Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Most mit tegyek? Elterveztem,...

Most mit tegyek? Elterveztem, édesanyám támogat, de ez visszariasztott.

Figyelt kérdés

22 éves vagyok. Júniusban véget ért az iskola, a záróvizsgám jól sikerült, de ennek ellenére nem kaptam munkát sehol, nemhogy a szakmámban. Van képzésráépülés, amire jelentkeztem, mivel annak elvégzése után nagyobb esélyem lesz elhelyezkedni. Ez esti képzés lesz.


Ma kaptam az e-mailt, hogy mikor-hol lesz az első előadás. Megláttam, hogy rengeteg volt osztálytársam is jelentkezett, és rögtön gyomorgörcsöm lett...:(


Borzasztó volt ez a két év velük, közel 40-en voltunk, szinte senkivel sem beszéltem.


Volt 4 lány, akikkel borzasztóan nem jöttem ki. Mivel van rajtam súlyfelesleg állandóan ezen pörögtek, ezzel bántottak, beszólogattak mindenért...


Közülük 2 is ott lesz a képzésen, és hogy őszinte legyek teljesen megváltozott a véleményem. Eddig úgy képzeltem, milyen jó lesz ez nekem, most pedig gyomorgörcsöm van, hogy megint velük leszek. Gyűlöltem iskolába járni.


Tudom, furcsán hangzik ez egy 22 éves lány szájából, de nagyon nehezen illeszkedek be, próbálok lazább lenni, de iszonyatosan gátlásos vagyok. Állandó kisebbségi komplexus gyötör.


Szerintetek mit tegyek? Kérlek adjatok tanácsot.


2011. szept. 2. 17:44
 1/6 anonim ***** válasza:

nem véletlen hogy az élet úgy hozta hogy megint velük kell együtt lenned, meg kell oldani ezt a feladatot

miért félsz tőlük nagy szájú beszólogatósak gondolom, küld el őket melegebb éghajlatra ők se különbek nálad miért hagyod hogy tönkre tegyék az életedet?

2011. szept. 2. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:

Állandó kisebbségi komplexussal küszködök. :(

Régen is bántottak, és azóta is mindig sikerül olyan közösségbe kerülnöm, ahol támadnak.


Nem vagyok feltűnő jelenség, inkább az a csendben megbújok a sarokban típus. Mindig is ilyen voltam.


A volt osztályban is voltak barátaim, akik mellettem álltak, csak ők most nem jönnek. :(


Nagyon szeretném őket leépíteni, de már akkor gyomorgörcsöm volt, amikor megláttam, hogy ők is jönnek, és ez azóta is tart...:(

2011. szept. 2. 18:08
 3/6 anonim ***** válasza:

Döntsd el, mi a fontosabb.Az esélyeid, vagy az, hogy idióta libák is lesznek az osztályodban?

Szerintem nézz keresztül ezeken a bunkókon és csak a célod lebegjen a szemed előtt, emellett igyekezz az új osztályban találni néhány normális embert, akikkel összebarátkozhatsz,akikért szívesen bejárnál.Ne bújj a sarokba, mert minél inkább látják, hogy félénk vagy, annál inkább rád szállnak.

a félelem semmit nem old meg!

2011. szept. 5. 07:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

Ahogy az első hozzászóló írta, nem véletlen, hogy megint ott vannak.

Az életben a nehézségek általában azért kerülnek az utunkban, hogy megoldjuk és valamit megtanuljunk. Sajnos, addig lesz bajod a nagyszájú libákkal, amíg egyszer megtanulod kezelni a helyzetet. Onnantól kezdve egész más alakokkal hoz össze az élet. Akiket megint csak meg kell tanulni kezelni. :P


Sajnos ezzel szembe kell nézned, máshogy nem oldódik meg. Újra és újra ilyen fazonok fogják megkeseríteni az életed.


Gondolom lesznek új arcok is az osztályban. Próbálj velük jó kapcsolatot kialakítani.


Gondolj arra, hogy tiszta lappal indulsz az újak előtt, használd ki az első pár napot, hogy jó viszonyt alakíts ki velük.


A 22 évesek azért általában már túl vannak azon a korszakon, hogy ujjal mutogatnak a másikra hogy "néééézd de kövéééér!"

Na, nevetséges...

2011. szept. 5. 10:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat! Rendesek vagytok, hogy nem szóltok le, hogy szerencsétlen vagyok, erre sem vagyok képes, stb.


Anyum is ezt kérdezte, hogy nem jutottak túl az óvodás szinten?

2011. szept. 5. 10:57
 6/6 anonim ***** válasza:
Ezeknek akar megfelelni? Ha nem lenne súlyfelesleged akkor is megtalálnának csak akkor valami másba kötnének bele. Tudom nehéz de sz*rd le őket.
2011. szept. 5. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!