Bekerültem egy egyetemi felkészítő programba, de visszalépnék tőle. Milyen módon és hogyan közöljem ezt velük?

Figyelt kérdés

Van egy tehetséggondozó program ami érettségizett fiataloknak nyújt felkészítést az emelt szintű érettségikre/egyetemre való bejutásra és amibe bekerültem, de nem tudtam pontosan, hogy mit vállalok ezzel.


Sajnos teljes kötöttséggel járna. Nem lehet mellette sem dolgozni, sem mondjuk szakmát tanulni, mivel mindig rendelkezésre kell állni és ez így nekem nem oké. Kapnék ugyan egy viszonylag korrekt ösztöndíjat, de a mai árszínvonal mellett ez nagyjából 2 hétre elegendő összeg, megélni nem lehet belőle.

Amikor jelentkeztem ezek a dolgok nem voltak egyértelműek, csak felvételt követően közölték.


Ráadásul most, hogy eltörlik a kötelező emelt szintű érettségi feltételét, szerintem ennek a programnak a létjogosultsága már nem igazán aktuális.


Szerződést még nem írtam alá, ösztöndíjat sem kaptam még, úgyhogy jogilag nem vonhatnak felelősségre. Inkább csak morálisan érdekelne a dolog, mivel úgy érzem, hogy mások elől vettem el a lehetőséget, de végül nem élnék vele.


Hogy és milyen formában közöljem velük, hogy ezt a programot mégsem tudom vállalni? Írjak e-mailt? Menjek be személyesen egy ajándékkosárral sajnálkozva?



2022. aug. 31. 13:48
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%
Valószínűleg van e-mail címük. Írj nekik! Ha nincs még szerződés, akkor simán visszamondhatod.
2022. aug. 31. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 A kérdező kommentje:
Persze, van e-mail címük, többször is leveleztem velük az elmúlt napokban. Kicsit bennem van a para emiatt, mivel egy hete még nagyon szerettem volna ezt az egészet. Aztán jöttek a számomra kedvezőtlen feltételek és a hír is, hogy 2024-től eltörlik a kötelező emelt érettségiket. Isteni sugallatként tekintek erre, mivel így alapból veszti az egész, csak a közlés nagyon nehéz.
2022. aug. 31. 14:01
 3/12 A kérdező kommentje:
értelmét veszti*
2022. aug. 31. 14:01
 4/12 anonim ***** válasza:
53%
Lesz olyan egyetem, ahol nem törlik el. Az orvosin pl. tuti marad.
2022. aug. 31. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 A kérdező kommentje:
Persze. Gondolom jogon, orvosin meg mondjuk a Corvinuson biztosan maradnak azok a feltételek, amik eddig. De alapvetően más szakokra szerintem könnyebb lesz bejutni, mint most.
2022. aug. 31. 14:34
 6/12 anonim ***** válasza:
73%
Ezt gondolják a hallgatók igen. Kimegy az emelt, de ez sem kötelezően, sőt most már az egyetem rendezhet külön felvételit is...
2022. aug. 31. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
81%
Nem lesz könnyebb bejutni, sőt a jó szakokra nehezebb lesz.
2022. aug. 31. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
71%

Tévedsz, ha azt gondolod, hogy tömeges lesz az emelt érettségi eltörlése. Valószínűleg csak a hallgatóhiánnyal küszködő egyetemek fogják ezt meglépni. S ahol eltörlik, ott is járni fog a plusz pont az emelt érettségiért. Emiatt akinek csak középszintű érettségije van, annak lehet, hogy még kitűnő érettségi sem lesz elég a bejutáshoz.


Másrészt pedig nem értem, miért ne dolgozhatnál a felkészítő mellett. Van hétvégi és esti diákmunka is. Akár minden szombat-vasárnap dolgozhatsz, pl. a vendéglátásban vagy a kereskedelemben.

2022. aug. 31. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen a válaszokat.


#8: Még nem derült ki, hogy a kötelező emelt érettségi eltörlése mit is takar így kioktató jóslatokba felesleges belemenni, ahogy általánosított túlzásokba is. Az, hogy emelt érettségi nélkül még kitűnő érettségi bizonyítvánnyal is esélytelen a bejutás, orvosira, jogra, elitebb egyetemekre biztosan érvényes, de valószínűleg egy kommunikáció- és média szakon nem lesz igaz, ahogy talán az általam hőn áhított konduktív pedagógia szakon sem. Meglátjuk. Akárhogy is lesz, én alkalmazkodok. Csak azért említettem ezt a témát meg, mivel a kérdés tárgyává tett programot emelt szintű érettségire való felkészülés céljából választottam, de azokkal a feltételekkel amiket elvárnak nem kívánok részt venni.


Diákmunkát pedig csak nappali munkarend szerint tanuló, tanulói/hallgatói jogviszonnyal rendelkező diákok vállalhatnak. Egy szóval nem írtam olyat, hogy ez a program hallgatói jogviszonnyal járna. :D

Azt pedig, hogy nem dolgozhatok a sikeres felvételi után közölték velem, hogy ezért adják az ösztöndíjat ami viszont nem elegendő a megélhetéshez. Egyébként pedig tegnap jelezték csak, hogy csütörtökön, pénteken és szombaton (igen, szombaton is:D) elfoglaltság vár, úgyhogy ilyen kis random finomságok mellett próbálj meg bármilyen munkát is vállalni. :D

2022. aug. 31. 16:11
 10/12 A kérdező kommentje:
Visszatérve az alap kérdéshez, szerintetek hogy és milyen formában közöljem velük azt, hogy mégsem kívánok részt venni ebben a tehetséggondozó programban?
2022. aug. 31. 16:12
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!