Milyen lett a versem?

Elsőre azt gondoltam: fú, de szar. A rongybaba egy szó, a gyémántfogú egy szó, a vesszőket sem kezeled pontosan.

Aztán elolvastam még egyszer, és megállapítottam, hogy ismered a költői eszközöket (árnyékom hallatszik, sok jelző, vacognak a vérző... , felsorolások, fokozás, stb.). De még mindig azt gondoltam, hogy irtóra giccses,egy gót lánynak nagyon tetszene, egyszóval még mindig szar.

Aztán elolvastam harmadjára, és rájöttem, hogy nem feltétlen rossz, hanem kényelmetlen helyzetbe hoz, kimozdít, és szinte hallom, ahogy egy földöntúli hang mélyen, vontatottan mondja ezt a sort: "Álmodtam egykor egy lányról , hangja selymes volt és kaparta a torkát egy lenyelt bogár". Borzongató.

De a kérdésedre válaszolva:

Nem tudom, mi ihlette a verset, de talán egy csalódás, vagy tényleg nem tudom. A rímek kicsit erőltetettek (hidegében/sötétjében), szerintem sokkal-sokkal hatásosabb lett volna a versed, ha nem erőlködsz azon, hogy a sorok végei rímeljenek, hanem azt veted papírra zárszóként, amit a tudatod előhív és amitől még hatásosabb és csattanósabb az adott sor. Nem érződik a versen saját stílus, kicsit petőfis a szóhasználat főleg a második versszaknál, gondolok itt a hisz'-re meg a mégisekre, szerelmesen-re; sőt a "Nem láttam tisztán hisz álom volt csupán" nagyon lecsapja azt a remek első sort, jujj, de nem jó ott. Sőt a fában-fűben őt látom szerelmesen tartalmú sor is nagyon kilóg, mintha egy feketébe öltözött, mély gondolatú és félelmetes valaminek egy zacskó gumicukor lógna a kezéből... Ezzel azt akarom kifejezni, hogy nagyon nem illik a vers hangulatába, és megtöri az élményt és érzést, amit az eddigi részek idéztek elő az olvasóban.

De most biztos azt hiszed, hogy egy gonosz és rosszindulatú, okoskodó kislány vagyok, ezért (meg amúgy is, hidd el) mondom a jókat: van gondolati ív a két versszak között (baba-lány), a versen átvonul a némaság, sőt a küzdés a hangokért, és aztán az utolsó sorod nagyon hatásos, a torkot elszorító bogártól eljutunk a jajgatásig; ez tényleg nagyon expresszív. A sorok kísértetiesek, az, hogy nincs soráthajlás, olyanná teszi a verset, mintha a halál kinyilatkoztatna, és te nem tudod levenni róla a szemed és a füled. Sőt az utolsó sor második fele nekem a kedvencem, nagyon József Attilá-s, ezen lehetne még elmélkedni, de már abbahagyom; addig is remélem, nem bántottalak meg, elvégre azért tetted közzé a versed, hogy az Internet Népe elbírálja, és aztán tanulj abból, amit mondunk neked (vagy rájöjj, hogy a válaszadók többségének nincs esztéta végzettsége, de talán szeretik az irodalmat, és bátran le merik írni a véleményüket, és boldog vagy, hogy rád szánták az idejüket! :D).

Az is lehet, hogy én írtam hülyeségeket, előfordul. Jó versírást! :)

Nagy hiba az, hogy a verssorok nagyon eltérő hosszúak, ritmusra nem jön ki.

Illetve én több versszakra vinném a sorokat, mivel túl hosszúak, talán a ritmus is passzolna.