Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » A Klebelsberg Ösztöndíj már...

A Klebelsberg Ösztöndíj már az első egyetemi félévre is igényelhető?

Figyelt kérdés
Olvastam valahol, hogy az első félévben a hallgatók még nem jogosultak tanulmányi ösztöndíjakra, de mintha ez nem vonatkozna a tanárszakosok Klebelsberg ösztöndíjára. Tudnátok ebben segíteni?

2017. máj. 4. 23:08
 1/2 anonim ***** válasza:
100%
Félév közepe/vége felé kell megigényelni, de megkapod utólagosan. :)
2017. máj. 5. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
100%

Első félévben nem jogosultak tanulmányi ösztöndíjra.

De, igen, a Klebelsberget megkapod arra is (van még kivételezett), de csak utólagosan, azaz megpályázod, elmész a fővárosba, aláírod a szerződést, és utólag fogják majd kifizetni.


Minket decemberben elején értesítettek a pályázat elbírálásáról, majd februárban (első hete) mentünk aláírni, ekkor kellett pályázni már egyből a második félévesre is, ezt is küldtük (március közepén jött erről az elbírálási tájékoztatás), majd olyan március első hete környékén kaptuk meg az első féléveset egyben, és március végéig kaptuk meg a második félév első részletét, és május 31-ig jött meg a második félév második részlete.


Innentől kezdve jön az email, hogy pályázni kell minden félévben (őszi- tavaszi), akkor pályázol, és a lényeg, hogy mindig két részletben fogod kapni az ösztöndíjat az adott félévre vonatkozólag.


Van egy őszi félév:

Az 1. félévi ösztöndíj 5 hónapra, tárgyév szeptembertől tárgyév januárig terjedő időszakra vonatkozik.

1. részlet: november 30-ig/ hiánypótlás esetén a hiánypótlás teljesítését követő 15 napon belül

2. részlet: január 31-ig/ hiánypótlás esetén a hiánypótlás teljesítését követő 15 napon belül


Tavaszi félév:

Az 2. félévi ösztöndíj 5 hónapra, tárgy év. februártól tárgyév. júniusig terjedő időszakra vonatkozik.

1. részlet: március 31-ig, vagy hiánypótlás esetén a dokumentáció beérkezését követő 8 napon belül,

2. részlet: május 31-ig.

2017. máj. 5. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!