A magyar oktatási rendszer miért a lexikális tudásra fókuszál még mindig a gyakorlati tudással szemben?

Itthon is felismerték, mégsem változik.

Öreg vagyok, így láthattam Szentgyörgyi Alberttal készült interjút, ahol az oktatás fontosságáról is beszélt.

Ő is azt mondta, hogy nem a lexikális tudás a meghatározó. Arra ott vannak a kézikönyvek.

A legfontosabb a tudásszomj felébresztése. Aki kíváncsi, az játszva tanul. Nem nyűg a tanulás, hanem játék, élvezet.

A másik pedig az, hogy globális gondolkodásra van szükség.

Pl. a történelemben: Jó, jó, a kitűnő tanuló tudja a történelmi dátumokat. A még jobb, azt is, mi történt akkor. De nem biztos, hogy tudja, miért.

Pl. Báthory Erzsébet gaztette (szüzek vérében [akkoriban még voltak :-) ] fürdött.

Azt nem tanítják meg, hogy az ő kegyetlenkedései eltörpültek az abban a korban hétköznapiaktól. Pl. a hódító katonák terhes nőkből kivágták a babát, felégettek falvakat, úgy hogy a szerencsétlenek ki sem tudtak menni az égő házakból. A felnégyelés, kerékbe törés stb. – mint törvényes ítélet – látványosság volt.

Ha mind igaz is, amit tudunk róla, ezek mellett eltörpül.

És ami mögötte van: a rokonságán belüli érdeket működtek a ráfogásban. Kellett a vagyona.

Mostanában megy a Szulejmán (azt hiszem, már ismétlésben).

Eléggé megdöbbentő, mert pozitív hősként szerepel benne a Magyarországot leigázó, s elpusztító vezér.

Olyan, mintha Izraelben vetítenének Hitlerről sorozatot, amelyben ő jó ember.

Hürrenről talán van valami a tankönyvben, de hogy ő is miért gyilkoltatott meg sok embert, már semmi.

A régi-régi iskolákban is volt olyan tanító, aki nem azt értékelte, aki betűről betűre vissza tudta mondani a leckét, hanem azt, ha valaki értette is, amiről tanult.

Sajnos ezeknek egy jelentős részét a kortársak megsütötték.