Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » El kezdett érdekelni a katonai...

Madafuk kérdése:

El kezdett érdekelni a katonai pálya, viszont nem annak tanulok, hanem autószerelőnek. Így csak szerződéses katona lehetek vagy ugyan úgy mehetek katonai főiskolára? Csak a tanulmányi eredmény számít és a fizikum még egyáltalán nem?

Figyelt kérdés
Érettségi előtt állok és eddig nem nagyon hajszoltam magam bele a tanulásba, csak most mikor már égni kezd a ház, de például nagyon szeretem a történelmet próbaérettségim 5-ös lett. A többi tantárgyat is fogom tudni 3-asra hozni, vagy akár jobbra.

2013. okt. 28. 00:54
 1/4 anonim ***** válasza:

A fizikum úgy számít, hogy hozni kell egy szintet, különben elutasítanak, de pont nem jár érte.


>El kezdett érdekelni a katonai pálya, viszont nem annak tanulok, hanem autószerelőnek.

Középiskolában nem is tanulhatsz katonának. Van egy "katonai alapismeretek" tárgy, ami néhány gimiben és szakközépben választható, és érettségizni is lehet belőle. De sem az altiszt sem a tisztképzésben ez nem előfeltétele a jelentkezésnek, ám többletpontot jelent.

Még a debreceni Gábor Dénes szakközépiskolában is, ahol a HM a fenntartó és egyenruhában járnak iskolába elektronikai szakközép képzés folyik.

Szóval sokféle karrierút áll előtted. Érettségi után jelentkezhetsz tisztképzésbe, és altisztképzésbe is. De az is lehet, hogy megcsinálod az autószerelő szakmát, utána jelentkezel szerződéses katonának. Ha éppen szükségük van autószerelőre (pontosabban autószerelő szaktudással is rendelkező katonára), még az is lehet hogy beiskoláznak altisztképzőbe, utána átkérheted magad hivatásos állományba.


Az altisztképzés felvételi rendszere itt:

[link]


Már ide is kell az alapfokú angol nyelvvizsga, többletpont jár középfokúért, jogosítványért.


A tisztképzésnél csak a fizikális felvételiről írnak: [link]

a pontszámítást megtalálod a felvi.hu-n. Majd... Úgy emlékszem, hogy oda középfokú angol kell.


A szerződéses katonaságról meg először olvasd el ezt: [link] majd érdeklődj személyesen a területileg illetékes hadkiegészítési parancsnokságon.

2013. okt. 28. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
köszönöm szépen a választ
2013. okt. 28. 12:31
 3/4 A kérdező kommentje:
Még jó hogy 8 éve németet tanulok és nem angolt :( bár mondhatni van angolból is egy alap szókincsem,amire majd alapozhatok
2013. okt. 28. 14:04
 4/4 anonim ***** válasza:
Fel kell hogy vidítsalak kedves kérdező, a tisztire jó a német középfokú is nem csak az angol . :)
2014. jan. 25. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:

Mennyi pontot vagy inkább úgy kérdezem hány százalékot kell elérni az emelt szintű töri érettségen ahhoz, hogy biztosan meglegyen?

Természetesen tisztességesen tanulok rá, de azért érdekelne, hogy hány százalékot kell szóbelin + írásbelin elérni a különböző eredményekért. ( Már nem suliból megyek érettségizni, ezért kérdem.)

Mik a követelmények ahhoz, hogy felvegyenek egyetemre?

Szükséges az, hogy az érettségi eredmények kitűnőek legyenek, vagy elég ha csak a felvételi jól sikerül?

Gimnáziumba járok, szeretnék az ELTE-BTK-n (bölcsésztudomány) karán továbbtanulni. Mikkel tudnám biztosítani a bekerülésem? Úgy értem jó tanulmányi...

Mindenképpen ott szeretnék továbbtanulni. Azoknak is várom a véleményét, akik ide járnak, milyenek ezen a karon az emberek? Mert én sok embertől hallom, hogy nagyképűek...Köszönöm előre a válaszokat!

Fel lehet készülni a középszintű kémia érettségire 2 hónap alatt?

Jelenleg 33-54% között írom meg a feladatsorokat, és nem tudom, hogy össze tudnám-e szedni magam az elkövetkezendő két hónapban. Fontos lenne számomra a 85%+-os pontszám. Várjak inkább 12.-ig, és akkor csináljak egyszerre 5 tantárgyat? A válaszokat előre is köszönöm mindenkitől.

Pótfelvételi eredménye mikor derül ki?

Mikor tudom meg, hogy felvettek-e?




Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!