Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Mit tegyek, ha kényelmetlenül...

Mit tegyek, ha kényelmetlenül érzem magam a legjobb barátnőm mellett, mert ő mindenben jobb nálam? Olyan kevésnek érzem magam.

Figyelt kérdés
Szeretem őt. Mindig örülök a sikereinek, és csodálattal nézem, ahogyan ennyi mindent elér. De amikor belegondolok, hogy ő a legjobb barátnőm, elkeseredek, mert nem passzol hozzám ebből a szemszögből. Kitűnő tanuló, én pedig hiába küzdök, hármas-négyes tanuló vagyok. Heteken át készültem a versenyre, ő pont hiányzott, így első lettem a sulinkban, a kerületin nem lettem helyezés. Ő gyakorolt két napot, és már országosra megy. Médiából is mindig leköröz. Írásból szintúgy. Szeretek írni, és próbálom a szókincsemet is bővíteni, csak nehéz a mindennapjaimban használni, ő pedig 14 éves kora létére kétszer annyi szót tud, mint én. Én tényleg, tényleg nem vagyok irigy, hiszen akkor utálnám. Mindig örülök a sikereinek, de az elkeserít, hogy én sosem érhetek el ilyet, és nem leszek ilyen talpra esett. És sokszor már szinte meg akarom szakítani a barátságunkat emiatt (ami számomra nagyon értékes). Pedig tényleg jó barát. És úgy érzem, kölcsönös az érzés. De olyan tehetetlen vagyok. 13/L

2016. márc. 22. 18:30
Sajnos még nem érkezett válasz a kérdésre.
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!