Te szoktál ilyeneken gondolkozni? Találkozol emberekkel egyszer, és hogy mi lehet velük. (lent kifejtve)

igen. szoktam.

19/F

Amit megfogalmaztál, az a világ egyik legnagyobb problémája a sötét modernkorban. Ez még a jobb dolog, hogy pár szót váltasz velük - de gondolj csak bele, hogy vannak emberek, akik a szomszédaikkal, a családdal, a barátaival nem beszélnek. Annyira én központú a világ.. és ez szomorú. Ha mégis másra gondolnak, akkor az rosszindulatú.

/Kinek nem inge.. /

Szoktam, főleg fesztiválokon. Még ma is emlékeszem az első fesztiválon megismert lányra..Igaz, még csak 5 éve volt, de tudom, hogy őt sose fogom elfelejteni. Ma már kb. 28-30 éves lehet, elég furcsa belegondolni.

A szomszédunkban lakott egy idős házaspár, tavaly költöztek el. A férfival nem igazán szívleltük egymást, valamivel mindig bosszantottuk egymást. Ma is sokszor gondolok rájuk, hogy mi lehet velük.

Ha idegen emberekkel állok le beszélgetni, akkor csak ritkán jutnak eszembe utána, akkor is inkább csak a beszélgetésünk (ennek az az oka, hogy borzasztóan rossz az arcmemóriám, így nem tudok pontosan visszagondolni rájuk - sokszor még a barátaim arca is nehezen ugrik be).

20/l

18-22 évesen ez teljesen normális. Akkoriban engem is sokkal jobban érdekeltek mások. Még beszélgetnem sem kellett velük feltétlenül, csak néztem őket és fejben megpróbáltam kitalálni, milyen lehet az életük. De sokszor és sokat beszélgettem (vagyis inkább hallgattam) utastársakkal. Sokszor visszaemlékeztem rájuk és felidéztem őket...

Aztán teltek az évek. Ma már a saját dolgaimra is alig jut idő végiggondolni. Nem agyalok a másén. Nem biztos, hogy ez így jó.

De hát nem véletlenül sírja vissza az ember a fiatalkorát!

Szoktam. Szerintem ez egyáltalán nem korfüggő. Én még azon is szoktam gondolkodni, hogy mennyi emberrel elhaladunk egymás mellett, és honnan jöttünk, milyen országból, milyen körülmények közül, és egyszercsak itt egy ponton "találkozunk".

Rajtuk nem szoktam utána gondolkodni, a beszélgetősökön sem. Viszont az fura, hogy addig léteznek nekünk emberek, helyek, amíg ott vagyunk. Fura belegondolni, hogy akiket ismerünk most is éppen élik az életüket, csak éppen nem látjuk őket.

De hogy ennek mi köze ahhoz, hogy hány évesek vagyunk, fogalmam sincs.

37/N