Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Nyelvtanulás » Lehet az egyetem mellett...

Lehet az egyetem mellett nyelvet tanulni?

Figyelt kérdés
Nekem szerencsére nem kell nyelvvizsgát szereznem a diplomámhoz (nyelvszakos vagyok és azt a nyelvet elfogadják így, bár majd a mesterhez kellene még egy), de azért szerettem volna más nyelvet is tanulni és azt érzem, hogy nem megy. Direkt felvettem nyelvórákat (2 félévet jártam kínaira, illetve egy félévet németre), hogy majd milyen jó lesz és segíteni fog, de nem... igazából azt érzem, hogy az órákon tök lassan haladtunk, nagyon kevés anyagot vettünk, szinte semmit és otthon egyedül az egyetem mellett pedig már nem volt annyi időm és energiám, hogy még valamit hozzátegyek én is (a kötelezőkön kívül). Szóval összesen eddig három nyelvet tanultam és ebből beszélek egyet, ami picit gáz, vagy nem tudom. Én gáznak érzem. Németet 10+ évig tanultam és egy szót nem tudok belőle, mert anno általánosban és gimiben is ez volt vele a problémám, szín ötös voltam és közben nem tudtam semmit. A kínai is olyan, hogy szerintem sokkal többet tudtam volna megtanulni, ha egy fejezetet nem 6 órán át veszünk... Ilyenkor nyáron nyilván lelkes vagyok, elkezdem tanulni stb., de aztán szeptemberben megint zsupsz, vissza az egyetemre és megint nem lesz rá elég idő, energia.
2020. jún. 20. 11:21
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
92%

Akaraterö meg idö-ráforditás nélkül nem megy! Ha meg komolyan akarod/akarnád, akkor tudnál rá idöd meg energiát szakítani.

Nekem úgy ment, hogy este nem TV-t néztem, hanem elöször egy órát valamelyik nyelvvel foglalkoztam, utána meg a neten kerestem azon a nyelven olyan filmeket, amik értekelnek és azt néztem - így szórakozás is volt meg tanulás is.

2020. jún. 20. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
97%
Lehet és kell is.
2020. jún. 20. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 A kérdező kommentje:
Hát nekem ilyenekre nem volt időm :D Csomó olyan tárgyam van, amire óráról órára kell készülni és rengeteg időt elvesznek, főleg az olvasás viszi az időt. Szorgalmi időszak alatt konkrétan egy filmet vagy sorozat epizódot nem néztem meg, nem nyelvtanulás céljából, hanem pihenés vagy szórakozás gyanánt sem. Plusz igazából a nyelvek voltak az utolsó helyen, mert elsődlegesen a saját, kötelező tárgyaimmal foglalkoztam, hogy azok jól sikerüljenek. A nyelvtanulás pedig csak másodlagos volt, amolyan "hobbi" vagy "lazulás" a többi között és ez nyilvánvalóan nem elég ahhoz, hogy normálisan elsajátíts egy nyelvet. Az órákkal is ez volt a bajom, hogy iszonyatosan lassan haladtunk és kb. nem tanultunk semmit, miközben otthon én sem tudtam elég időt ráfordítani.
2020. jún. 20. 12:07
 4/13 anonim ***** válasza:
100%

Lehet, csak jól be kell osztani az idődet. Első éves voltál gondolom, az még húzósabb, mert sok óra van, remélhetőleg második évben már több időd lesz, és jobban is tudod megtervezni a beosztásodat.

Gondolom nem reggeltől estig vagy bent minden nap egyetemen, vannak lyukas órák is, ezeket is ki lehet használni, minden nap ha tanulsz fél-1 órát, az csak belefér, és ennyi elég is, a hangsúly az napi ismétlésen van. Ilyen apró trükkök, mint a telefon menürendszerének átállítása az adott nyelvre, napi megtanulandó szavak felragasztása a tükörre/falra miközben fogat mosol, nem kerül semmibe, de mégis hasznosak.

2020. jún. 20. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 A kérdező kommentje:
Most leszek majd harmadéves ősztől és én inkább azt vettem észre, hogy nehezebb lett. Nekem egyre több szemináriumom van és azokra elég sokat kell készülni, míg én szorgalmi időszakban az előadásokkal nem szoktam foglalkozni (max. ha lehet előre megajánlott jegyet kapni). Az első évben pedig sok alapozó tárgyunk volt, főként előadások és ehhez képest ebben a félévemben pl. volt összesen 2 előadásom, a többi mind szeminárium. Viszont ezek az apró trükkök jól hangzanak, köszönöm!
2020. jún. 20. 14:11
 6/13 anonim ***** válasza:
97%

Ha nincs jó nyelvérzéked, akkor nem fogod megtanulni a nyelvet csak az órán elhangzottakból sem, tök mindegy, hogy gyorsan vagy lassan halad a tanár az anyaggal. Otthon le kell ülni, és gyakorolni, foglalkozni vele, különben nem fogod megtanulni.

Nekem jó a nyelvérzékem, csak úgy ragadnak rám a nyelvek, szerencsés vagyok. Nekem sosem kellett igazán sokat foglalkozni az idegennyelvekkel, szóval tudom, miről beszélek. A gimis angol órákon én szó szerint unatkoztam, nagyon lassú volt számomra a tempó, sokszor előre tanultam mert unatkoztam, a kiadott feladatokat 10 perc alatt oldottam meg, míg az osztálytársaim 30 percig csinálták őket és számukra gyors volt a tanár tempója. Nekem nem kellett leülni és foglalkozni vele, a 3 oldalas házikat is óra előtti szünetben megírtam, míg az osztálytársaim előző nap 1-2 órát is rászántak akár, mert kellett nekik ennyi. A dolgozatokra is ők készültek akár napokat, én egy órát sem, mert egyszerűen ragad rám az idegennyelv.

Szóval ha nem vagy ilyen jó nyelvérzékkel megáldva, akkor nem fogod megtanulni az adott idegennyelvet csak az órai anyagból, akár gyorsabb akár lassabb a tempó. Energiát kell beleölni és kész.


Amúgy hogy vagy te nyelvszakon, milyen nyelvből, ha más nyelvet ennyire nehezen tanulsz? (Nem sértésből írom, tényleg kíváncsi vagyok rá.)

2020. jún. 20. 15:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 A kérdező kommentje:
Szerintem nincsen rossz nyelvérzékem és nem tanulom rosszul vagy nehezen az idegen nyelveket. Anglisztikás vagyok és angolul is viszonylag gyorsan tanultam meg (gimiben kezdtem csak tanulni az angolt, nem jártam magántanárhoz sem és 2 év alatt lett meg a felsőfok, szerintem az nem túl lassú), ugyanakkor igenis foglalkoznom kellett vele. Sosem magoltam, sosem tanultam szavakat a klasszikus (kiírom, leülök, olvasom, megtanulom stb.) módon, a nyelvtani szabályokat is elsőre megértettem és nekem nem kellett ezeket sem szó szerint betanulgatni stb. Tök jól ment, sőt szerintem kifejezetten könnyen és egyáltalán nem volt szenvedés sem, viszont ehhez arra volt szükség, hogy otthon is rendszeresen foglalkozzak vele pl. olvastam, filmeket-sorozatokat néztem, külföldiekkel beszélgettem, vettem pluszban nyelvkönyveket is és gyakoroltam, tanultam magam is. Szimplán azért, mert az órák borzalmasak voltak és másképp nem is használtam volna a nyelvet (pl. szóban soha nem használtuk órákon), 12. osztályban az emeltes csoportban még mindig a szórendet és az alap igeidőket magyarázta a tanár hetekig... Nekem csak ötösöm volt úgy, hogy kb. nem tanultam semmit, az érettségim is 98% lett, felsőfokút is szereztem és ténylegesen ment is a nyelv, nem csak papíron.ű. Az órákon én is csomószor unatkoztam, mert nekem is gyorsabban mentek a feladatok vagy egyszerűen nem volt szükségem annyi magyarázatra, mint másoknak és az év második felében nekem be sem kellett járnom. A németnél és a kínianál is ugyanez a helyzet, szóval könnyen megértem, hamar megtanulom és egyáltalán nem okoz nehézséget, nem szenvedés, nem kell vele küzdeni. A kínait pl. nyelvtan szempontjából még az angolnál is könnyebbnek érzem. Viszont az órák nagyon lassúak, nagyon keveset tanulunk, nagyon lassan haladunk, sokszor túlmagyarázzák és hetekig vesszük ugyanazt az anyagrészt stb... pl. két félév kínai alatt összesen vettünk 13 leckét, ami azért siralmasan kevés. Úgyhogy, ha ténylegesen szeretném is megtanulni a nyelvet, akkor ahhoz arra lenne szükség, hogy otthon tanuljam (mert az órák alapján egyértelmen nem fogom, maximum akkor ha 6000 évig járnék), csak erre már az egyetem mellett nincsen elég időm.
2020. jún. 20. 15:34
 8/13 A kérdező kommentje:
A német is ott csúszott el, hogy egyszerűen hagytam a francba és nem foglalkoztam vele. Nemzetiségi általánosba jártam, aztán gimiben a szintfelmérő alapján bekerültem a haladó csoportba és a tanár közölte velünk, hogy ő ennek a tesztnek nem hisz és kezdjük előröl… tisztán emlékszem rá, hogy az abc-t kellett énekelni 9. osztályban a haladó német csoportban. Nem is tanultam semmit az órákra és ötös voltam végig, viszont abszolút el is vette a kedvem az egésztől. Otthon sem néztem, olvastam, hallgattam stb. semmit németül és nem is akartam. Akkor kezdtem el angolt is tanulni és az sokkal szimpatikusabb lett akkor, így inkább azzal foglalkoztam.
2020. jún. 20. 15:41
 9/13 A kérdező kommentje:
Plusz azért mondjuk a kínai szerintem mindenképpen igényel otthoni gyakorlást is nyelvérzéktől függetlenül, mert írni szerintem másképp nem lehet megtanulni.
2020. jún. 20. 15:51
 10/13 anonim ***** válasza:
97%

Őszintén szólva nem értem, akkor mégis mit vársz?

Te magad írod: "...igenis foglalkoznom kellett vele..." meg "...viszont ehhez arra volt szükség, hogy otthon is rendszeresen foglalkozzak vele pl. olvastam, filmeket-sorozatokat néztem, külföldiekkel beszélgettem, vettem pluszban nyelvkönyveket is és gyakoroltam, tanultam magam is...".

Most mit szeretnél hallani? Ha nem ülsz le otthon tanulni, akkor se a németet, se a kínait nem fogod megtanulni... tényleg nem tudom, hogy mit szeretnél hallani. Hiszen tapasztaltad: az egyetemi kurzus, amit fel tudsz venni, sz*r, lassú, nem haladsz vele, nem felel meg neked. Mi más opciót szeretnél, mint hogy leülsz otthon és tanulsz egyedül? Erre vagy szánsz időt és energiát, vagy nem. Az angolt se tanultad volna meg, ha nem foglalkozol vele, szóval azért mégis csak szántál arra is időt. Vagy megerőlteted magad és nekiülsz, vagy nem tanulsz más nyelvet és ez van. Ezek a szókártyák meg megtanulandó szavak is csak egy bizonyos szintig jók, ha 0 nyelvtani alapod van meg nem gyakorolod a nyelvtant, akkor csak a szókincsedet növeled, de érdemileg nem fogsz tudni egy értelmes mondatot összerakni, főleg egy kínaival. Muszáj leülni, és gyakorolni a nyelvtant, másképp nem megy.

2020. jún. 20. 15:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!