A szomszéd tulajdonosok (érdekesképp csak az idősebbek) rendszerint miért tekintenek a lakásukat "csak" bérlőkre* úgy mint valamiféle másodrangú lakókra?

*szándékosan nem "albérlőket" írtam, mivel annak a szónak napjainkban szerintem semmi értelme. Milyen "al-"? Nincs semmiféle főbérlő, akkor miért lenne bárki is albérlő, amikor egyszerűen csak bérlő? Még csak a tulajdonos alatt sincs, hiszen megegyeznek valamiben, esetleg jobb esetben szerződésük is van.

Kb. 10 éve bérelek lakást, Budapest sok kerületében laktam már különböző emeletesekben, és ezalatt az idő alatt nagyon jól megfigyeltem, vagy inkább sajnos megtapasztaltam, hogy az idősebb korosztály jó része a lakásbérlőket egyáltalán nem veszi semmibe, nem tartja az adott lakóközösséghez tartozónak, tényleg szó szerint másodrangú lakóknak tekinti. Holott én ugyanúgy fizetek a lakásért, azzal a különbséggel, hogy én nem úgymond a szocializmustól kaptam a 8 óra munkámért, a gyerekvállalásért és az esetleges kommunista szombatokért, ha úgy vesszük ingyen, hanem 10-12 órát dolgozom, hogy miután kifizettem mindent, még maradjon pénzem létezni is. Mindezt úgy, hogy természetesen sosem lesz az enyém egyik lakás sem. Tehát ha tegyük fel nem sikerül kitörnöm ebből a helyzetből (mert nekem ki kell törnöm, nekik nem kellett sehova sem törniük az előző rendszerben), nyugdíjas koromban nem fogom tudni megtenni azt, hogy kényelmesen piacra járok, szomszédolok, hátradőlök, várom a nyugdíjamat, kifizetem a rezsit, a maradékból eszem, amennyit eszem és néha még egy tábla csokira is marad az unokáknak, hanem valószínűleg továbbra is dolgoznom kell majd, már ha alkalmaznak valahol, máskülönben vár majd az utca és az emberek megvetése, emberszámba nem vétele. De miért lennék ettől alávalóbb a jelenben? Talán nem dolgozom eleget? Mert szerintem legalább annyit dolgozom, mint amennyit ők dolgoztak az ő idejükben. Akkor nem értem, mi a probléma velem?