Az emberek vajon ahhoz mit szólnának, ha én rendhagyóan, mosolyogva sétálgatnék?

Semmit, senkit nem érdekelsz. :)

De most komolyan, sosem értettem a "mit szólnának hozzá" kérdést. Nyilván valakinek tetszene, valakinek nem. Néhányan visszamosolyognának, néhányan hülyének néznének, hogy mit vigyorogsz magadban. Nahát.

Szerintem az Első válaszoló által leírtak jellemzőek.

Néha van, hogy nagyon elgondolkozom, éppen jókedvem van és valami vicces szitu emlékén töprengek, aztán ez valószínű kiül az arcomra, és vélhetően tejbetök fejet vágok olyankor. És ilyenkor ha jönnek szembe és egy-egy ember pillantását véletlen elkapom, az vagy szintén épp jó kedvében van, vagy épp csak tőlem fakadt mosolyra. Ilyenkor "felébredek", rájövök, hogy biztos idétlen voltam, röhögök egyet magamban, aztán kicsit komorabban megyek tovább, vagy újra jönnek a gondolatok. Tehát szerintem nem sokat zavarok, és vagy leveszik a szitut, vagy hülyének néznek. Én szintén hasonlóképp vagyok másokkal, igaz nem szoktam direkt stírölni más arcát, csak ha véletlen..

Engem már egy ideje nem nagyon érdekel, ki mit gondol.

Ha kedvem van, mosolygok. Ha meg éppen szomorú vagyok, akkor az is kiül az arcomra. Az érzések természetesek.

Van, amikor röhögni kezdek, vagy éppen énekelni. Nem túl zavaróan, de azért néha észreveszik. Ilyenkor mosolyognak. Én meg vissza.

Akkor jöttem csak rá, mennyire természetes, amikor egy nigériai származású barátom itt volt Londonból. Simán elkezdett a tömött buszon hangosan énekelni nekem egy éneket. Én meg hót cikinek éreztem. de neki annyira természetes volt ez. Rájöttem, hogy tud valamit, amit én nem. Hogy én gondolkodom rosszul, mert tiszta ciki, hogy mindig attól félünk, ki mit gondol majd. Mindenkinek meg akarunk felelni. És ez már rég nem arról szól, hogy ne zavarjunk másokat. Egy mosoly nem zavar másokat, vagy egy szép éneklés, igaz?

Kicsit a mélyebb dolgokról:

A magyar társadalomra igeni jellemző a mély érzelmek megélése, hiszen "sírva vigad a magyar".

Sajnos az utóbbi évtizedek politikai és ideológiai vezetése kiölték ezt a mély érzésvilágot, ill. a felszín alatt tartják.

Ez engem zavar, mert magamon is észrevettem.

Most komolyan... tegyük fel Béla megy az utcán, épp a munkahelyére siet... miért kéne mosolyognia?

Katika boltba megy... mi a fenén röhögjön az út közben?

Karcsi épp egyik ismerőséhez siet... mi a jó fenét vihogjon útközben?

Most komolyan, nem normális dolog ha egész nap a semmin vihorászol. Tipikusan a 13-16 éves lányok ilyenek, vihorásznak mindenen, de ők is kinövik.

"Most komolyan... tegyük fel Béla megy az utcán, épp a munkahelyére siet... miért kéne mosolyognia? "

Azért, mert olyan szerencsés, hogy van munkája! Bárcsak Béla lennék!!! Munkanélküliként nem tudok mosolyogni.

(Egyébként érthető amit írtál. Ha valaki magában vihorászik, az fura, beteges túlzás. A természetesen jövő mosolygós tekintet más. Nem kell folyton depressziót mutatni.)