Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Mit csináljak egy ilyen...

Mit csináljak egy ilyen "barátnővel"?

Figyelt kérdés
Már ha lehet ezt annak nevezni. Igazából születésünktől fogva ismerjük egymást, egy utca, egy ovi, általános és a középsuli is egy volt. Általánosba voltunk 3-an nagy barátnők, de ő folyton pofázott a hátam mögött rólam a másik csajnak, a másik csajt meg nekem szidta, és egyszer beszéltünk a csajjal 2-en és kiderültek a kis dolgai, ráadás összevissza kamuzott magáról is, folyton ájulást szimulált, amikor ezt már senki nem vette be akkor meg kitalált újabb "betegségeket" amik nem voltak igazak. Aztán maradtunk a csajjal 2-en, de valahogy mégis visszakerült a "barátnő". Elmentünk középsuliba, ott kezdődött megin minden előlről. Ugyan ez lejátszódott az első évbe. Most voltunk elsősők és nem voltunk már jóba suli végére, olyanokat beszélt rólam, hogy a barátom alatt kurogat más is, meg hogy én xy kevergetek, stb. Akkor összevesztünk, jött a 3. lány és megint vele maradtam. Idén megbuktunk mind 3an lányok, a 3.nak sikerült, a "barátnő"-nek még van 2-3 pótvizsgája, én megbuktam rendesen, és most már pakolgat fel a csajról facebookra képeket, hogy ők mennyire jó barátnők, kötbe a csaj is kivan rá bukva, mert a hátamögött őt is szidta. Egyik nap mondta a csaj, hogy miket beszélt már megint rólam, hogy én csak szart tudok keverni, stb, és mondtam neki, hogy bocs, de nem beszélek kétszínű emberekkel és erre közölte, hogy ezt pont én mondom?!. Nos mit tudnék vele tenni, hogy végre leálljon? Ráadásul a volt barátja kurogatja a mostani mellett, amit hiába is mondanék el a barátjának kimagyarázná, hogy csak azért csinálom, mert haragszok rá... Plusz nem alacsonyodok le az ő szintjére. Valakinek valami ötlet, hogy végre feltűnjön már neki hogy szánalmas amit csinál? Bocsi, hogy hosszú. Köszi, ha elolvasod és írsz!
2010. aug. 29. 20:48
1 2
 1/11 A kérdező kommentje:
azt, hogy nem beszélek kétszínű emberekkel a "barátnőnek" mondtam.
2010. aug. 29. 20:49
 2/11 anonim ***** válasza:

Ha nem alacsonyodsz le az ő szintjére, akkor nem írsz neki, nem keresed, nem hívod, elkerülöd.

Nagyon gyerekes amit csinál, hagyd hadd nőjön fel, maradj ki belőle

2010. aug. 29. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim válasza:

Kétpofon nem téríti észhez? :D Lehet egy kiadós hajnyúzás után nemigen MERNE beszélni a hátad mögött :P


Vagy menyetek a mónyika showba :))

2010. aug. 29. 20:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:
Áh, megtépném még én lennék a rossz, mert azt is úgy állítaná be... Ráadásul itthon is rossz lennék, mert anyu úgy imádja ahogy van. :|
2010. aug. 29. 21:00
 5/11 anonim ***** válasza:
"Mostantól nem vagyunk barátok". Kész.
2010. aug. 29. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
Bocsi, de te voltál hülye, hogy ennyiszer megbocsájtottál. Ne tedd többet. Pont.
2010. aug. 29. 21:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim válasza:

Nekem is ilyen a két haverom. Középsuliban megismertem őket. Egy faluban városban, csudatuggya hogy miben laknak. Az a lényeg hogy amikor egy osztályba kerültünk, ezekkkel lespanoltam. Na aztán elkezdődött a feketeleves. Elkezdték egymást kibeszélni hogy a másik így úgy amúgy, másnap meg mintha misem történt volna. Egyiknap eldurrant az agyam, és amikor reggel beszélgettünk hárman felhoztam a témát hogy milyenek is a "barátok" hirtelen k u s s lett. Nemszólt egyikse. Rákérdeztem hogy őszintén mi a f a s z bajuk van egymással, igen volt vér a pucámban és megkérdeztem. Ismét néma csend. Egész nap halgattak, hozzám sem sűrűn szóltak, úgyéreztem énvagyok a szar de tettem rá magasból... Majd eltelt a nap. Másnap mokesza volt mindkettőnek xD nemtudom micsináltak, de hogy nem simogatták egymást az biztos... nem is nagyon érdekel... ők nem szólnak egymáshoz de én attól függetlenül megmaradtam kettőjük jóbarátja. Semmi baj nem származott belőle, ők gazdagodtak két mokesszal, de legalább abbamaradt a minden napos egymás ócsárolása.

Nem vagyok én Dred bíró, de ezt muszály volt.


Engem csak az idegesített hogy mindent Nekem kellett elmondani, és én tojtam az egészre -.- nem érdekelt kettőjük viszonya (lényeg hogy engem haggyonak ki belőle) és kész.


Vagy halgasd vagy mond a szemébe de őszintén és elszántan... Nem kell be s z a r ni tedd fel neki a kérdést. "Barátok vagyunk vagy nem...?"


egy srááác :))

2010. aug. 29. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
49%
siránkozás helyett tanulsz és nem buksz meg -.-
2010. aug. 29. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim válasza:
az ilyennek a szemébe kell röhögni és kész.Az a legnagyobb bosszú.Akik meg ismernek és számítanak,azok meg úgysem hiszik el a kitalációkat.Akik meg nem ismernek,azoknak meg akárki mondhatja,h ribi vagy,mert bárkinek elhiszik.
2010. aug. 29. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim válasza:
szerintem hipochonder :D
2010. aug. 30. 10:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!