Valami nincs rendben. Észre kellene talán venni?
Belegondoltatok már, hogy életetek során mennyiféle nézőpontot képviseltetek egyes életszakaszokban, hogyan változtatok meg, vagy maradtatok ugyanolyanok, de az emberekről alkotott képetek állandó mozgásban volt az idő előrehaladtával?
Felfoghatatlan még elképzelni is, hogy minden általunk, velünk kapcsolatba lépő embernek más és más szemszöge/nézőpontja van az emberekről, így rólunk is. Az emberek számát tekintve ez egy káosz, mégis, hogyan lehet akármilyen erkölcsi, nézet béli, vagy bármilyen nézőpontot igaznak hinni, amikor annyiféle észlelés van, ahányféle ember? Ez egy felfoghatatlan mennyiség én is csak akkor döbbenek rá, ha sokáig egyedül vagyok és elmélkedek rajta (kérdés kiírásának időpontja is tükrözi).
Nem tűnik fel senkinek, hogy az egész élet egy káosz, ami azzal telik, hogy rendszerezni próbáljuk? Valakinek ez annyira megy, hogy belefagy/belerögzül az utolsó önrendszerezésébe és azt hiszi valóságnak?
válasza:Tudod...erről Feldmár egyik idézete jut eszembe,egy híres pszichiáter,szokott okosakat mondani...érdemes olvasgatni.
Amúgy igen, minden úgy van ahogy leírtad,ki később,ki hamarabb döbben rá,eme érdekességekre..és ezáltal még sok másra :)
Most sajnos nem találom a pontos idézetet,de a lényeg az,
folyton olyan mintha felébrednél.Álmok az álomban. Ez az élet. Mert ki mondja meg hogy minket nem-e álmod valaki,vagy valami? És hol van a valóság, lehet hogy holnap rájövök,amit ma igaznak hittem badarság volt.
Ezek olyanok mint a rétegek.
Egyébként,amikor az ember egy valamire igent mond, más sok dologra nemet. Ezért van kitalálva az idő és a tér,
mert ugyan minden egyszerre történik..mégis csodálkozol
hogy párhuzamosan változnak a dolgok.
És igen, van hogy az ember lehorgonyoz valamilyen attitűdnél,világnézetnél...de ez már kicsit pszichológia,ez hogyan tud változni :) etc etc.,jó kis téma..
22:23
Igen jó kis téma, elfogynak az emberek akikkel ilyenekről beszélgethetnék. Nemrég egy úgymond "traumán" estem át, eszméletvesztés/ájulás, mindenféle nyalánkság. Az a helyzet, hogy az ájulás pillanatában az az érzés tört rám, hogy vagy én, vagy a világ hagyott cserben és elpazaroltam, vagy legalábbis nem úgy éltem le ezeket az éveket, mint szerettem volna. Majd bekövetkezett az eszméletvesztés, ami viccen kívül nem volt rossz, az előtte lévő rész amikor a szervezet összeomlik az még rossz, de maga az ájulás már nem, szóval ha a halál is ilyen akkor nem tudom miért kell ennyire félni tőle. Ezzel együtt értelme sincs semminek ami előtte volt...
Én így látom, persze lehet még sok más nézet is. Ami viszont nekem mégnagyobb trauma, az, hogy most ismét itt vagyok és nem tudom, hogy mihez kezdjek. Valószínűleg úgyis be fog szippantani az amiben eddig éltem... egy kis személyes "ember tragédiája". :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!