Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Hogy tudnak emberek gyári...

Hogy tudnak emberek gyári munka mellett még életet is élni?

Figyelt kérdés
25 vagyok, kedden kezdtem dolgozni egy munkahelyen húsiparban, baromfifeldolgozó nem kell részleteznem talán milyen jellegű ez. az egy dolog hogy olyan emberekkel vagyok körülvéve akiknek még végzettségük sincs, nem értem egyszerűen hogy lehet ilyen munka mellett normális életet élni, én 2 nap után azt mondtam otthagyom és még most "könnyű" részen is vagyok ne szóljak semmit. gyakorlatilag ha normálisan ki akarod magad aludni, alig marad 2-3 órád a napból amit szabadon tölthetsz, elgondolkodtam hogy élnek így szociális életet, nevelnek gyereket, vezetnek háztartást akik ilyen körülmények közt dolgoznak évek óta? én férfiként a 8 óra után esek össze, míg akivel összetettek nő azonkívül hogy sokkal gyorsabb tőlem, eljön ilyen 3 óra alvással és ugyanúgy végighúzza a napot. felkészítettek hogy itt erre számítsak, de milyen embertelen ez már, hogy lehet egyáltalán bírni?
2016. júl. 2. 20:44
 1/6 A kérdező kommentje:
azt kifelejtettem hogy eddig 4 napom van ledolgozva, azt hiszem ha az egy hónapot ki tudom húzni már szerencsésnek mondhatom...
2016. júl. 2. 20:45
 2/6 anonim ***** válasza:
8 óra munka után még mindig marad 16 alvásra, egyébre. Nagyon sokan dolgoznak ilyen beosztásban, és semmi bajuk nincs.
2016. júl. 2. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
TökUgyanebbe a helyzetbe vagyok de én már 1 évet lehúztam.:D 23/f aki husiparba megy az ezt vállalja.nekem ezt mondják állandoan.itt nem lehet olyat csinálni h majd holnap..
2016. júl. 2. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
Nalad a normalis alvas 12-13 ora???
2016. júl. 2. 22:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim válasza:

Ez még semmi :/

Én most 2 hónapot úgy húztam le hogy letöltöttem a 8 órát a munkahelyemen, utána 1-2 óra itthoni meló, és ezután mentem minden nap maszekolni(állandó 3-4 óra hétköznap) Hétvégenként is jártam. Na így kerestem a 2 munkahellyemmel 100E fölött valamelyest.

2 hónap után azt kellett mondanom hogy állj, mert így életem nem volt, ráadásul ez tavasz vége felé volt(házi munka nem sok), most meg bejöttek a gyümölcsök és az itthoni melo is megszaporodott, tehát emiatt se értem volna rá a másodmunkára.


Amúgy gyorsan el tud menni az idő. Ha nem helyben dolgozol akkor utazol a munkahelyre. Sokan 1 órát utaznak h odaérjenek meg vissza még 1. Ha az ember kertesházban lakik akkor ott szinte mindig van munka. Háztartást is vezetni kéne...stb.


Tehát amit leírtál az tökre megszokott a hétköznapi embernek.

2016. júl. 3. 08:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 Háttérhatalom Zrt. válasza:

már ne haragudj, de hogy akarsz gyereket nevelni ? ha egy szimpla 8 órás droid meló mellet nem tudsz élni ?

megsértődni meglehet, de gondolkozz el egy gyerek pl 0-24 órában ott van. hidd el tudom.én spec éjszaka dolgozom napközben gyereket nevelek, a kutyát nem érdekli mikor alszom ( persze hogy nem mert macskánk van de az is csak nyávog). tipp meló után úgy oszt be az időd hogy következő melóba indulás előtt 8 órát aludj. nem meló után aludni aztán valamikor felkelni. Be fog válni

2016. júl. 4. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!