Hermann Hesse Sziddhárta c. könyvében Sziddhárta nem Gautama Sziddhárta, akire általánosságban Buddhaként hivatkozunk?

Terebess Ázsia E-Tár

« katalógus

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Rigler Anita

SZIDDHARTHA GAUTAMA

(Buddha élete)

Egyetemi dolgozat, PTE-BTK, szociológia

2000. november 23. [javítás: 2001.04.22.]

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

I. A BUDDHA FOGALMA

A szanszkrit és az abból származó középind nyelveken a buddha szó jelentése: "felébredt", aki az éjszaka sötétjéből eljut a felébredés világosságához. Tudását saját erejéből szerezte meg; a megvilágosodás nem valami kívülről kapott felvilágosítás, hanem az emberben magában lejátszódó megismerési folyamat végeredménye. Ez azonban nem jelenti, hogy az egyén egyedül, magától képes megtalálni az utat; más útmutatására van szükség a kezdeteknél, hogy a gondolkodás megindulhasson.

Egy "megvilágosodott" képes ugyan rá, hogy önmaga szerezze meg élete során a tudást, de csak azért, mert valamely korábbi létformájának egyikében hallotta prédikálni egy régebbi korszak Buddháját, s így jutott el ő is lépésről lépésre a végbölcsességhez. A "felébredt" tehát olyan vezető, aki csak megmutatja az üdvösséghez vezető ösvényt, de semmit sem tehet annak érdekében, hogy az útbaigazított valóban azon is járjon Valójában nem isten, hanem ember, aki ugyanúgy megöregedhet, mint bárki más, és akinek élete a halállal véget ér; azonban legyőzött minden elvakultságot és szenvedélyt, s ennek következtében olyan csodás erők bontakoztak ki benne, amelyek másokból hiányoznak.

A történelemben csak egy buddha létezet, Gautama, a Szákja-törzsből származó bölcs, azonban őt több más előzte meg, és még mások fogják követni.

II. A TÖRTÉNELMI BUDDHA

1. A korai évek

A későbbi tanító valószínűleg i.e. 588 április-májusában született Kapilavasztuban Szuddhódama király és első felesége, Májá fiaként. A hagyomány szerint maga választotta ki szüleit, amikor isten volt a Tusita-égben. A fogantatás szeplőtelenül történt; a bódhiszattva elefánt vagy hat hónapos gyermek képében hatolt anyja jobb csípejébe. Születésére egy kertben került sor: anyja egy fába kapaszkodott, s a csecsemő jobb csípőjén át jött a világra.

Májá alakját és a születést Asvaghósa, a nagy költő ekként jellemezte:

Állhatatos, s nyugodt volt, mint a Föld, ő,

s a liliomhoz volt e nő hasonló,

akit Májának épp' ezért neveztek.

Őt senkivel sem lehet egybevetni.

Az Éj Királynőjére szállt a Lélek,

s fenséges méhét a menny áthatotta.

Nem elegyedett bú az anyaságba,

szeplőtelen maradt és szép a lelke.

A külvilági lármát elkerülte,

de kedvelte a szép Lumbiné-kertet,

remek erdei fákkal és a csenddel,

melyben üde források csörgedeztek,

virágok nyíltak, s gyümölcsök teremtek;

e hely elcsendesítő s nyugodt volt.

(Buddhacsarita-kávja 3-6.)

A legenda szerint születésekor megremegett a világ központjában álló Méru hegye; rendkívüli dolgok történtek: az égi muzsikusok örömódát kezdtek zengeni, s a tündérek táncra perdültek; új források fakadtak; kivirultak, s teljes pompában tündököltek az eddig szunnyadó virágok. Az újszülött azonnal a földre lépett, és hét lépést tett meg: léptei nyomán a Lumbiné-ligetben hét fényes csillag ragyogott fel. Majd a négy világtáj irányába fordulva, harsogó hangon, mint egy oroszlán, a következőt adta a világ tudomására:

Én vagyok a világnak az éle.

Én vagyok a világnak az éke.

Én vagyok a világnak a véne.

Utolsó ez a születés;

Nincs többé újraszületés.

A gyermek apjától a Sziddhártha ("Célbaérkezett") nevet kapta. Testét megvizsgálva a jósok megtalálták a "Nagy Ember" 32 alapvető és 80 másodlagos jegyét, és kijelentették, hogy egyetemes Úr vagy Buddha lesz belőle.

A szülés után hét nappal Májá meghalt, így fiára hét éven át a nagynénje vigyázott, majd azt a nevelést kapta, amit minden indiai herceg: a tudományokban éppoly kiváló lett, mint a testgyakorlásban. Tizenhat éves korában feleségül vett két szomszédos országbeli hercegnőt, Gópát és Jasódharát. Tizenhárom év múlva az utóbbi fiút szült neki, Ráhulát. Ezután nem sokkal hagyta el a palotát Sziddhártha, hogy megismerkedjen a valósággal.

Szuddhódama király az ifjú herceget a külvilágtól teljesen elzárva nevelte palotájában és díszkertjeiben. Az istenek azonban keresztülhúzták az apa számítását, és amint fia három egymást követő alkalommal kiment a díszkertbe, megtapasztalta a valódi élet szörnyűségeit: először egy botra támaszkodó aggastyánnal találkozott, majd egy beteggel, végül egy halottal, akit épp a temetőbe vittek. A kocsis mondta el neki, hogy senki sem kerülheti el a betegséget, az öregséget és a halált. Végül, az utolsó kimenetelekor, megpillantott egy nyugodt és derűs kolduló szerzetest, és ez megvigasztalta, hiszen megértette, hogy a vallás képes gyógyírt adni az emberi lét nyomorúságára.

2. Távozás a palotából

Az istenek az éjszaka kellős közepén felébresztették Sziddhárthát, aki ekkor lovászát, Csandakát szólítva nyeregbe pattant, és miután az istenek az egész városra álmot küldtek, kijutott a délnyugati kapun. Kapilavasztutól tíz mérföldre megállt, kardjával levágta a haját, ruhát cserélt egy vadásszal, és Csandakát lovastul visszaküldte a királyhoz. Megállásakor elbocsátotta az istenek csoportját, így ettől kezdve semmilyen szerepet nem játszottak legendás életében; a célját saját erejéből érte el, nem természetfeletti segítséggel.

Vándor aszkétává válva, Gautama (ez családja neve a Szakják törzsében) Vaisáli felé indult, ahonnan Áráda Káláma mester tanításait gyorsan elsajátítva Rádzsagrihába ment. A fiatal aszkétától lenyűgözött Bimbiszára király felajánlotta neki fele királyságát, de ő visszautasította, és egy másik mester, Udraka tanítványa lett. Végül elégedetlenül hagyta ott tanítómesterét és öt tanítvánnyal a nyomában Gajá felé indult. Filozófiai és jóga-tanulmányai egy esztendeig tartottak.

Gajá közelében egy csöndes helyen letelepedve hat éven át a legszigorúbb önsanyargatásnak vetette alá magát. Mozdulatlanul, majdnem csontvázra fogyva, végül már olyan lett, mintha porból volna. E szörnyű vezeklés következtében kapta a Szákjamuni címet ("a Szákják aszkétája"). Amikor elérte az önsanyargatás legvégső határát, és életerejének csupán ezredrésze maradt, megértette, az aszkézis, mint a megszabadulás eszköze fölösleges, és úgy határozott, abbahagyja a böjtöt. Ettől fogva a jövendő Buddha megtanulta az aszketikus eljárásokat, ahogyan a filozófiát és a jógát, éppúgy, ahogy megismerte a hercegi élet minden kéjét, mielőtt lemondott volna a világról.

Amikor Gautama egy jámbor asszonytól elfogadott egy kis rizst, öt tanítványa elhagyta, és Benáreszbe ment. Szákjamuni pedig az ételtől csodálatosan erőre kapva egy liget felé indult, kiválasztott egy pippal fát (Ficus religiosa), és letelepedett a tövébe, elszántan arra, hogy onnét föl nem kel, amíg a megvilágosodást el nem éri.

Mielőtt azonban meditációjába merült volna, el kellett szenvednie Mára, a "Halál" támadását. Ez az isten ugyanis rájött, hogy az üdvösség azonnali felfedezése a születések, halálok és újjászületések örök körforgásának megállításával véget vetne birodalmának. A támadást démonok, kísértetek és szörnyek borzalmas serege hajtotta végre, de a herceg köré előző érdemei és "barátságos hozzáállása" védőgyűrűt emeltek, így rendíthetetlen maradt minden kísértéssel és bájjal szemben. A legyőzött Mára naplemente előtt visszavonult.

3. A megvilágosodás

A "Halál" legyőzése után Szákjamuni már minden szellemi erejét a szenvedéstől való megszabadulásra összpontosíthatta.

Az első virrasztáskor bejárta a meditáció négy állomását, amely lehetővé tette számára, hogy átfogja a világok teljességét és örök sorukat, vagyis a születéseknek, haláloknak és újjászületéseknek a karma irányította körforgását. A második virrasztás alkotta a bódhit, az Ébredést, mert megragadta azt a törvényt, amely lehetővé teszi születések és újjászületések e pokoli körforgását, ez az úgynevezett tizenkét "kölcsönös függésben lévő létrehozás" törvénye, ugyanakkor pedig felfedezte e "létrehozások" megállításának szükséges feltételeit. Ettől kezdve rendelkezett a négy "Nemes Igazsággal": buddha lett, megvilágosodott, abban a pillanatban, amint felkelt a nap.

Ő maga, mikor elérte a bódhit, először megrettent a felfedezés mélységétől, és a következőket mondotta:

Felfedtem így hát ezt a tételt,

mélységeset, nehezen érthetőt,

e nehezen felfedezhetőt,

megbékéltetőt, fenségeset,

vitathatatlant

s rejtelmeset,

a bölcsek által érthetőt.

Gyönyöröket keres viszont e nemzedék.

Gyönyörökben leli kedvét.

Gyönyörökben vigadozik.

Ennek a nemzedéknek,

amely csupán

gyönyöröket keres, gyönyörökben leli kedvét,

s gyönyörökben vigadozik,

ilyen tételek nehezen érthetőek,

például az, hogy

"valamitől való függőség",

"a következmények összekapcsolása",

s ilyen tételnek megértése is igen nehéz, hogy

"minden szankhára feloldása",

"minden upadhi lerázása",

"vágykioltás, virága, niródha, nibbána".

Ha pedig én a Tant hirdetem,

s engem nem fognak érteni,

ez számomra csak gyötrelem,

ezzel botrányt teremtenék.

Mit én nehezen értem el,

közölni azt mindhasztalan.

A kéjnek s dühnek rabjai

e Tant nehezen értenék.

(MN. XXVI. A nemes célkitűzés szutta)

Buddha hét hétig időzött a "Megvilágosodás pihenőjén". Ekkor megint elszenvedte Mára támadását, melyet sikeresen visszavert. Ezután Benáreszbe ment, itt "isteni szemével" megpillantotta öt tanítványát, akik elhagyták. Egy remetetanyán lelt rájuk, és felfedte előttük a négy "Nemes Igazságot", a Dhammát.

A Dhamma foglalata:

1

Íme a szenvedés:

A születés is szenvedés.

A vénség is szenvedés.

A halál is szenvedés.