Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Volt már veletek hasonló,...

Volt már veletek hasonló, hogy nem tudtátok merre tovább?

Figyelt kérdés
Nem régiben érettségiztem a középsuliban pontosabban 2 éve, és amikor be kellett adni a papírokat akkor egyszer televíziós műsorgyártóra másszor pedig rendszergazda szakra adtam be. Nagy vágyam hogy operatőr legyek, de az infó is nagyon érdekel, de az utóbbira sikerült a felvétel így 2 év után mostanra lett egy rendszergazda képzettségem. Az iskola papíron jól felkészített bennünket, de valójában a tanárok alul képzettség miatt illetve jó szaktanár, és a képzés kiforratlansága hiánya miatt nagyon kevés a szakmai tudással végeztem/végeztük el a sulit. Februárban továbbtanulás céljából újra beadtam televíziós műsorkésszító felsőfokú szóképzésre a továbbtanulási szándékomat. De most úgy érzem ha az infó vonalt vinném tovább akkor jobb lenne illetve szüleim szerint is. És érdekel a programozás ami az én és szüleim véleménye szerint is anyagi okokból jobban megérné, mint kamerázni, de nagy vágyam hogy operatőr legyek (emellett szeretek fotózni is), és lelkesedésem még mindig kitart, és azt is elszeretném végezni majd valamikor, pírt szeretnék róla. De nem tudom, hogy a kettő, hogy lenne össze egyeztettető az életben mert mind a kettő szakmát fontosnak tartom, a programozásnak is meg vannak a maga szépségei, és a kamerázásnak is, bár időközönként feltör bennem, hogy most infós szeretnék jobban lenni azután lecsillapodik, majd feltör bennem az, hogy operatőr szeretnék lenni jobban, és néha ez néha az. Az igazság az , hogy az operatöréség lehet nagyobb kihívás lenne, mert nehéz bekerülni, illetve már nyalás alapon megy, hogy valakinek a valakije, illetve lehet nem fizetne jól. De viszont, most már kevesebb a jól képzett szakember a különböző filmes szakirányokban, mert Magyarország olcsó a külföldi filmesek számára és így több film itt készül. Viszont az infóba meg még nagyobb a hiány és még több szakember kell, illetve lenne kedvem csinálni a programozás különböző platformokra fejleszteni stb. Csak nem tudom ezt a két dolgod hogy tudnám összehozni, hogy ebbe a szakmába és abba a szakmába is tudjak dolgozni. Vagy hogy jól összeférne a két dolog egymás mellett. Esetleg valakinek van olyan ismerőse aki ebbe a szakirányba illetve abba a szakirányba is dolgozik? Jól jönnének a tapasztalatok, vélemények.

2016. júl. 10. 00:19
 1/3 anonim válasza:
sztem infó szakirányba mozdulj most, teli a sajtó, hogy X ezer üres mhely vár betöltésre. és egy jó infós, ha képzi magát mozgókép, ill filmeffektek terén, egy főnyeremény lehet!
2016. júl. 10. 00:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

a papír ma már egyre kevésbé érdekel bárkit is. a szaktudás az igazán fontos. különösen informatikai és programozási vonalon. nem árt, ha van papírod, de a tudás a fontos, amit megszerezhetsz önképzéssel is. olvass utána a dolgoknak, tanulj, gyakorolj, képezd magad, keress olyan lehetőségeket, ahol tudnak és akarnak is tanítani. informatikusokra hatalmas kereslet van itthon is és külföldön pláne. persze nem az alap szintű rendszergazdákra, hanem a minél specializáltabb és komolyabb tudásúakra. viszont, ha van egy értékes tudásod, akkor azt nagyon megbecsülik és jól megfizetik - akár már itthon is.


mit értesz pontosan operatőr alatt? filmes operatőrt, tévézést, YouTube videózást? a filmszakma a világ egyik legszűkebb területe. nagyon nagy tudás és nagyon jó kapcsolatok kellenek hozzá és nagyon nehéz oda betörni. nem lehetlen, de nagyon nehéz. sok magyar filmes operatőr dolgozik külföldi produkciókban akár külföldön is, de a Magyarországon forgató produkciók közül sokan hozzák kintről az operatőreiket is, szóval ez önmagában még nem jelent feltétlenül sokkal nagyobb piacot.

a tévékhez sem sokkal könnyebb bekerülni operatőrnek, ez is egy elég szűk terület és egyre jobban felhígul az egész fotós/filmes szakma. ugyanúgy, ahogy a fotózás is egyre népszerűbb, videózással is egyre többen foglalkoznak. ma már szinte mindenki fotózik és videózik és akik elég sokat csinálják, előbb-utóbb mindenki ebből akar megélni, úgyhogy egyre több a jelentkező, ez pedig egyre jobban lenyomja az árakat/béreket. mindenki alá ajánl egymás árainak, már olyan árakon dolgoznak emberek, hogy abból lehetetlen megélni.


szerintem a legjobb karrier stratégia egy olyan versenyképes területen, mint az informatika jó meglélhetést kiépítened és ha már jól keresel, akkor lesz időd és pénzed is hobbiként mellette bármi mást is megtanulni. ha vanidőd és pénzed, akkor majd elmehetsz akárhova azért fotózást/videózást tanulni, mert szereted és érdekel. és ha jól megélsz majd az informatikai állásodból, akkor megengedheted majd magadnak azt is, hogy ne kelljen csak azért aláigérned másoknak, hogy te kapj meg egy munkát, nem kell részt venned az árversenyben. ha jól megfizetik a tudásodat, akkor elvállalod, megcsinálod, ha nem fizetnek érte eleget, akkor meg nem vállalod el és ha elég jó leszel és elég sok jól fizető felkérésed lesz a hobbidból, akkor elgondolkozhatsz majd rajta, hogy érdemes lehet a fotós/filmes hobbidból megélni az informatika helyett.


BÁRMIT is akarsz csinálni, mindenképp tanulj nyelveket. minél többet, minél jobban! az angol elengedhetetlen, de önmagában ma már semmit nem ér. a világban mindenki beszél angolul, ez nem többlet, hanem alap elvárás. külföldön akkor számít a nyelvtudásod, ha legalább 2-3 nyelvet beszélsz. csak Magyarországon nem divat a nyelvtudás - és persze a magyar tudásod sem nagy érték külföldön, szóval az angol mellé még legalább 1-2 nyelvet tanulj meg!

tanulhatsz gyakori európai nyelveket is, de ezek sem olyan értékesek Európában. angol, francia, német, olasz egy csomó helyen alap tudásnak számít Európában (főleg a francia, német, svájci határok környékén nagyon sokan beszélik mindet már általános iskolában is). minél ritkább, különlegesebb nyelveket (orosz, skandináv, ázsiai, arab nyelvek, stb) tanulj, amik egy angollal bárhol értékes tudássá válhatnak és menj el ilyen országokba tanulni, továbbképezni magad és keress ilyen helyeken, vagy hozzájuk kötődő területeken lehetőségeket.

2016. júl. 10. 11:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válasz! Hát és filmes operatőr irányba mozdulnék, autodidakta módon már elég sok mindent elsajátítottam a kamerázás, illetve fotózással kapcsolatban. De ha nem is filmes operatőr akkor esetleg kis reklámfilmeket, kisfilmeket is forgatnék szívesen, vagy testhezálló munka lenne nekem, ha pl egy online hírportálnál informatikai illetve operatőri feladatokat ellátni, mert élvezném, hogy kilehet menni forgati valamilyen anyagot iskolához haspánló helyekre és azt megtudom vágni illetve felrakni az oldalra, és mellette az informatikai rendszert is karban tudnám tartani, de ez nyilván inkább ilyen kis kiegészítő munka lenne vagy inkább ilyen önkéntes, mert hát azért ebből nem azt, mondom, hogy nem lehet megélni, de ezt inkább fő állás mellett is el lehetne végezni. Sajnos viszont olyan jó nyelvérzékem nincsen de általános iskolától kezdve németet tanultam és hát nem sok minden ragadt meg az angollal is ez a helyzet, de hát a nyelveket tényleg tudni kell.
2016. júl. 10. 19:30

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!