Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Létezik egyáltalán egy olyan...

Létezik egyáltalán egy olyan ember is, aki ezeket egyiket sem követi el?

Figyelt kérdés

(Az már másik kérdés, hogy vannak olyan pontok, amik más kategóriába valók lennének, és vannak olyanok egy kategórián belül is, amik ugyanazt jelentik.) Csak azért tettem fel a kérdést, mert szerintem betarthatatlan és élhetetlen lista, bár sokat tényleg nem kéne elkövetnünk, azok jogosak. De akik ebben hisznek, azok ezt be tudják tartani? Láttatok akár egy embert is? Nem az a kérdésem, hogy van-e olyan, aki még soha nem követett el bűnt, hanem hogy "megtérése" után már soha nem követett el egyet sem ezek közül. Mert az van írva ez fölé a lista fölé a reklámjukban, hogy ha csak egyet is elkövetsz, sürgősen meg kell térned. Ebből kiindulva, akkor akik már megtértek, azok már sosem teszik ezek közül egyet sem? Mert én ezt nem hiszem, hogy létezik akár egy ember is, aki ezt be tudná tartani. (Talán Jézus annak idején, de Ő nem ember, legalábbis már nem.) Egyébként félre értés ne essék, nem az Istenhittel van bajom, én is hiszek benne a magam módján, hanem ezzel a listával, mert szerintem képtelenség betartani egyes részeit. Ha csak azt veszem, hogy a "nem adakozás" is bűn, akkor a szegény éhező etióp vagy a koldus hogy adakozzon?


Na itt a lista, bűnrendezés a neve, neten találtam:


1. ANYAGI, PÉNZÜGYI JELLEGŰ BŰNÖK

 pénzimádat

 költekezés

 ingyenélés

 kölcsönkéregető életvitel

 lopás

 csalás

 zsarolás


2. TESTI, FIZIKAI SZOKÁSBŰNÖK (SZENVEDÉLYEK)

 részegség

 dohányzás

 kábítószer élvezés

 sok evés

 kávézáshoz való kötődés

 gyönyörhajhászás

 luxushajhászás


3. TÁPLÁLÉKKAL, ITALLAL KAPCSOLATOS BŰNÖK

 mértéktelenség

 részegség

 tobzódás


4. EGYÉB, A TESTTEL KAPCSOLATOS BŰNÖK

 önsajnálat


5. PARÁZNASÁG BŰNEI

 kacérság

 tisztátalan szemek

 parázna gondolatok megtűrése

 leselkedés

 szemérmetlenség

 pornó képek, filmek újságok nézése

 önkielégítés

 házasságon kívüli nemi kapcsolatok

 perverzitás

 bujálkodás, orgiák

 házasságtörés

 erőszakosság a nemi kapcsolatban


6. INDULAT, ÉRZELMI JELLEGŰ BŰNÖK

 bosszankodás

 veszekedés

 megbocsátatlanság

 agresszivitás

 féltékenység


7. TESTI, FIZIKAI ERŐSZAKOS BŰNÖK

 fenyegetés

 verekedés

 kegyetlenkedés

 szadizmus

 ölés

 magzatelhajtás, abortusz

 öngyilkosság

 emberrablás


8. A BESZÉD (NYELV) BŰNEI

 pletyka

 rágalmazás

 hazugság

 buta humorizálás

 gúnyolódás

 kérkedés

 szóharc

 ítélkező beszéd

 elégedetlenkedés

 káromkodás

 káromlás

 esküdözés


9. JELLEMBELI ÉS KAPCSOLATBELI BŰNÖK

 önzés

 hálátlanság

 versengés

 igazságtalanság

 okoskodás

 ítélkezés

 önimádat

 szeretetlenség

 szívtelenség

 akaratosság

 tiszteletlenség

 uralkodás

 gonoszság

 előítéletek elfogadása és ápolása

 fajgyűlölet

 hűtlenség

 hamisság

 hízelgés

 lustaság

 ábrándozás

 felelőtlenség

 fékezhetetlenség

 türelmetlenség

 önhajszolás


10. OKKULT BŰNÖK

 babonaság

 ráolvasás

 varázslás

 jövendölés

 spiritizmus

 idegen kultuszokkal való foglalkozás

 jóga

 tévtanokkal való foglalkozás

 sátánnal való okkult foglalkozás

 szerencsejáték

 gondolatátvitel


11. VALLÁSOS BŰNÖK

 bálványimádás

 halottakhoz való beszéd

 esküdözés

 idegen vallások gyakorlása

 tévtanok követése

 vallásos önigazultság

 megbotránkozás

 öncélú teológiázás

 tudatos ellenállás

 vallásos képmutatás

 vitatkozás, hitviták

 hitetlenkedés

 engedetlenség, pártoskodás

 gyülekezet-ellenesség

 öndicsőítés

 imádság hiánya

 nem adakozás

 lelki élettelenség, világiasság

 panaszkodás

 kritizálás

 törvényeskedés

 taníthatatlanság

 aggodalmasság

 vallásos agresszivitás



Azt nem ér írni, hogy "igen létezik, méghozzá a halott". :D


2010. aug. 8. 23:59
 1/10 anonim ***** válasza:
100%

Tudod ha ezt mind betartaná egy ember akkor nem is lenne ember.Lehetetlenség ezt mind betartani, persze vannak pontok amik hasznosak.Ne ölj stb.De nekem elhiheted hogy a

 pornó képek, filmek újságok nézése

 önkielégítés

Pontok csak azért íródtak mert ha már a papok nem csinálhatják az emberek miért tennék...

2010. aug. 9. 00:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%
Ez nagyon brutál! Én olyat nem találtam itt, amit nem követtem el (leszámítva az abortuszt, ölést meg a fajgyűlöletet). Mindig tudtam, hogy hosszú a listám, na de ennyire... :O :D
2010. aug. 9. 00:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:

Köszi a válaszokat!

Egyébként akkor én sosem fogok a mennybe jutni (mindegy, mert úgyis a reinkarnáciban hiszek), mert évek óta megölöm a magzatomat a fogamzásgátlóval. Na ezt bezzeg bűnnek tartják, de a 10 gyerek megszülését nem, mikor már így is túl vagyunk népesedve. Azért ez elég durva. Tudom, hogy az van leírva a Bibliában, hogy Isten azt mondta a teremtésnél, hogy "Népesítsétek be a Földet!" de már rég benépesítettük, túl is népesítettük, túl kéne ezen már lépni...

Azért még írhattok hátha van ilyen ember.

2010. aug. 9. 00:36
 4/10 anonim ***** válasza:
75%
A versengés mióta bűn?Az viszi előre a társadalmat...
2010. aug. 9. 00:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:

Attól függ, hogy igazságos-e az a verseny. Bár igen...


De az érvelést és a vallásról való gondolkodást is bűnnek tartja (vitatkozás, hitviták - a viták általában érveken alapulnak -; hitetlenkedés; aggodalmasság; öncélú teológiázás), így csak birkák tudnak élni. Nehogy már ne is gondolhassak bele, hogy jó-e ez nekem. Ha nem is gondolhatok bele, csak feltétel nélkül el kell fogadnom, az a gondolkodás hiányát várja, vagyis birkaságot, biorobotságot. Nem hiszem, hogy a JÓ Isten ezt akarná. Meg azon akadtam ki, hogy "gondolatátvitel" és a "halottakhoz való beszéd" is bűn. Véletlenül szokták mondani az emberek (már hallottam), hogy "Jaj, Édesanyám ha még élnél..." Meg nehogy már a gondolatainkat is befolyásolni akarja ez a hit. Hát annál nagyobb elnyomás már nem is létezik szerintem.

2010. aug. 9. 02:07
 6/10 anonim ***** válasza:
100%

Azért az különbség hogy Isten szerint bűn, vagy valamilyen egyház szerint bűn. Az egyház kicsit le van maradva, és nem akkor még nem beszéltem az ő listájukról. Példamutatásban lenne mit tanulniuk, tisztelet a kivételnek.

Másrészről semmi nem fekete vagy fehér, van egy mérték de ha személyiséged alapköveként vannak ezek a dolgok akkor már rossz úton jársz, hiszen nem mindegy hogy veszel 2 évente egy lottót, vagy hogy minden hónapban a család pénzét a játékgépbe dobálod és emiatt éhezik az egész család.

Egyébként honnan van a lista? Elég nagy butaságok is vannak rajta.

2010. aug. 9. 07:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
100%

Uhh, nekem az önsajnálat meglepő... Ez bűn??? Durva... Elkárhozom, ez már biztos. (Tessék, most is sajnálom magam.)

És az "idegen kultuszokkal való foglalkozás" is... Ne járjunk be többé történelem órákra, vagy ezt mégis hogy?

2010. aug. 9. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:

Igen, tényleg elég meglepő dolgok vannak rajta. Meg olyanok, amik szerintem nem is bűnök, illetve hülyeségek is. A lista egy egyház vagy gyülekezet (nem tudom) honlapján volt, egy ismerősöm linkelt ott valamit, szóval nem emlékszem, mi volt a weboldal címe.

Nincs benne az alapszemélyiségemben, hogy ilyen ártatlan bárányka legyek. Egy részről ennek örülök, mondjuk attól még szeretnék jobb ember lenni.

2010. aug. 9. 16:49
 9/10 anonim ***** válasza:
Hú-húú! Ezt végig sem olvasom! Azt a betyár... Még jó, hogy ateista vagyok, különben nagy sz@rban lennék! :))) Na, a "buta humorizálás" bűnét már el is követtem! :)))
2010. aug. 10. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim válasza:
Durva! Én a jógán akadtam ki. Az mióta bűn? Jó persze az már másik bálványimádás de mivan ha valaki csak a mozgás miatt végzi?
2010. szept. 21. 16:36
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!