Hasonlóan éreztek halott szeretteitekkel kapcsolatban?

Sajnos nagyon sok rokonomat, barátom vesztettem már el, és ez néha rányomja a pecsétjét egy-egy napomra még most is. Dédnagyim volt az aki közülük a legeslegközelebb állt hozzám, az az ölelés, az a "nagyis" naivság, feltétel nélküli és végtelen szeretet, amit a nyakunkba is árasztott minden, a rengeteg puszi, az apró kedveskedések, maga a lénye, a nyugodtsága... Iszonyatosan hiányoznak! Két éve halt meg szegény de a mai napig őt látom minden olyan tárgyamban, ami az ő keze munkáját dicséri, és minden vágyam hogy egyszer megölelhessem még. Őt látom/érzem akkor is, amikor valahova elutazok, és olyan érzésem van, mintha ott lenne mellettem. Nem kísér, csak rajtam tartja a szemét. (mindig nagyon féltett bárhova is mentem) Ilyenkor mindig elgondolkodok azon, hogy bár hátrahagyhatnék én is magam után olyan érzéseket valakiben, mint amit én érzek iránta... Rátok is nehezedik néha hasonló érzés? Amikor nagyon nagyon szeretnétek hogy veletek legyen a halott szerettetek, de tudjátok hogy soha többé nem lesz... mit tudtok ilyenkor tenni? Hogyan képzelitek el a túlvilági életet? Találkozunk még valaha elhunyt szeretteinkkel? Nagyon kíváncsi vagyok minden élményre, tapasztalatra, érdekel mások hogy éreznek azzal kapcsolatban, hogy mi itt vagyunk, a szeretteink pedig valahol máshol.