Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Szerintetek mit tegyünk ebben...

Szerintetek mit tegyünk ebben a helyzetben, vagy normális, hogy anya lépni akar az ügyben?

Figyelt kérdés

Most vagyok érettségi és szalagavató előtt végzős a gimiben. Kilencedik és tizedik osztályban nagyon jól kijöttem az osztálytársaimmal kisebb-nagyobb konfliktusokkal. A baj tizenegyedik osztálytól kezdődött, amikor két ember rám szállt és nem hagytak békén. Akkor tettem előrehozott érettségit és bántottak miatta, pedig nekik ehhez semmi közük sincsen. Beleszóltak az osztályzataimba, hogyha feleltem. Ami 5-ös lett volna, azt leszavazták és beledirigáltak. Később nekem álltak még jobban én pedig már nem hagytam magam és kivertem velük a balhét. Elterjesztették rólam, hogy nem vagyok normális és paranoiás vagyok. A tanárok olyan szemtelenek, hogy elsőnek próbálták menteni őket. Akkor anya feljött, jól megráncigálta őket. Mivel nekem a tovább tanulásba számít a magatartás jegy, ezért inkább ő jött fel. A másik dolog, hogyha engem feldühítenek, ami nagyon hamar megy, akkor a székkel repítem le a fejét. Ez a másik kiváltó ok, amiért édesanyám ment fel!

Ez év végén volt. Nem tudom ki a hunyó az osztályban, de szerintem a kis.... nagyszájú csaj. Ő irányít hátulról embereket és uszítja rám az osztályt, akikkel egyébként jóba voltam. A barátném is cserben hagyott. Most már nem tudom, hogy ki kivel van!

Ma szalagavató próbán a tanár melléjük állított, mert nagyságrendben kell beállni. Elkezdtek rólam sugdolózni, hogy mi a ....-nak állított engem oda a tanár.

Nem tudom pontosan mit beszéltek, de már suliba sem akarok menni. Emelt szintű érettségit teszek, anya meg már ki van borulva.

Annyit hallottam ,,Én honnan tehetek arról, hogy ezt a kis... ideállította a tanár!"

Most nem tudom mit kezdjek ezzel, de anya beszélni akar az osztályfőnökkel és mihamarabb utánajárni ennek az egésznek.

Nem tudom, mit tegyünk, hogy helyesen teszi e ezt anya!

Tőletek várok egy kis segítséget.

Felmerült, hogy menjek más suliba, de a tanáraim jók, akik érettségiztetnek. Utolsó évben meg nem érdemes.

Már elkezdtem készülni, tanulni... és nem akarom, hogy ez tegyen tönkre.

Arra gondoltam, hogy szünetekben az aulában kellene kint ülni és nem menni be a terembe....! Vagy nem tudom mit tegyek!



2013. szept. 25. 18:16
 1/10 anonim ***** válasza:

Beszélj az osztálytársaiddal, akik éppen bántanak.

A másik helyen már nem lesznek ott. Gondolj erre...

2013. szept. 25. 18:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:

Beszéltem velük normálisan ,de nem jutottam semmire sajnos!

Nem az az ember vagyok, aki neki megy a másiknak és bántja, hanem az, aki szeret mindent megbeszélni.

Ha azonban feldühítenek és elszakad a cérna, akkor kegyetlen vagyok...!

2013. szept. 25. 18:24
 3/10 anonim ***** válasza:
Nem vagy túl érzékeny?
2013. szept. 25. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
Szerintem hagyd az anyukádat beszélni az osztályfőnökkel. Rontani már csak nem tud rajta.
2013. szept. 25. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:

Érzékeny típusú ember vagyok és ezt nem is tagadom. De azt tudom, hogy hol a határ, amikor a másikat bántják.

Szerintem fogom hagyni anyát beszélni.

2013. szept. 25. 20:14
 6/10 anonim ***** válasza:

"A baj tizenegyedik osztálytól kezdődött, amikor két ember rám szállt és nem hagytak békén."


Itt valami előzménynek kellett lennie, ami miatt rád szálltak.

Talán róluk mondtál valamit, vagy valami negatívumot hallottak, amit veled kapcsoltak össze.



Ha sejted, hogy ki az, aki irányítja őket, vele kellene beszélned.

Talán neki van valami problémája veled, ami ekkor történhetett.

2013. szept. 25. 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:

Van sejtés, legalábbis anyával már sejtjük. Csak itt az válik ki az egészből, hogy én ő róla soha semmit nem mondtam és a négy év alatt jó ha kétszer beszéltünk.

Egy olyan kis ..... nőről van szó, aki még a tanárnak is visszapofázik. Egy viselkedni nem tudó, rossz akaratú....!

Ahhoz képest, hogy eléggé felsőbbrendű gimnázium, nem tudom hogy hogyan lehet megengedni ott ezt!

Tiszta kétszínűség megy az egész iskolában.

2013. szept. 25. 20:38
 8/10 anonim ***** válasza:

6. válaszoló vagyok.


Ha te így gondolkozol róla, ez a véleményed, akkor mégis csak itt lehet a bibi.

Valakinek mondtál valamit, aki tovább adta neki.


Ez az én személyes meglátásom. Egyébként nagyon is átérzem a helyzetedet, mert nekem egy munkahelyet kellett azért otthagynom, mert valakiről negatív véleményt mondtam, egy olyan személynek, aki a barátnője volt, csak én akkor még nem tudtam.

Az volt a baj az egészben, hogy én ezt nem gondoltam komolyan, és később már el is felejtettem, hogy mit mondtam, de ők nem.

A hátam mögött összefogtak ellenem, úgy viselkedtek, mintha idegen lennék. Köszönésen kívül semmit nem szóltak hozzám, a munka pedig közös volt.

Amikor pedig megkérdeztem őket, hogy kit bántottam meg, és mikor és hogyan, az volt a válasz, hogy ők nem haragszanak rám, de folytatódott tovább.

A főnök egy jó családi közösséget akart kialakítani, de én kilógtam a sorból, bármit csináltam, nem fogadtak el.

Kénytelen voltam felmondani.


Talán anyukádnak jó lenne ezzel a kis... hölggyel beszélni, talán kiderülne, hogy mi van a háttérben.

Én anyukád helyében megkérném az osztályfőnököt, hogy beszélhessek vele, esetleg azokkal is, akiket rád uszít.

De nem együtt, hanem külön-külön.

Így nem tudnák, hogy a másik mit mondott, és kiderülne az igazság.

Talán.


Ebben a korban a gyerekek még nagyon kegyetlenek tudnak lenni, főleg másik társukkal szemben, akit gyengébbnek éreznek.

Meg kell próbálnotok felvenni ellenük a kesztyűt, mert ez ki fog téged készíteni.


Az aulában akarsz maradni, azért, hogy ők diadalmaskodjanak?

Ezt már csak nem teszed meg?


Az se lenne rossz, ha az osztályfőnök egy osztályfőnöki órán ezt a témát hozná fel.

Arról beszélne, hogy micsoda lelki fájdalmat lehet okozni valakinek, ha az osztály, vagy egyesek kiközösítik.

Ők talán nem is tudják, hogy mit tesznek.

Megírod, hogy mit sikerült intézni?

2013. szept. 26. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:

A problémád tulajdonképpen nem is probléma, hiszen rohadt egyszerű rá a megoldás: nem figyelsz oda rájuk! Jelentenek ők neked valamit? Adsz a véleményükre? Érdekelnek egyáltalán? Ne válaszold, hogy nem, mert az írásodból kitűnik, hogy nagyon is. Csak éppen nem értem, hogy miért... Ők rosszakarók, annyit sem érdemelnek meg, hogy észrevedd őket. Kibeszélnek a hátad mögött - na és? Az az ő véleményük, nem a tiéd. Ha valamire menni akarsz az életben, tanuld meg lesz*rni a másikat, és átgázolni rajta. Hidd el, sokkal jobban fájna ez nekik, mint anyukád ráncigálása.

Olyan meg nincs, hogy beleszólnak az osztályzatodba. Ha mégis megtörtént, nem a diákokat kell számonkérni, hanem a tanárt.

2013. szept. 26. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 A kérdező kommentje:

9: Mindenki ezt mondja: Hogy a tanár döntése az osztályzat és nem a diáké. Nem tudom, hogy működik, vagy egyáltalán hogyan engedhetik meg ezt!

Próbálok velük nem foglalkozni, mert nekem ők ugyan senkijeim.

Nem álltam hozzájuk közel soha és nem is fogok.

2013. szept. 27. 13:23

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!