Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Nappali jogász hallgatók,...

Nappali jogász hallgatók, hogy néz ki egy hetetek?

Figyelt kérdés

Idén érettségizem, jogra jelentkeztem, remélem fel is vesznek majd, és már nagyon izgatott vagyok.

Hogy néz ki egy hetetek? Hétfőtől péntekig vannak óráitok? Reggeltől estig?

Köszönöm, ha válaszoltok!:)



2017. febr. 14. 11:16
 1/3 anonim ***** válasza:
Bár én már csak államvizsgázom, de minden félévben úgy volt, hogy az előadások délelőtt voltak, utána pedig délután a gyakorlatok. Általában hétfő, kedd, szerda, csüt voltak előadások, amikre érdemes volt bejárni, de nem kötelező, ettől függetlenül voltak akik katalógust írattak a 300 fős előadó teremben is, sőt még szúrópróba szerűen bele is olvasott és kézfeltartással kellett igazolni, hogy ott vagy. Sokan beíratják magukat a haverral. Gyakorlatok déltől egész este 8ig lehetnek. Volt, hogy csak úgy sikerült összeraknom a napom, hogy több órát kellett várnom két gyakorlat között, na az szívás volt, mert hazamenni nem tudtam, csak elvoltam a társalkodóban, könyvtárban. Utáltam. Az első félévet To rakja össze neked, azzal nem kell foglalkozni. Utána verseny lesz, mert mindenki tudni fogja kik a jobb és rosszabb gyakorlati tanárok. Pénteken már csak nagyon ritkán van előadás, gyakorlat meg csak akkor, ha már csak oda tudod felvenni. Átlagban a leghúzósabb napjaim a hétfő, kedd szerda volt. Csüt és péntek már lihtos. Szegeden tanulok. :)
2017. febr. 15. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Kedves utolsó! Te évközben hogyan tanultál? Volt megajánlott jegy, vagy mindenből vizsga, és azokra már év közben úgymond készültél, hogy a vizsgaidőszak ne legyen húzós? Vagy hogyan jutottál el idáig? :)
2017. jún. 2. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

Szorgalmi időszakban napi 6-8 órát tanulok, vizsgaidőszakban napi 12-14 órát. :')

elte ájk, első éves

2017. jún. 4. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!