Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Mit tehet egy munkahely azzal...

Mit tehet egy munkahely azzal a dolgozóval akivel tanulmányi szerződése van és a dolgozó rég elvégezte az egyetemet de azt hazudta még nem, és vette fel a pénzt és az extra szabit?

Figyelt kérdés

Ha egy munkahely támogatja egy dolgozója egyetemi képzését tanulmányi szerződést köt. Melyben a cég vállalja hogy átvállalja a tandíjat (akár részben akár egészben) és extra szabadnapokat ad órákra vizsgákra.


Mit tehet a munkahely ha a dolgozó azt hazudja hogy még nem végzett az egyetemen közben kiderül már egy éve végzett és átvette a diplomát, de továbbra is vette fel a pénzt és „járt” órákra és vizsgázni (azt hazudta oda járt)?

És csak azért szakadt meg a dolog mert a munkahely számlát kért az egyetemtől a befizetett tandíjról a dolgozó megkerülésével és az egyetem közölte de hát ez a hallgató már egy éve végzett. Ráadásul olyan idióta volt a dolgozó hogy még azt se fogta fel hogy a végzett hallgatók neve ott van adott kar honlapján. Egy telefon a tanszéknek és még az államvizsga napja is kiderült.


Az hogy a kifizetett pénzek erre az egy évre visszafizetésre kerüljenek az nem kérdés. Az hogy a kiadott extra szabik levonásra kerülnek a rendes szabiból, nem kérdés. AZ hogy egy fegyelmi, az nem kérdés. És még?

Vajon érdemes megtartania a cégnek ilyen dolgozót?


2015. dec. 4. 11:26
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
100%
Nem.
2015. dec. 4. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
100%

Nagyon csúnyán ráfázik most.

Egyértelmű az elbocsátás! (Nem kérdéses!)

Illetve ha nem egy béna cégről van szó, azonnal perre viszik az ügyet.

Ami vár rá:

A munkáltató által kifizetett összegek visszafizetése.

A szabadnapokra járó kártérítés a munkáltató számára.

A munkáltató adókedvezményeit, amiket igénybe vett újra kell könyvelni visszamenőleg. (Ennek a költsége!)

Az igénybe vett adókedvezmény mértékének, visszafizetése!

Az egész perköltséget is ráterhelik a munkavállalóra.

Emellett ugye jöhet a "tényleges" büntetés. Mert nem csak annyiból áll egy büntény elkövetése, hogy megtéríted a kárt! :)

Na meg hamar lesz egy szép kis híred! :) Annyi az erkölcsi bizonyítványnak.

2015. dec. 4. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
100%
Munkaügyi per - szép nagy kártérítéssel.
2015. dec. 4. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 A kérdező kommentje:

Igen, de úgy tűnik mégse ez lesz.

A pénz (csak az egy év ) visszafizetésre kerül, a szabik levonódnak a maradék szabival indul a felmondási idő tehát nagyon be se kell jönni a dolgozónak többet és ennyi.

2015. dec. 4. 11:42
 5/14 anonim ***** válasza:
100%

Elég ha a munkáltató elmondja az esetet egy barátjának, azonnal beajánlja neki a per gondolatát, hogy milyen jól járhatna.

Amúgy a könyvelő is azonnal elfogja neki mondani, hogy milyen költségek merülnek fel egy ilyen csaláskor. Amikor meghalja a munkáltató, hogy pár 100 ezerbe leszel pluszba az adók miatt, azonnal meggondolja a per gondolatát.

2015. dec. 4. 11:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
100%
Többszörösen kell visszafizetned amit kaptál. Ezen felül csalásért pár hónap felfüggesztett.
2015. dec. 4. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
100%
Egyébként a fszé voltál ennyire idióta?? Egy ilyen úgyis kiderül. Nem csak sok pénzt buktál, de ezután a karrierednek is lőttek ebben a szakmában.
2015. dec. 4. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 A kérdező kommentje:

Nem én vagyok se a főnök se a dolgozó.

Ill dolgozó vagyok én is, de nem az a dolgozó. Én csak figyelek és hallgatok. És tanulok.

2015. dec. 4. 13:07
 9/14 anonim ***** válasza:
100%

Azért a cég is rohadt komolyan veheti, ha semmi eszközt nem hagyott magának, hogy ellenőrizze, hogy áll a dolgozó a képzéssel. Érdekes lenne látni azt a szerződés.


A tandíjat el nem tudom képzelni, hogy a cég kifizette számla nélkül. Mégis kinek? Kézbe adta a dolgozónak, hogy fizesd be, és majd egyszer hozzál számlát? Ez azért nem kicsit nevetséges.


Arra sem hagyott magának semmi kiskaput, hogy nehogy a dolgozó plusz évekig húzza a képzést? Vagyis hogy ellenőrizze, hogy pl. milyen eredményekkel rendelkezik?


Egyébként személyiségi jogok miatt az egyetem nem is adhatna ki semmiféle információt arról, ki, mikor, hogyan végzett, oda jár-e, meg egyéb részletek (pl. mikor volt az államvizsga - már bocsánat, de kinek van joga ilyet elmondani rólam?). Az, hogy kikerül-e a név a weboldalra, a hallgató kifejezett hozzájárulásától függ.


Természetesen a dolgozó is egy idióta, ha ilyenen próbál nyerészkedni. De a céget is nehéz megérteni.

2015. dec. 4. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
Nos az eddigi válaszolókat nem akarom ismételni, de itt bizony szerintem csalás esete áll fenn, ráadásul valószínűleg közokirat hamisítás is, tehát ezt ha perre viszik a cég, akkor ennek egy felfüggesztett lesz minimum a vége meg egy komolyabb pénzbírság.
2015. dec. 4. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!