25 éve felettiek! Milyen emlékeitek vannak a középiskoláról? Utáltad vagy szeretted, vesztes vagy menő vagy a kettő között voltál? Azóta változott valami?

98-ban érettségiztem. Kb az egyetlen rocker voltam az egész suliban, így furán hangzik, de féltek tőlem (pedig lány vagyok). Csak elterjesztették rólam, hogy sátánista vagyok (pedig nem), meg kb még azt is, hogy vért iszok reggelente :)

Semmi bajom nem volt a sulival, bejártam, tanultam, semmi különös. Az osztálytársaim amúgy szerettek engem, mert ők ismertek, és tudták milyen vagyok, tudták, hogy a rocker külsőtől függeltenül én még azért kedves vagyok.

Azóta is rocker vagyok, csak már nem látszik a ruházatomon. Elvégeztem egy főiskolát, könyvelőként dolgozom. Férjhez mentem, van egy lányom, és terhes is vagyok. Boldog vagyok.

17:37

Dettó ugyanez volt:D:(

Rólam olyanokat terjesztettek, hogy oltár van a szobámban, stb:D De nem érdekelt, volt egy csomó barátom, igaz, néha elég idiótán viselkedtem, de hát tanul az ember...

Nekem nincsenek nagyon nagyon szép élményeim, e nem mondhatnám, hogy rossz élményeim vannak.

Nem szerettem a kötöttséget, hogy mindig muszáj volt mindenhol ott lenni, hogy állandóan papolták mi a helyes. Tanították, hogyan kell tanítani, közben ők nem úgy tanítottak. (Tanítóképzőt jártam). Sok volt az igazságtalanság. Aztán mikor 12.-ben is hülyének nézték a diákot kicsit sok volt... egyes tanárok sokat kivételeztek egysekkel...:-S

Az osztályunk nem volt valami összetartó, majdnem csak lányok voltunk, hiányzott a fiú aki összeráz bennüket. Mindenki hisztizett, pletykált. Alig van pár igazi barátom az osztályból...de mindenki így van vele. 12-ben megutáltatták magukat:-S

Az oszink jó volt, meg vannak tanárok akikre jó emlékezni, akiktől sokat tanultunk. Nem csak ismeretet tudást, de tapasztalatot is. Sokat tanultunk a gyerekektől, gyereknevelésről, elvekről nézetekről. Tulajdonképpen sokat köszönhetek az iskolának. Bulizás-barátok terén lehetett volna tartalmasabb, de ha belegondolok, születtek életre szóló nagy emlékek is. vicces esetek a tanárokkal, puskázásokkal mindennel ami kell:) Nem voltam vesztes, nem voltam nagymenő, úgy érzem elég sokan adtak a véleményemre.

Nem változott semmi ilyen téren, most sem vagyok menőbb:P

Megtudom most már ítélni ki barát ki nem az:) értékelem a kapcsolatokat és végül is nem keserű szájízzel emlékezem:)

Bocs, még csak 23 vagyok, de válaszolok ha nem baj :)

Nos nálam nehéz megmondani, mert elég sok helyre jártam. Az első középsulim egy katolikus gimnázium volt, ahol én voltam "az a züllött rocker lány". Az osztálytársak többségét viszonylag kedveltem, jófejek voltak, bár kissé képmutatónak tartottam a többséget, de nem voltak komoly balhék. A tanárok nagy részét utáltam, amiért nagyon pofára mentek, meg alapvető magánügyekbe beleszóltak.

Utána szakközépbe jártam, semleges viszonyom volt a tanárokkal, nem volt olyan, akit nagyon utáltam volna, és olyan sem, aki nagyon a szívem csücske lett volna (talán a magyartanárt leszámítva, őt imádtam). Az osztálytársak eleinte nem nagyo bírtak, mert félévkor mentem át, amikor már mindenki jóban volt mindenkivel, én meg ugye új voltam, de nem voltam ilyen kis szende csöndes lány. De aztán megkedveltük egymást, innen vannak páran, akikkel a mai napig gyakran találkozom. Nem voltam se az a nagyon menő típus, se vesztes, inkább amolyan kicsit különc de jófej csajnak számítottam.

Utána szakmunkásba jártam, hát itt nem nagyon törtem magam azért, hogy én legyek a jófej meg hasonlók, a legtöbb osztálytársam már eleve nem volt szimpi (egy-két embert leszámítva, velük jóban voltam), a többivel így utólag belegondolva eléggé lekezelően bántam. Nem utáltak érte, sőt, kicsit úgy vettem észre, hogy fel is néznek rám, nem tudom miért.

Nappalis pályafutásomat itt fejeztem be, utána jártam estire tanfolyamra (egy hónapig), ezt hagyjuk talán... :) Utána jártam fél évet esti gimibe, itt nagyon jóban voltam mindenkivel. Kb ekkor kezdődött az, hogy az emberek jó tanulónak néznek :) El nem tudom képzelni miért, sose voltam stréber. Utána végül két évet jártam levelező gimibe, ott érettségiztem, itt a rendszeresen órát látogatók többségével jóban voltam (mondjuk akik korban közelebb voltak hozzám, mint a szüleimhez), egyetlen csaj volt, akit nem bírtam, amúgy mindenkivel jól elvoltam, és érthetetlen módon itt is mindenki zseniként kezelt, mindenki rólam akart másolni állandóan meg hasonlók, csak tudnám miért... Különben most az egyetemen is valami éltanulónak hisznek, pedig a jegyeim alapján erősen átlagos tanuló vagyok :)

23/L

Hat éve érettségiztem (logikusan 24 éves vagyok), és vegyes emlékeim vannak. Ha konkrétan pozitív dolgokat kérdezel, az mindenképpen az iskola légköre volt: egészen liberális tanáraink voltak, nem voltak begyöpösödöttek, és nagyon szerettek minket (egy-két kivételtől eltekintve). Sok olyan helyre eljutottam, ahová azóta sem: Prágába, Erdélybe, Bécsbe (elit gimi volt, az osztálytársaim szülei megtehették, hogy kifizessék, mi viszont irtó csórók voltunk).

Tanulni nem utáltam, kivéve talán a matekot, amiből mindig kettes voltam. Az osztállyal már több probléma volt: a klikkesedés ment ezerrel, volt öt-hat, egymástól jól elkülönülő csapat, akik egymással nem iazán álltak szóba. Én persze a csórók közé tartoztam még négy-öt emberrel. Kb. velük kommunikáltam csupán négy évig, és ez nem volt jó.

Szóval kimondottan vesztesnek számítottam, mert nem voltunk gazdagok, a milliomoscsemeték meg nem értették meg, milyen az, amikor napokig nem kapsz otthon enni. Azt sem tudták, milyen, mikor délutánonként dolgoznod kell, hogy megélj, és legalább a bérletre valót megkeresd. Ők csak azt látták, hogy állandóan álmos vagyok és fáradt, illetve hogy a könyveimbe temetkezem, és nem kommunikálok szinte senkivel.

Nem szépítem, a gimis évek életem legpocsékabb négy éve volt, ezek után az egyetem szinte a megváltással volt egyenlő. Igazából szerintem sosem fogok jó érzéssel visszagondolni a 14-18 éves koromra, mert alig vannak jó emlékeim, a rosszakat meg ki akarja újra elővenni...