Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Szent István Gimnázium négy...

Szent István Gimnázium négy évfolyamos C osztály milyen irányultságú?

Figyelt kérdés

Szóbeliztem ebbe az osztályba, azt hiszem jól ment a magyar és a matek része is. Viszont nem egészen világos az osztály profilja/irányultsága. A tájékoztatóban "a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek iránt érdeklődők" jelentkezését várják, (remek!) viszont "általános tantervű" osztályként jellemzik.

Van olyan istvános, aki tud erről valamit mondani? Azaz arról, hogy mi az osztály valódi profilja, hogy tanítják itt a matekot fizikát, stb.

(A Berzsenyi fizika tagozatán, ahová szintén szóbeliztem, a leírásban egyértelműen kiderül, hogy emelt óraszámban tanítják a fizika mellett a matekot és az infót is, és mivel mindkét helyen jól ment a vizsga valószínűleg döntenem kell, melyiket szeretném. Az Istvánt írtam be elsőként, támpontot keresek, érdemes-e cserélni. Az István honlapján órarendeket sem találtam, pedig az is érdekes lenne.

Előre is köszi minden választ.



2016. márc. 2. 06:35
 1/5 anonim ***** válasza:
Szerintem ez csak annyit jelent, hogy a iskola reál/természettudományos vonalon erősebb inkább. Az általános tantervben nincs emelt óraszám semmiből, csak az utolsó két évben, amikor fakultációt kell választani. Amúgy szerintem a pedagógiai programban meg lehet nézni az óraszámokat.
2016. márc. 2. 06:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Az István mindig nagyon erősen reál beállítottságú volt. Jó pár éve az igazgató el is mondta a tájékoztatón ide csak az jöjjön, aki nagyon szereti a matematikát. A spec. mat. nagyon jó volt mindig. De ez a kijelentés az összes osztályra vonatkozott. Szerintem mindkét iskola jó, erős. Mivel csak a régi helyzetet ismerem, arról jó lenne tájékozódni, milyen a 2 iskolában a diákélet, hol jobb.
2016. márc. 2. 07:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:
A pedagógiai programban valóban megtaláltam az óraszámokat. Köszönöm!
2016. márc. 2. 19:13
 4/5 anonim ***** válasza:

Az a különbség a "humán irányultságú" és a "reál irányultságú" osztályok közt az Istvánban, hogy igaz, valóban általános tantervű a képzés, de 11.-ben humánon magyar nyelv és irodalom, illetve történelem emelt szintű faktokat lehet felvenni, plusz 12.-ben kötelező plusz történelem óraszám van, addig a másik osztályban matematika, reál irányultságú faktokat lehet felvenni és 12.-ben kötelező plusz óra fizika, természettudományos tantárgyak vannak.

Ez persze nem azt jelenti, hogy humánról nem tudnál 10. után reál faktokat felvenni, de jobb szeretik, hamár humán irányultságra mentél, maradj is azon az irányon.

2016. márc. 2. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:
Köszönöm válaszokat. Az órabeosztások alapján úgy fest, hogy az István magasabb fakultációs óraszáma kiegyenlíti a Berzsenyi magasabb szakóra-számát. Így ez a szempont nem perdöntő. Mindkét gimi rendszeresen szervez utakat a CERN-be, ez sem jelent különbséget. Nem könnyű. valószínűleg valamilyen szubjektív tényező (megközelíthetőség, épület, stb.) fog dönteni. A Bezsenyiben minden esetre a legjobb 10-ben vagyok, kíváncsian várom az István eredményeit.
2016. márc. 7. 15:26

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!