Irodalom házi novella. Vélemény?

Mint írtam, házi feladatként kellett egy novellát írni, aminek megadták az első mondatát. Semmi ötletem nem volt, így olvasgattam neten a barátságról, és koppintottam pár dolgot. Nincs írói vénám, csak a véleményetekre vagyok kíváncsi. És ha valami nagyon gáz benne, akkor konkrét ötleteket is nagyon szívesen elfogadok. Például a vége elég béna lett. Azt még át kellene írni. És az idővel is van egy kis kavarás. Íme hát:

Az ablaknál állt és figyelte az arcát. Én meg őt figyeltem. Szép, hosszú, barna haja volt. Mindig is irigyeltem érte, bár általában összefogva, vagy fonva hordta, pedig én sokszor mondtam neki, hogy kiengedve sokkal szebb. Testalkata vékony volt, talán kicsit túlságosan is, de magasságához teljesen arányosan nézett ki. Amióta ismerem, egy magasak voltunk. Mindig összeméretkeztünk, hátha valaki túlnőtte a másikat, de ez soha nem történt meg. A tornasorban mégis ő állt alattam, kedvességből. Általában élénk színű ruhákban járt, mindig mosolygott. A szeme barna volt, és mellé szép, hosszú szempillák tartoztak. Mindig is a barátja akartam lenni. Nagyon barátságos volt, az egész osztály a jóban volt vele. Okos, lelkiismeretes, segítőkész volt. Mindig ő ösztönzött a tanulásra. Lehordott, ha nem tanultam, és megdicsért, ha jó jegyet kaptam, ráadásul segített a tanulásban. Sose felejtem el azt a napot, amikor megmentett engem. Akkor még nem ismertem őt. Akkoriban nem alakult jól az életem, és nem láttam értelmét, hogy folytassam. Éppen hazafelé tartottam, hogy otthon egyedül vessek véget az életemnek, amikor a semmiből ott termett mellettem, és hazakísért. Kiderült, hogy egész közel lakunk egymáshoz. Egész úton beszélgettünk, és olyan boldog voltam. Akkoriban senki nem akart hozzám szólni. Ezek után mindenhova elkísértük egymást. Ő támogatott mindenben, kiállt mellettem, és én őmellette. Kitaláltunk jelmozdulatokat, amiket csak mi értettünk, és mindig megosztotta velem a szendvicsét, mikor nekem nem volt ,és ha szükségem volt valamire, adott. Rövidesen rendbejött az életem, és ezt neki köszönhetem, a barátságának. Ő észrevette, amikor baj volt, és segített nekem megoldani, velem ellentétben. Én nem is tudtam elképzelni, hogy neki lehet egyáltalán valami gondja. Hiszen mindig mosolygott, és nem beszélt a gondjairól. De nem azért, mert nem voltak neki, hanem azért, mert nem akart engem elszomorítani.

Most ott áll az ablaknál, és bámul kifelé. Figyeli az épület előtt elhaladó emberek arcát. Rólam tudomást sem vesz, mintha itt sem lennék. Vagy ő nincs itt? Fehér, hosszú hálóinget visel, haja fakó, kócos, gondozatlan. Mezítláb áll a hideg kövön. Nem mosolyog, arca kifejezéstelen. Egész nap nem szól senkihez, csak ott áll az ablaknál. Én minden héten meglátogatom, de rám se pillant. Miért nem vettem észre, amikor neki volt baja? Senki sem vette észre, egészen addig a napig, amikor ő próbált véget vetni az életének. Az orvosok ugyan megmentették, de mentálisan nem jött rendbe azóta sem. Vége a látogatási időnek. Kisétálok az elmegyógyintézetből.