Mi a véleményetek erről a részletről?

De nagy levegőt vett, és rálépett a hídra. Az vészesen megreccsent. Minden akaraterejével arra összpontosított, hogy ne lefelé nézzen. Megpróbált valami vidám dalt dúdolni magában, de egyetlen sem jutott eszébe. Lépkedett tovább, görcsösen markolva a korlátot. Lehunyta a szemét, majd kinyitotta. Jobb láb, bal láb. Jobb, bal… ismételte magában, míg rá nem jött, hogy összecserélte a két lábát. Viszont már csak néhány méter volt hátra. Még négy lépés… három… kettő… reccsenés-szerű hang volt, mintha egy vastag anyag szakadna el, és mire Will észbe kapott, már tehetetlenül zuhant a mélység vele.

Különös.

Volt már, hogy álmában zuhant lefelé egy feneketlen szakadékban. Teste pörgött, elszédült, lehetetlenül próbált alakokat kivenni a körülötte elmosódott foltokból. Becsukta a szemét, de a foltok még mindig a szeme előtt úsztak. Feje fájt, az agyát mintha dobálták volna. A levegő visított a fülében. Csak legyen már vége. Csapódjon be a kemény földbe, és legyen már vége.

Így az álmaiban.

De amikor elvesztette egyensúlyát, és a mélybe zuhant a hídról, de érzett ilyesmit. Mint egy lassított felvételen, látta maga körül a meredek, sima sziklafalt. A levegő csendesen, puhán ölelte körbe, mint amikor álomba merül a puha takarók között. Lehunyta a szemét, de nem azért, hogy megpróbálja kizárni a külvilágot. Elmerült az őt körülvevő, puha selymességben. Végre csend volt, végre nem kellett menekülnie. Végre tudta, hogy biztonságban van, hogy gondolatai az övék, hogy tökéletesen megbízhat bennük. Nem volt semmi és senki, aki megzavarhatta volna, Nyugodt volt.