Egy költői véna mennyire befolyásolja egy ember életét? Akinek vannak költő ismerősei, jellemeznék őket?

"Egy költői véna mennyire befolyásolja egy ember életét?"

Ez teljesen változó. Ma egy kicsit nehéz a költői vénával megáldottak élete, mert amiatt, hogy érdekli őket a költészet, többnyire erre specializálódnak középiskolában, aztán bölcsészkarra mennek, még tovább specializálódnak, és aztán nehezen tudnak megélni, ha meg megélnek, akkor túlságosan bekerülnek az ún. "irodalmi élet"-be, ami elég gyakran el is rontja őket. Ugyanakkor van, aki ebben az életformában végül is jól elvan, meg van olyan is, aki elkerüli ezt az életmódot.

"Akinek vannak költő ismerősei, jellemeznék őket?"

Nem állítanám, hogy sok közös jellemzőjük van. Kétségkívül fantáziadúsabb, rugalmasabb emberek az átlagnál, negatív irányban pedig sznobok, modorosak.

05-09 19:23

A "depressziós költő" mögött annyi a valóság, hogy a művészek (de nemcsak a művészek, hanem minden sikeres kreatív ember) között több a nem depressziós, hanem bipoláris, ugyanis ennek a betegségnek van egy szakasza, a hipománia, ami hétköznapi nyelven ihlet vagy "isteni szikra" néven is ismert.

Én, ha szabad szerénytelennek lennem, költő vagyok. És szeretnék néhány dolgot megcáfolni, illetve megerősíteni. Én egyetértek azzal, hogy nekünk másmilyen látásmód jutott, hogy sokkal többet(?)/másképp fogunk fel dolgokat a világból. Az is igaz, hogy sokan depressziósak, vagy szomorúak, de ez nem a költőiség, hanem a külvilág miatt van, mert nem tudunk kellően beilleszkedni, ahogy az első válaszoló is írta.

Valaki ezt írta:

"Szeretnek szomorúak lenni, "

Sokszor szomorúak a költők, de sok közülük, például én is, javíthatatlanul optimista. Varró Dániel pl. csak jó kedvében tud írni, ő mondta. Tandori Dezső nagyon humoros ember volt, a versei viszont szomorúak, ez rám is igaz. Hiszen arról írok, amikor valami bajom van, mert azon kell segíteni, de ez nem jelenti, hogy nem vagyok boldog ember, csak olyankor nem írok.

És egy fontos különbség. Ez nem igaz: "Szeretnek szomorúak lenni,...". Nem fogom letagadni, hogy sokunk melankolikus, de egyikünk sem SZERET szomorú lenni. Sőt, sokan egy ideig harcolna ellene.

sziasztok! az első válaszoló vagyok, és én is meglepődtem, hogy másodjára írok. ennek egyszerű oka, hogy felbuzdultam a pozitív visszajelzésekből. általában az embereket taszítja a hozzáállásom. az utóbbi szóról szeretnék egy kicsit beszélni. az egyik barátom mondta egyszer, hogy ez a kedvence, mert 3 betű is párosan áll benne, vagyis ez egy nagyon stabil szó. na ez a különbség egy költőben: a hozzáállás. kell, hogy ott legyen személyesen az életében. nem mondom, hogy másnak nem lehet meggyőződése, de egy művésznél elengedhetetlen. nem lehet más tulajdonából alkotni. szerintem a hozzáállásnak nem kell teljesen különböznie mindentől, de ha hasonlít, akkor sem lehet az az alapja, hogy "a Pista bácsi aszonta, ezért úgy is van". azt látom, hogy mások tudnak így élni, és ez nem is baj. nem kell lenézni valakit azért, mert más gondolataiból él. de egy művésznek meg kell tudni, hogy mi az ő része, amit közölni kell. ez felelősség. emellett az, ha valaki Isten gondolatait közli, az nem visszamaradottság, hanem hatalmas alázat.

és abszolút igazatok van, rosszul fogalmaztam. pár ember kivételével a költők nem szeretnek szomorúak lenni. sőt, sokszor a szomorúságuk tiszteletre méltó, mert ez a felelősség nagyon súlyos tud lenni. így viszont az örömük is sokkal nagyobb lehet. ez olyan mint a hullámvasút: minél mélyebbről indul, annál magasabbra tör.

végezetül: nem a "hogyan" a lényeg, hanem a "miért".