Ismerős valakinek, talán Salvador Dalítól (de nem biztosan tőle) egy olyan gondolat, amiben az ember lelkét tűzhöz hasonlítja?

Valami efféle a lényege,hogy az ember lelke valami kis tűz,és vágya mindenkinek,hogy valaki leüljön e mellé a tűz mellé,és itt melegedjen,belenézzen a lángokba,nem is tudom még mi.A vége amire emlékszem még,hogy:vagy valami ilyesmi.Nagyon keresem,de nem találom,nem tudom pontosan a szöveg egy részletét sem,és Dalíban sem vagyok biztos,de valami hasonló kaliberű forma.Nagyon tettszik ahogy egy ilyen nagy gondolatot egy elbizonytalanodással zárja.