Hogyan tegyek rá magasról? Én vagyok az őrült?

Régen nem volt ilyen jellegű problémám, de most van és tarthatatlannak érzem. Megpróbálom megfogalmazni a legérthetőbben.

Középiskolába járok, 11.-es vagyok. Tavaly aránylag (főleg a második félévben) szépen ki tudtam bontakozni szociálisan, megmondtam a véleményem, volt humorom stb. Idén jött hozzánk egy gyerek (valószínűleg el is fog menni, de ne írjátok azt, hogy bírjam ki, mert ez a felállás bármikor megismétlődhet az életben más emberekkel....) Tudni kell róla, hogy erőltetett stílusú, sokan a háta mögött mondják (akár nekem is) hogy mennyire rühellik, mennyire idegesítő, de madártávlatból elviselik/jópofiznak vele és ő észre sem veszi ezeket a megjátszásokat, és ő is jópofizik velük. A problémám az, hogy úgy érzem lekorlátoz. Szóval elveszi a kedvem a szerepléstől, hogy felszólaljak vagy mint régebben egy-egy eszmefuttatást levezessek óra közben ami érdekes. És amikor nincsenek órák, akkor sincs semmi kedvem csinálni semmit miatta (vagy legalábbis úgy érzem, hogy miatta), lehangoló a jelenléte, gyűlölöm minden megmozdulását. És félreértés ne essék, a felszólalásokhoz nem azért nincs kedvem mert félek tőle, hogy visszaszól vagy megkérdőjelez, mert egyébként már többször visszaszóltam, kimondtam a véleményem, szóval ez nem mérvadó, hanem egyszerűen a varázsa elvész a dolognak.

Amikor itthon gondolkozok, hogy milyen irányba szeretnék továbbhaladni, már akkor is felvillan a gondolataimban a feje, hogy elmondja a véleményét az erőltetett egoista stílusával és elmegy minden kedvem. Már egy ideje nem voltam suliban egyéb okok miatt, de még ilyenkor is rá gondolok, mint akadályozó tényező... vagy inkább arra amit képvisel számomra, a hatalmas emberi akadályt.. Megőrülök.