek követni a jelenkori igényeket és haladást. Ehhez hozzájárul a súlyos pénzhiány, az iskolai eszközök teljes amortizációja és az osztályok irdatlan létszáma.

Másrészt a tanári szakma presztízse borzalmasan alacsony, és ezen nem a fizetés emelésével lehetne javítani.

Sajnos sok a pályára alkalmatlan tanár, akik rettentően romboló hatásúak, ezek kiszűrésére nincs mód jelenleg, holott itt kezdődne a presztízs visszanyerése.

Emellett ott van az elavult tantárgyi szemlélet, a valóságtól elrugaszkodott követelményrendszer, és a pedagógiai kísérletek csírájukban való elfojtása. Igaz, ilyen kísérletet nem is lehet egy olyan rendszerben tervezni, ahol legfeljebb négy évre dolgoz ki oktatáspolitikát a kormány, mert lehet, hogy a következő választáskor az ellenzék kerül kormányra, aki, mivel vele a jelenlegi nem lett leegyeztetve, azt teljesen átírja.

Ráadásul a fiatalokban sem alakul ki az igény a tanulásra. Ez megint egy sok összetevős jelenség, a kifejtése viszont már teljesen kinőné ezt a keretet.

2015. júl. 30. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 A kérdező kommentje:
Köszönöm az eddigi válaszokat! Értem én, hogy kevés a pénz de sok dolog nem pénz kérdés lenne. Például; a legtöbb tesióránk abból áll, hogy névsorolvasás, késők írogatása aztán lehet focizni, sok értelme nincs mert a mozgást ez nem szeretteti meg, aki pedig akar az úgy is mozog máshol. Ehelyett inkább mehetnénk haza, nem lenne 8 óránk és többet tudnék készülni arra ami kell a továbbtanuláshoz. Legyen tesi nem azt mondom, hogy ne de heti 2 bőven elég lenne. Rajzra megint nincs szükség középiskolában (legalábbis heti 2 órára biztos nincs) akinek pedig kell az egyetemen (műszaki rajz stb.) az nem ókori vázaminták rajzolgatásával fogja ezt megtanulni. Informatika lehetne heti egy helyett 2-3 is, a gépek ott vannak, terem van, simán taníthatnának programozni, C-be, Pascal-ba, Python-ba stb. valamelyik nyelven legalább alapszinten, hogy legalább tudjuk mi merre hány méter. Több értelme lenne mint csinálni egy újabb ppt-t a vöröshangyák életéről. A nyelvet pedig sokkal komolyabban kéne venni (!) mióta külön tanulok angolt, látom az elvi különbségeket oktatás és oktatás között pl. magyarul csak akkor beszélünk ha muszáj, illetve ha elmagyarázzák a nyelvtant, az óra többi részében pedig minél többet kellene angolul kommunikálni, kérdésekre a választ kifejteni, szituációkat gyakorolni (sokan egy pohár vizet nem tudnak kérni), ehelyett mi megy? végig magyarul megy minden, csináljuk a munkafüzetet, néha van egy dolgozat és ennyi, a baj csak, hogy beszélni nem tanul meg senki. Kémiából (amit nagyon szeretek) egy darab kísérlet nem volt amivel egy átlag diák figyelmét felkeltsék, és ha mást nem legalább azt megtanulja mit mivel ne öntsön össze. Szertár van, anyag van bent csak épp valamiért nem akarnak kísérletezni. Ráadásul heti 1-2 órába nem fér bele szinte semmi, ugyanez igaz a fizikára is. Értem, hogy sok rossz tanár van, de ennyire?
2015. júl. 30. 17:31
 10/15 anonim ***** válasza:
1%

Látom nyelvtanórákra nem jársz be...

Az angolt magadtól meg lehet tanulni könyvből, nem a tanítással van a baj, hanem a diákokkal, akik egész nap a suliban is zsidóbookon baszák a rezet, satöbbi.

2015. júl. 30. 22:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!