Hogyan viselkedjek, ha tudom, hogy a munkahelyemen beszélnek a hátam mögött, árulkodnak rám, a szemembe meg mosolyognak, és nem mondják, mi a bajuk velem?

,,harc hát legyen harc,,

Szólj be, árulkodj, 'figurázd ki' a kétszínűségüket. De nem muszáj ezt nyalizósan. 'Lazán' valahogy vidd be a 'beszélgetésbe a főnökkel, említsd meg hogy ez/az hibát vétett, nem először stb. pedig mennyire örül (saját)magának amikor más hibázik...

Kétszínűekkel az "öntsünk tiszta vizet a pohárba..." vagy "béküljünk ki" technika sem lenne őszinte...

Első vagyok. Szívesen segítek ha tudok, de szerintem könnyebb lenne ha leírnád mi a foglalkozásod(+ külön érdekelne amiért csak a sztriptíz és varrás jut eszembe amit nők csinálhatnak:))

Egyébként ne válts munkahelyet, legalábbis ilyen miatt ne, ha teljesen alul maradsz a "harcban"(és mondjuk kirúg a főnök) akkor is legalább megpróbáltad és tapasztalatot nyertél. Nem jó mindig megfutamodni.

A második vagyok. Az, hogy emberekkel foglalkozol, más színben tünteti fel a dolgot: sokkal nehezebb így mérni és összehasonlítani a dolgozók teljesítményét. De! Ott vannak ugyanakkor az idősek, akik a visszajelzéseket adják: ha ők elégedettek veled és szeretnek, akkor édes mindegy, mit gondolnak a kollégák. Az ő hálájuk kárpótol a piszkálódások miatt. Tényleg nehéz hivatást választottál, de fontosat is, pláne hogy egy elöregedő társadalom a miénk és a fiatalok egyre nehezebben tudják eltartani az idősebbeket családi körben... nem beszélve a sok elmagányosodott idős emberről. Ne hagyd, hogy elkeserítsen néhány rosszindulatú tyúk.

Ja, és máshol is hasonló a helyzet, ahol túl sok nő dolgozik együtt :D Dolgoztam eladóként egy boltban, ahol az eladólányok egyetemisták/diplomások voltak, tök jól kijöttünk, ám a főnökség is 3 nőből állt, köztük viszont egy idő után állandó harc volt... ilyenek vagyunk, ez valami ösztön dolog lehet :D

Hát nem csodálkoznék akkor azon se ha azt írtad volna sokat hibázol. Ez a lehető legrosszabb 'légkör', a munka nehéz, emberek 'nehéz esetek', ez még oké de ennek pszihológiai következményei is vannak egy idő után. Szorongás, megfelelni vágyás, kiégés szindróma, kedvtelenség, esetleg önbizalomhiány... így az öregekhez is nehezebb kedvesebbnek lenni.

Szerintem vegyél ki egy kis(kb egy hét, ha lehet több) szabadságot, ha szeretteiddel vagy és jól érzed magad, elmúlnak az ebből eredő rossz érzések és újult erővel határozottan visszatérhetsz, hogy 'stabilizáld' a körülményeket, úgy ahogyan a második is leírta.

sok sikert

Tudom, hogy ez nem az a válasz lesz amire gondoltál és igazából nem is tartalmazza a megoldást, de az okát szerintem tudom.

Ennek az egész dolognak szerintem egy oka van. Az, hogy nő vagy és a munkatársaid is azok. Ezen kijelentésem után lehet felháborodni, pedig felesleges, mert ez bizonyított tény. A nő-nő munkatársi kapcsolat az egyik legrosszabb, ami létezhet. Egy nő sokkal jobban tud férfiakkal együtt dolgozni, a férfiak pedig többségében mind a két nemmel együtt tudnak. Ez olyan, mint hogy a férfiak nem értik a célozgatásokat, vagy nehezebben látják át az összetettebb dolgokat, vagy nem olyan érzékeny a tapintásuk vagy hogy a nők nem tudnak gépkocsival tolatni. Nyílván mindegyikből van kivétel, nem is kevés, de általánosságban ez igaz. Az én munkahelyemen régen 8 nő dolgozott egy műszakban együtt. Nem is nagyon volt olyan nap, hogy ne lett volna sírás, veszekedés, kiközösítés, a másik hátamögött suss-muss, stb. Aztán egy leépítés miatt, 1 nő maradt csak és pár férfi, majd a legközelebbi létszám növelésnél, csak férfiakat vettünk fel. Azóta (ennek már 3-4 éve) egy árva veszekedés, sírás-rívás nincs, mindeki nagyon jól tud együtt dolgozni. De akár a páromat is mondhatnám (ő a nő, én férfi vagyok), mert ő neki is kizárólag hölgy munkatársai vannak és szinte pont, szóról-szóra ugyan ez a probléma van nála is mint nálad.

Szóval szerintem, ha munkahelyet váltanál, akkor se lenne más a helyzet, ha szintén nők közé kerülnél. Így valójában nincs erre a dologra igazi megoldás...