Pszichológia szempontjából melyik egyetem éri meg a legjobban? ELTE, Károli vagy Pázmány?

Én minden ilyen kérdésre őszintén azt szoktam válaszolni, hogy az ELTE a kimagaslóan legjobb egyetem ezen a területen és ha tényleg tudományos szinten érteni akarsz a pszichológia egyes részeihez, akkor nem szabad máshova menni, mert a másik két megnevezett intézmény csak amolyan "gyakorlatcentrikus-gyakorlatias" azaz magyarra lefordítva alacsony szakmai színvonalú képzést ad.

Hivatkozni szoktam az ELTE és a másik két intézmény oktatóinak publikációs teljesítményére, amely az MTMT-ben és részben az ODT honlapján személyre vonatkozóan kikereshető, ellenőrizhető, leinformálható.

Azonban, azt is tudnod kell, hogy engem ezen álláspontom miatt gyakran le szoktak hülyézni a kollégák akik másképp látják a dolgokat (nyilván, mert a másik két intézmény valamelyikén végeztek).

Én azt javaslom, hogy ne itt tájékozódj erről, hanem nézd meg kik oktatnak egyik, illetve másik helyen és ellenőrizd az illető személyek nemzetközi tudományos teljesítményét! Az adatok ma már nyilvánosak, ott a Web of Science, vagy a Scopus adatbázis is. Ne dőlj be a médiaszereplőknek és a magyar nyelvű népszerűsítő irodalom íróinak, mert ezeket a nemzetközi szakma sok esetben még csak nem is jegyzi.

Na azért még egy támpontot adok:

Egy szakterület adott egyetemen való művelésének színvonalát jól jellemzi, hogy az illető intézménynek adott szakterületen van-e MAB által akkreditált doktori iskolája, azaz van-e egyáltalán legalább 7 olyan vezető oktatója, aki megfelel a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (nem túl magas) törzstagi követelményeinek. Nos, az ELTE-nek van Pszichológiai Doktori Iskolája és mindig is volt, a Károlinak és a Pázmánynak viszont jelenleg nincs és nem is volt soha.

Azt hiszem ennyit erről.

p.s.:

Más szakterületeken az említett másik két egyetem ettől még jó lehet. Sőt hittudományokban sokkal jobbak, ha netán az érdekelne :-)

Más kérdés, hogy a lelkészek sokszor úgy tekintenek a magas szinten képzett kutató pszichológusokra, mint a véres rongyra.

'"gyakorlatcentrikus-gyakorlatias" azaz magyarra lefordítva alacsony szakmai színvonalú képzést ad'

- Aki úgy gondolja, a kettő ugyanaz, annak nem nagyon adnék ilyen kérdésben a véleményére. Alátámasztotta, hogy az oktatók elismert tudósok. Ez hol támasztja alá, hogy a pszichológus képzési program jól megszervezett, a végzett hallgatók a gyakorlatban is alkalmazható tudást sajátítottak el? Sehol. Ez nem más, mint akadémizmus a köbön. Egy biztos: ha később egyetemen oktatnám a pszichológiát, az ELTE-re mennék.

De mint írtam 30 éve pályán lévő pszichológus ismerősömnek van bőven tapasztalata gyakornokokkal, és azzal kapcsolatban, mennyire talpraesettek a végzett hallgatók. Ott pedig sajnos az ELTE-nek nincs jó híre. Egy pszichológusnak leginkább embereken kell segíteni, nem könyvet kell írniuk és előadásokat kell tartaniuk. Ez más területen is így van: én tanárként végeztem, és a legjobb tanárunknak meg doktorija sem volt, de a legnagyobb szakértőkben volt a legkevesebb pedagógiai érzék, a legrosszabb órákat a mi tanszékünk oktatói tartották. De persze napestig tudtak szónokolni arról, milyen a felkészült tanár.

Egy egyetem színvonalát nem a pénz, nem a hírnév, nem a méret, nem a képzési program felépítése, hanem kizárólag a professzori kar színvonala határozza meg. Egy egyetem akkor jó, ha jó oktatói vannak.

Egyetemen jó oktató csak az lehet, aki élvonalbeli művelője (kutatója-fejlesztője) a saját szakterületének; akinek van jelentős tudományos teljesítménye, hiszen csak azt lehet átadni, amivel az ember maga is rendelkezik. Igazán jó oktató (egyetemi szinten) csak jó kutató lehet, mert az tud neked olyat mondani, amit nem találsz meg a tankönyvekben, vagy a wikipédián.

Sajnos a "gyakorlatcentrikus" jelző sokszor nem azt jelenti, hogy gyakorlatban jól használható tudást ad, hanem azt, hogy nem ad szilárd tudományos alapokon álló, modern, naprakész, korszerű módszertani és ténybeli tudást, hanem kiképez valamilyen gyakorlati feladat ellátására, úgy ahogyan azt ma a gyakorlatban csinálják, és nem úgy, ahogyan azt a jövőben majd csinálni kellene. Az én tapasztalatom szerint legtöbbször a "gyakorlatias", "gyakorlatcentrikus", "gyakorlatorientált" jelzők egyszerűen csak udvarias kifejezései a rossz, gyenge, színvonaltalan jelzőknek.

“Gyakorlatias” képzést lehet csinálni szakmunkások és technikusok szintjén, de nem szabad idáig zülleszteni egy egyetemet, mert az onnantól kezdve az nem egyetem.

Nem mindegy, hogy olyan professzori kartól tanul az ember, akik a tudomány nemzetközi élvonalába tartoznak, nemzetközi projektekben vesznek részt, képesek MAB által akkreditált doktori iskolát működtetni, lépést tartanak a világgal,

vagy olyan gyakorlatiasnak mondott "szakemberektől", akik teletömik a fejedet a létező legelavultabb "értékes" tapasztalataikkal és megtanítanak arra, ami a ma és a tegnap bevett gyakorlata, tehát nem arra, amire a végzést követően, pláne nem 5-10 év múlva tudni kellene, mert aki nem kutat annak fogalma sincs, hogy mik lesznek a jövő kihívásai. A valódi színvonalas kutatóegyetemek viszont éppen erről szólnak.

Igenis hiszem, hogy jó képzést olyan intézmény tud nyújtani, amelynek oktatói kara nem csak, éppen hogy meg tudja tartani a BSc-s órákat, hanem képes magasabb szinten, arra épülő MSc-k sokaságát és PhD-képzéseket is indítani, vannak olyan vezető kutatói, akiknek a szakmai teljesítménye megüti azt a szintet, hogy a MAB törzstagi akkreditációjának megfeleljenek, tudnak nemzetközi tudományos folyóiratokban és konferenciákon publikálni, tagjai lehetnek nemzetközi tudományos társaságoknak, szerkesztőbizottságoknak stb.

Ha valaki a világ vezető egyetemeiről (Yale, Harvard, Princeton, Stanford, Oxford, Cambridge) frissen végzetten kikerül és felveszik egy új munkahelyre, akkor ott a leendő idősebb kollégái csillogó szemekkel várják, hogy megtudják, mit tanulhatnak tőle, hiszen most jött az EGYETEM-ről, ami a tudományok frontvonala, csúcsa. Ő pedig, ha kellően nagyképű azt mondhatja a 20-30 éve ott dolgozó kollégáinak, hogy “na figyeljetek, akkor én most elmondom nektek, hogy mit és hogyan is kellett volna eddig csinálnotok”.

Ha viszont valaki egy ugyanolyan megnevezésű diplomával egy “gyakorlatias” egyetemről jön, akkor az új munkahelyén zöldfülűként fogják fogadni, aki nem ért semmihez, de “nem baj, majd idővel beletanul, mert hát ugye gyakorlat teszi a mestert”.

Ez az ami miatt nem mindegy, hogy hova jár az ember!

p.s.:

Sajnos az ELTE azért nem a Harvard, Yale vagy a Stanford, de legalább valahol félúton van, azok és a Károli között.

A következő megfontolásokat olvastam valahol a minap:

Kétféle jó szakember létezik és mindkettőre szükség van: az egyik akit „specialista szakbarbárnak” nevezhetünk, a másik akit „tudós szakértőnek”. A specialista szakbarbár kitűnően meg tud oldani olyan szakmai feladatokat, amelyekben már legalább 10 évnyi tapasztalata van. A tudós szakértők viszont kizárólag olyan kérdésekkel foglalkoznak, amivel még sohasem találkoztak korábban.

Én azt hiszem a gyakorlati egyetemek képezik a "specialista szakbarbárokat" a kutatóegyetemek pedig a "tudós szakértőket".

Ha rutinfeladatot kell ellátni, akkor a specialista szakbarbár tökéletesen megfelel, ha viszont valami komolyabb, rendkívülibb problémája van az embernek akkor tudós szakértőhöz kell fordulnia.

Jelenleg az ELTE messze magasan a legjobb, másodikként Pécsre szavaznék, de szóba jöhet még Debrecen is.

A Károlit és a Pázmányt semmiképpen nem javasolnám, ezek lényegében megélhetési okokból indítottak egyáltalán pszichológus képzést azokkal az oktatókkal akik a komoly tudományegyetemekről kiszelektálódtak.