Ha senki sem támogatja a rajzaimat, sem online, sem pedig a való életben, az azt jelenti, hogy zéró tehetségem van hozzá?

Ha ebbe a szakmába nem vagyok való, akkor mégis hová?

Matekból mindig is hülye voltam, így egy csomó tárgy kiesik, az emberekhez nem értek, mert tuti van valami Asperger-nyavalyám,vagy Borderline-szindrómám, talán mindkettő egyszerre, úgyhogy ezek a szakmák megint csak kilőve, Humán beállítottsággal meg tanáron kívül gyakorlatilag nincsenek piacképes szakmák, ráadásul a tanár eléggé emberközpontú foglalkozás, és mellé még szarul is fizet. Talán a jog, de az meg kicsit sem izgat.

A rajzoláson, alkotáson kívül semmi nem érdekel, szó szerint az összes meglévő motivációmat és energiámat ebbe ölöm már egy ideje, ez az egyetlen terület, amelyből kész vagyok képezni, fejleszteni magam.

Próbálkoztam korábban más területeken is, de azokat azért hagytam ott mert hidegen hagytak. Eleve neki sem tudok ülni tanulni olyasvalaminek, ami teljesen mértékben hidegen hagy, erre meg nehéz jövőt alapozni.

Mellesleg meg könnyen beszél itt a legtöbb ember, mert fogadni mernék, hogy még a legszerencsétlenebbnek is van legalább egy párja, lelkes családtagja, barátja vagy tanára, aki bátorítja és/vagy ad neki építő jellegű visszajelzést.

Meg lehet figyelni, hogy az összes sikeres embernek, aki vitte valamire az életben, van hátszele, legalább egy (érzelmi és/vagy anyagi) támogatója. Mellettem nem áll senki.

Aki dicsér az is max. udvariasságból vagy szánalomból, esetleg érdekből teszi.

Technikai jellegű építő kritikát meg nem kapok senkitől, még akkor sem, ha kifejezetten kérem. Így hogy a túróba fejlődjön az ember?

Még a leglelkesebb, legmotiváltabb embert is letöri, ha rajta kívül szó szerint senki sem szereti, amit csinál.

Az alkotás az egyetlen dolog az életben amit élvezek, bár lassan már ebben sem lelem örömömet, hála a sok kudarcnak és a támogatás hiányának. Jelenleg úgy érzem, semmi keresnivalóm ezen a világon.

Félreértés ne essék, én alapvetően szeretnék élni, mert annyi szép és jó dolog van, amiért érdemes, de az emberekkel valahogy nem találom meg a közös hangot és ez teljesen elveszi az életkedvemet. Mindig mindenhonnan kilógtam, vagy túl sok voltam, vagy túl kevés, lényeg, ami lényeg, sosem szerettek. Ez mindig is így volt, és valószínűleg mindig is így lesz.

Ezért tehát duplán szarul esik, hogy nem csak a való életben ez a sorsom, hanem még akkor is, amikor próbálnék ebből a "valóság"-nak csúfolt, közönyös, érdekalapú fertőből kicsit kiszakadni, és a rajzaimat osztom meg.

Ahogy a való életben rendre elutasítják és érvénytelenítik a személyemet, a létezésemet, úgy utasítják el és nézik levegőnek a rajzaimat is.

És lehet, hogy valóban szükségem van szakemberre, nem tagadom. De abban is egészen biztos vagyok, hogy ha akadna ember, aki feltétel nélkül szeretne és elfogadna, akkor nem jutottam volna ide.

Köszönöm a javaslatot.

Meglátom, mit tehetek, bár, mint mondtam, úgysem az önsajnálaton meg önutálaton kívül úgysem vagyok jó semmiben, pláne olyasmiben, amit könnyen pénzre lehet váltani. Voltam pályaválasztási tanácsadáson kétszer is, és nem lettem okosabb. Gőzöm sincs mit kezdjek saját magammal, úgyis mindent csak elrontok vagy feladok.

Volt amúgy munkám, de kb. egy hónapja felmondtam, hogy több időt tudjak a képzésre fordítani. Elég nagy hiba volt, mert bár nem szerettem azt a munkát és már régóta ott akartam hagyni, de így két szék közül a pad alá estem, mert semmi más nincs kilátásban egyelőre.

Alighanem életem eddigi legnagyobb hibáját követtem el azzal, hogy jelentkeztem művészeti képzésre. Valamennyit fejlődtem ugyan technikailag, de cserébe az önbizalmam romokban.

Voltam olyan naiv és ostoba, hogy azt hittem, gyakorlással és önfejlesztéssel lehetek olyan jó, hogy majd egyszer meg tudjak ebből élni. De minden igyekezet és lelkesedés dacára mindenki átnéz rajtam és a munkáimon, senki nem hisz bennem, így már én se magamban.

Nagyra értékelném, ha valakinek lenne annyi vér a pucájában és a szemembe mondaná a nyilvánvalót, miszerint semmi keresnivalóm ezen a területen, mert tehetségtelen vagyok, s legjobb lesz, ha meghagyom az egészet hobbinak.

Mondjuk nem tudom, egyetlen ember véleménye mennyire mérvadó egy ilyen alapjában véve szubjektív területen, de legalább hátha megadná a végső kegyelemdöfést és leszállnék végre erről a témáról egyszer s mindenkorra.

Csak tudnám kihez forduljak őszinte, kendőzetlen véleményért:

a tanárok csak mismásolnak és rendre kitérnek az egyenes válasz elől, mert anyagi érdekből nyilvánvalóan ott akarnak tartani a képzésen, jóllehet tisztán látom rajtuk, hogy alapvetően nincsenek lenyűgözve, a többi diák gondolom nem akar megbántani, ezért vagy jót mondanak, vagy semmit (utóbbi gyakoribb), a családtagok, barátok dettó. Online meg sosem mond senki semmi konkrétat, hiába kérem.

Végiggondoltam a dolgot és úgy döntöttem feladom a művészkarriert, mert se tehetségem, se lelkierőm nincs hozzá. Még ha utóbbin tudnék is javítani, a tehetséget úgysem tudom kiváltani semmivel, se gyakorlással, se szorgalommal.

A kegyelemdöfést az adta végül meg, hogy tegnap egy releváns és felkapott twitter poszt kommentszekciójában megosztottam egy relatíve """""népszerű""""" rajzomat és kapott kemény öt darab lájkot, úgy, hogy 500 ember elvileg látta. Ez már a sokadik ilyen eset.

A többi rajzra átlagban legalább kétszer ennyi jött, plusz esetenként megosztás is. Ez nyitotta fel a szememet végleg, hogy ha megszakadok, akkor sem fogok tudni olyan rajzokat készíteni, ami elnyerné az emberek tetszését. Végtére is, még a releváns közönsöséget sem tudom megnyerni, nem hogy az átlagembert. Gondolom ezért sem kapok érdemi kritikát, azon túl, hogy valami "plusz" hiányzik a rajzokból. Mert, ami hiányzik, az maga a tehetség, a kreativitás.

Úgy vélem, a tehetséget az különbözteti meg a mezei alkotótól, hogy a tehetséges ember képességtől függetlenül képes olyat alkotni, ami megfogja az embereket. A tehetségtelen erre akkor sem lesz képes, ha technikailag mindent elsajátított, amit csak lehetett. Szimplán mert nincs meg benne az a bizonyos plusz. Persze, a tehetség is el tud sikkadni, ha nem kezd vele az ember semmit, de lényeg, ami lényeg, ha az ember tehetségtelen, hiába jut el készségeit tekintve egy jó szintre, sosem lesz igazán sikeres, sosem fog tudni maradandót alkotni, legfeljebb nagyon elvétve, és főleg nem fog tudni erre karriert építeni. Azt hittem, hogy a jó fantázia elég a művészeti pályához, ám esetemben az élénk fantázia sajnos nem, vagy csak elvétve párosul kreativitással, egyediséggel. Ezért aztán a kreatív, elvont, absztrakt gondolkodást igénylő feladatoknál rendre vért izzadtam a képzés során is.

Summa summárum: feltételezem, hiába van jó fantáziám, lelkesedésem, szakmai iránti szeretetem és alázatom, továbbá relatíve kompetens (ám fejlesztést igénylő) technikai készségeim, ha nem vagyok sokkal kreatívabb az átlagnál, akkor a művészeti pálya felejtős.