Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Mit gondoltok a kötelező...

Mit gondoltok a kötelező hittanról meg erkölcstanról, van értelme annak hogy ezeket rá erőltessék a gyerekekre? Ettől majd kevesebb kiskorú bűnöző meg problémás kamasz lesz?

Figyelt kérdés
Szerintem ennek az egésznek olyan agy mosás szaga van, a hitet nem lehet és nem is szabad senkire rá erőltetni, valaki vagy hisz vagy nem. Erkölcsre meg nem kötelezően pénzért kéne megtanítani, ez a szülők dolga lenne, hogy helyes útra tereljék a gyereküket. Azt hiszik hogyha a gyerek 45 percig hallgatja egy tanártól hogy mi a jó és mi a rossz akkor már el is hiszi és ő is erkölcsös lesz. Főleg ha otthon meg más példát lát. Az egész olyan mintha a kakinak adnának egy pofont. Mert amíg a szülők tesznek rá, a tanárok hiába erőlködnek.
2013. máj. 1. 12:17
1 2 3 4 5
 1/42 anonim ***** válasza:
69%
Sokáig jártam katolikus iskolába. Nem igazán szerettem a kötelező templomba járást és a többit. Rá sok évre felnőtt fejjel beültem egy misére, mert azon megemlékeztek többek között tatánkról. Figyelmesen hallgattam amit a pap mond, és egy két részt kivéve egyáltalán nem hülyeség. Ugyanis arról adott útmutatást, hogy hogyan legyünk jobb emberek. Nem vagyok hívő, de egyáltalán nem hülyeség a mise, de persze kinek van rá ereje munka után még oda is elmenni.
2013. máj. 1. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/42 anonim ***** válasza:
24%
Semmi értelme ráerőltetni semmit, nem csak a vallásos nevelést, semmit nincs értelme. Annak van értelme, ha a gyerek akar valamit, akkor azt csinálja. Ha nem akarja, akkor nem kell. Nem a szülő tulajdona a gyerek, hogy azt csináltassa vele, amit ő akar.
2013. máj. 1. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/42 anonim ***** válasza:
85%

Én is katolikus iskolába jártam. A kötelező misére járásnak én sem láttam értelmét, ellenben a hittan óra, olyan volt, mint egy bármilyen más tanóra. Nem arról papolt az oktató, hogy mi a jó, legyél vallásos, vagy pokolra jutsz blabla... Egy-egy részt ismertünk meg a Bibliából, alap jártasságot szereztünk a bibliai történetekben, a főbb szereplőkben stb. Szerintem valamilyen szinten hozzátartozik az alapműveltséghez, hogy tudd miért is lett karácsonyunk, vagy húsvétunk... Hogy ki volt József, vagy Mária, mi történt Jeruzsálemben és mi Betlehemben, stb. Egy családban nem feltétlenül ragad rá a gyerekre ez, ellenben elég ciki, ha valakinek fogalma nincs arról, hogy mit ünneplünk karácsonykor.

Életszerű történeteket kerekített mindig a tanár egy-egy bibliai történetből, beszélgettünk, hogy ki cselekedett helyesen (nem vallás miatt, hanem úgy alapból), stb. Szerintem nagyon hasznosak voltak ezek az órák, én szerettem.

Nálunk lehetett választani, hogy melyiket szeretnénk tanulni, aki erkölcstanra járt, annak sem volt borzasztó dolga, ott sem arról volt szó, hogy felsorolás szintjén elmondták, hogy ez a jó, ez a rossz, ezt csinálhatod, ezt nem...


Hozzáteszem azt is, amit itt valaki már mondott. Én nagyon ritkán járok templomba, csak akkor ha valami alkalom van (esküvő, ballagás, néha csak úgy is), de ha jó a pap és az ember odafigyel, akkor a pap prédikációjában rengeteg olyan mozzanatot talál, amit igen is fel lehet használni a való életben.


Semmi de semmi hátránya nem származik a mai gyerekeknek abból, ha ilyeneket is hallanak az iskolában szerintem!

2013. máj. 1. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/42 anonim ***** válasza:
39%

Második, szerintem nincs igazad.


Néhány hittan óra nem árt a gyereknek. Én sem kötelezném templomba járásra, de jó ha több féle világnézetet is ismer.

Itt nem a hitről van szó első sorban. Hanem hogy megtanuljuk megérteni és tisztelni a másikat. És h legyen mihez igazítani a később kialakuló erkölcseinket.


Én református vagyok, elméletileg. Sosem jártam hittan órára(1 alkalmat kivéve)és templomba sem.

Sok katolikus, templomba járó osztálytársam volt általánosban. Sokat kérdezgettem tőlük. Érdekes dolgokat meséltek. Az az egy református hittan óra amin voltam, az érdekes volt. Sok vallásnak utána néztem az évek folyamán. Nem sikerült választanom.

Most így 10 évvel később, ahogy vissza nézem az ismerőseimet (és ahogy mondtad, bele is gondoltam) a sikeresebb osztálytársaim mind jártak egykor valamilyen hittan órára. Nem lehet rájuk mondani, h hívők, de ismerik a bibliát.

Szerintem nem fölösleges dolog a hittan.

Viszont a teljes hívőktől már engem is kiráz a hideg, nem is kicsit. Plusz normális embert sem találtam még köztük. Max 30-ból egyet esetleg.


Nem kell elhinni a hittan órán hallottakat, de tudni illik és a tudás hatalom is.

2013. máj. 1. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/42 anonim ***** válasza:
53%
A kérdés arról szólt: van-e értelme, hogy RÁERŐLTESSÉK a gyerekre? Erre válaszoltam, hogy ráerőltetni nincs értelme.... Nyilván nem árt a hitten kedves 4. de ráerőltetésről volt szó. Tudom milyen a ráerőltetés, volt a környezetemben nem is egy, mai napig utálják azt, amire ráerőltették őket....
2013. máj. 1. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/42 anonim ***** válasza:
32%

Az erkölcstan részével van némi gondom. Ki mondja meg, mi erkölcsös? A tanár személyes nézetei, pártvallása? Mi van, ha a szülő nem ért egyet az ott elhangzottakkal?


Nekem az a félelmem, hogy egyrészt a tanárok személyes értékeítélete (ami ugye vagy jó, vagy nem...) lesz átadva, vagy burkolt politikai ifjúsági nevelde lesz.

Ha neadjisten szélsőjobbos az adott tanár, akkor a gyerekeket idegengyűlöletre fogja tanítani...? Tudom, ezt a matektanár is megteheti, de mégis kötöttebb helyzetben van, mert 45 percen keresztül nem szidhat minden nem-magyart, különben nem haladnának az anyaggal.

2013. máj. 1. 12:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/42 anonim ***** válasza:
69%

Van vele probléma! Nem is kevés.


Az erkölcstan tekintetében teljes mértékben egyetértek valamelyik válaszadóval: ki mondja meg, mi az erkölcsös. Ki dönt arról, hogy erkölcsös vagy erkölcstelen-e az eutanázia, az abortusz, stb.?


A vallással még ennél is több baj van:


1. Nem biztosítanak megfelelő lehetőségeket az adott vallású gyerekeknek: lehet, hogy lesz külön katolikus, református vagy éppen zsidó vallás óra, na de mit csinálnak a krishnás gyerekekkel, az ateistákkal, a muszlimokkal (pl. a fővárosban van már nem kevés), vagy éppen a hitgyülisekkel és a jehovásokkal?

Igen, ezek kisebbségben lévő vallások, DE ez nem jelenti azt, hogy nem érdemlik meg a lehetőséget arra, hogy a saját vallásuknak megfelelő hittanban részesüljenek. Ameddig erre nincs lehetőség minden Magyarországon elfogadott vallás részére, addig a hittan sajnos értelmetlen és igazságtalan.


2. A vallás oktatása nem az iskola feladata, hanem a szülőké és az adott felekezet lelkészéé/rabbijáé/akármijéé. Az iskola egy állami szervezet, már évszázadokkal ezelőtt rájöttek, hogy szét kellene választani az egyháztól, joggal.


3. Egy nem vallásos gyereket hiába tesznek be hittan órára, nem lesz tőle "erkölcsösebb", de még vallásosabb sem. Akik itt azt írják, hogy utálták a kötelező templomot, de később belegondolva hasznos volt - ők mind ELEVE VALLÁSOS válaszadók! Nagy különbség! Ha egy olyan gyereket küldenek be hittanra, aki nem hisz ebben a maszlagban, az később sem fogja azt hasznosnak találni. Ráadásul teljesen jogtalan is a vallás nem vallásosokra való ráerőltetése.


4. A gyerekek 90%-a másik házifeladat megírására meg levelezésre fogja használni az órát. Teszem hozzá, jogosan, hiszen semmi értelmeset nem fognak ott tanulni.

2013. máj. 1. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/42 anonim ***** válasza:
39%

az a baj, h sokan kisarkítják ezt. a társadalomismeret órán is megvitattunk anno hasonló kérdéseket, és nem kőbe vésett táblákat tett elénk a tanár, a mi helyes-mi nem helyes témakörről, hanem megbeszéltünk egy helyzetet, ami akár velünk is megtörténhet. ott mindenki elmondta, h szerinte hogy lenne a legjobb dönteni, mit kéne tenni a konszenzushoz.

utána a tanár rávilágított azokra a pontokra amik először jónak tűnnek, de ha a hosszútávú következményeit nézzük, akkor elég csúnya véget érhetne a történet.


tulajdonképpen megtanított minket nagyobb távlatokban gondolkodni, mert ennek nagy hasznát veheti az ember az életben.

a nagyapám mindig mondta, h nyugodtan járjak templomba, ott rosszat nem tanulok. bár ő is vallásos volt, sajnos vasárnaponként mindig dolgozott, így nem jutott el misére. a rádióban viszont mindig meghallgatta a vallási témájú műsorokat.


ha a szülő baxik nevelni a gyereket, legalább az iskolában tanuljon egy kis jó modort, erkölcsöt. anno nekem is volt olyan osztálytársam, akit a suliban billentettek helyre a viselkedést illetően, és ha máshol nem is, legalább abban a 6 órában tudott disztingválni amíg ott volt. sztem sem a gyerekek, sem a tanár nem bánta.

2013. máj. 1. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/42 anonim ***** válasza:
61%
Az erkölcstannal szerintem nincs gond, viszont a hittannal van. Mégpedig az, amit már valaki leírt. Nem csak katolikusok vannak. Mi lesz a más felekezethez tartozó gyerekekkel? Miért kell majd nekik katolikus szemszögből tanulmányozni a bibliát?
2013. máj. 1. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/42 anonim ***** válasza:
65%

3-as vagyok. Én sosem voltam alapjáraton vallásos, nem is vagyok és nem is leszek! A hittanórákat ellenben végighallgattam legalább fél füllel és néha igenis feljött kedvemre való téma, amibe szívesen beleszóltam már én is. A hittanórák, mint említettem nem arról szólnak, hogy ráderőltessenek valamit, amihez közöd nincs! Volt pl. olyan osztálytársam aki nyíltan vállalta, hogy ateista, még is a hittant választotta. A tanár ugyanúgy megértette és elfogadta, hogy ilyen is van, megkérdezte az indokait, abszolút normálisan kezelte a helyzetet és nem próbálta meggyőzni az ellenkezőjéről. Ezen felül, aki nem akarta a hittant, vagy nem volt vallásának megfelelő, az ment erkölcstanra és kész.


A tanár nem a saját nézőpontjait adja át. Nálunk mindig "beszélgetős" órák voltak. Elmondott egy történetet, felvetett egy életszituációt és ezt beszélte át az osztály. Mindenki beleszólhatott, ő hogyan döntene, mit tenne és ahogy valaki ezt itt már említette, a távlati következményeket is elmondta. Összességében nem egy ember szemszögét vetítik ki, ha jól tartják az órát, hanem általános dolgokról van szó, ami hasznos lehet az életben.


Ezen felül senkire nem erőltetnek semmit, normálisan benne van/lesz a tantervben, egy töri és egy irodalom közé beesik egy erkölcstan, hát paff annyi baj legyen. Én szerettem a hittant. Az egy kikapcsolós, beszélgetős, kötetlen óra volt. Két komolyabb óra között pont jól jött.


Kérdem én, van-e értelme "ráerőltetni" a történelmet, vagy az irodalmat egy alapvetően reál beállítottságú gyerekre?

Erre mindenki azt mondja, hogy van, mert alapműveltség. Van-e értelme rájuk erőltetni a tesit? Van, mert legalább mozognak!

Akkor miért ne lehetne értelme egy olyan órának, amivel egy kicsit a látókörüket tágítják és egy kicsit leengedhetnek, lazíthatnak?

2013. máj. 1. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!