Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Emelt biológia és emelt...

Emelt biológia és emelt fizika érettségire mely konkrét könyvekből készüljek, hogy eredményes legyen?

Figyelt kérdés

Elsősorban olyan személyeket kérdeznék, akik eredményesen letették.

Az én helyzetem a következő: Tavaly érettségiztem más tantárgyakból, idegenforgalmi szakközépbe jártam. Így biológiát és fizikát csak 2 évig tanultam. Elkezdtem egy nyelvi szakot egyetemen, és bár jeles eredménnyel végeztem el az első évet, mindig is az orvosi érdekelt, így most egy olyan döntést hoztam, hogy kiiratkozom. 2015 májusában tervezek ebből a két tárgyból érettségizni, szeretnék addig maximálisan felkészülni.


Akik sikeresen letettékek ezt a 2 tárgyat, és esetleg orvosira jártok, szívesen vennék tőletek tanácsokat. Egyáltalán reális-e az elképzelésem? Lehetséges-e egyedül felkészülni erre?


Előre is köszönöm a válaszokat!


2014. aug. 27. 15:27
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:

A bioszról nem tudok nyilatkozni, amikor nekünk kellett felvételizni, akkor még nem volt kötelező az emelt szint.


Fizikából viszont csináltam emeltet, arra teljesen elég volt a mozaik kiadó fizikakönyve. Vagyis a 9,10,11-es, illetve volt nekik egy érettségizősöknek szánt könyvük, abban az egész tananyag benne van, csak tömörítve, illetve hivatkozások vannak benne az előző könyvekre. Ami nincs benne, az fizikatörténet tudósokról. Arról volt egy PDF-em, ha esetleg kell, szólj, megpróbálom megkeresni.

Gyakorlásra van egy lila színű középiskolai fizika példátár, én abból csinálgattam meg feladatokat. 90 vagy 94% lett, szóval tényleg benne volt minden, ami hibám lett, az a saját hülyeségem volt. Szóbelire a kísérletek pedig fent vannak YouTube-on kidolgozva, megnézed őket 2-3x, elgyakorlod egy laborban, aztán kész is vagy, az elméletet úgyis meg fogod tanulni írásbelire is.

2014. aug. 27. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim válasza:

Biológiából a következő könyvekből tanultam:

Mándics Dezső, dr Molnár Katalin: Biológia középiskolásoknak, érettségizőknek

Kleininger Tamás: Témavázlatok a biológia tanuláshoz

Dr Szerényi Gábor: Nagy biológia feladatgyűjtemény

A mozaik kiadótól a középiskolai tankönyvek.

Juhász Katalin, Vargáné Lengyel Adrien: 130 tétel biológiából-emelt szinten

Én ezekből a könyvekből készültem fel, nagyjából magamtól, mivel a sulimban a biológia tanítás nem volt fényes.

Tavaly érettségiztem és felvételiztem gyógszerészetire, de nem vettek fel, viszont idén újraérettségiztem kémiából (amire magam készültem fel) és sikerült a felvételim.

Abszolút nem lehetetlen, sőt.. Csak kitartás és szorgalom kell hozzá.

Sok sikert így előre is! :)

2014. aug. 27. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
2014. aug. 28. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 A kérdező kommentje:
Nagyon szépen köszönöm! :) Egyébként sokan sokkal inkább a kémiát ajánlják, így meggondolom. Bár a nulláról indulok, de szükség lesz, ra a továbbiakan is. Kérdésem Hozzád, hogy kémiából mely könyvekből készültél, azokat venném meg. A szóbeli érettségi kémiából hogyan zajlik? Csupán elmélet? Még erre lennék kíváncsi.
2014. aug. 28. 12:19
 5/14 A kérdező kommentje:
*Bár nulláról indulok, de szükség lesz rá a továbbiakban is.
2014. aug. 28. 12:21
 6/14 A kérdező kommentje:
Na azóta megtaláltam neten az érettségi követelményeket, látom, hogy 3 részből áll: elmélet, kísérlet, gondolkodtató feladat. A kérdésem ezek alapján, hogy ha teljesen a nulláról indulok kémiából, lehetséges-e májusban az 5-ös emelt érettségi? Gondolom egy magántanár szükséges legalább heti 1 alkalommal a kísérletek miatt.
2014. aug. 28. 12:48
 7/14 anonim ***** válasza:

Én is orvosira mentem, én kémiából emelteztem fizika helyett. Kémia szóbelin három feladat van, az egyik teljesen elméleti (nekem a fémek ált. jellemzése volt), egy kísérlet (lehet elvégzendô és nem elvégzendô is) és egy különlegesebb feladat, aminél általában meg kell magyarázni egy jelenséget.

Szerintem elôször csak az írásbelire koncentrálj, tanuld meg az elméletet és számolj sokat, a két vizsga között pedig nézd át az elméletet még egyszer és gondold át a kísérleteket. (mármint ha a kémiát választod persze)


És szerintem teljesen jól fel lehet készülni egyedül, javarészt én is egyedül készültem. Csak ha ezt a pályát választod, adj bele mindent! szerinte, itt nem lehet a tanulást túlzottan félvállról venni, ha jól akarod csinálni.

2014. aug. 28. 12:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 reptoid ***** válasza:
51%

"szükség lesz, ra a továbbiakan is"


Hááááát... Nem, vagy inkább csak egy egészen rövid ideig. Fizikával jobban jársz hosszútávon. De csináld azt, amelyikhez több kedved van, jobban megy.

2014. aug. 28. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
Hát nem... orvosin meg gyógyszerészin a kémia fontosabb, mint a fizika. Az orvosi biofizikát úgy is el lehet sajátítani, ha hiányos ismereteid vannak fizikából, de a kémia elég nehéz lesz első évben, ha nem abból érettségizel. És később, az élettan meg biokémiánál is jó lfog jönni a kémia tudás...
2014. aug. 28. 16:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim válasza:

2-es válaszoló vagyok.

Kémiából ajánlani tudom a Villányi könyveket, nagyon részletesek, érthetőek, könnyen lehet belőlük tanulni. Számításokhoz pedig bőven elég az Ötösöm lesz kémiából. Én is megcsináltam az összes feladatot belőle, meg a Villányi feladatgyűjteményből minden feladatot és a számítások sem okoztak gondot. (Jó, persze ez attól is függ, hogy érettségin milyen nehézségű feladatokat adnak.)

Mindenképp csináld meg szerintem az összes eddig lement érettségiket, kezd a közép szinttel, majd az emelt szinttel.

Ha szeretnéd, tudok küldeni példa tételeket szóbelihez.

2014. aug. 29. 08:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!