Ezek után csodálkoztok, hogy nem fogadnak el titeket sehol?

A család természetesen mindent tagad, a szomszédok semmit sem tudnak, és bár látták, hogy egy fiatalember gyakran megfordult R.-ék háza táján, fogalmuk sincs, milyen szándékkal járt ott. Egyébként sem látnak a dologban semmi különlegeset – cigány körökben nem ritkaság a fiatalkorúak házassága, és mivel ők a hivatalok jóváhagyása nélkül is érvényesnek tartják, az igazságügyi szervek általában nem is szereznek róla tudomást. Most is csak azért derült ki a titok, mert a tizenhárom éves Jana úgy gondolta, eljegyzett menyasszonyként már nem kell iskolába járnia, és a pedagógusok jelentették a szociális hivatalok munkatársainak, hogy már hetek óta hiányzik. A helyszíni szemle során aztán a romák sok mindent elkottyantottak, a szociális munkások feljelentést tettek, a rendőrök pedig nyomozni kezdtek gyermekkereskedelem ügyében.

Esztergomban szinte a legapróbb részletig ugyanez történt 1999-ben azzal a különbséggel, hogy ott a kiskorú menyaszszonyt hatósági rendelkezéssel egy időre elvitték a családjától. A 13 éves kislány eljegyzése szintén úgy tudódott ki, hogy szeptemberben már nem járt a helyi kisegítő iskolába. A tanítónők feljelentést tettek a rendőrségen, az ügyészség nyomozást rendelt el, és a leánykereskedő apát azonnal letartóztatták. Annak idején mindenki arra számított, hogy a szülőket gyermekkereskedelemért akár nyolcévi szabadságvesztésre is ítélhetik, a lányt pedig intézetbe helyezik, de nem így történt. Amint Vétek Györgytől, a Komárom-Esztergom Megyei Főkapitányság őrnagyától megtudtuk, az ügyészség arra való hivatkozással, hogy az oláhcigányoknál a menyasszonyért fizetett bánatpénznek hagyománya van, megszüntette az eljárást.

Szökés az oltár elől

Lehet, hogy Anna Maria, az önjelölt román cigánykirály, Florin Cioaba tizenkét éves lánya az apai önkény áldozata, de az is lehet, hogy csak túl sokszor látta az Oltári nő című filmet Julia Robertsszel a főszerepben; mindenesetre a tavaly októberi puccos, giccses esküvőn kimenekült a templomból. A jelen lévő újságírók ezt a kényszer biztos jelének vélték, és azonnal megrohamozták a nagyszebeni „királyi rezidenciát”, a jogászok pedig kiderítették, hogy egyházi esküvőt Romániában csak a polgári egybekelés után köthet olyan férfi, aki betöltötte 18. életévét, illetve olyan nő, aki elmúlt 16 éves. Különleges esetekben a menyasszony 15 éves is lehet, de fiatalabb nem, és ez alatt a korhatár alatt érvénytelen a fiatalkorú lánynak a nemi érintkezésbe való beleegyezése is. Ciobáék mindenre fittyet hánytak, az esküvő idején még a vőlegény sem volt 16 éves, de az igazságügyi szervek elnéző magatartását mi sem tanúsítja jobban, mint hogy a valóban igencsak ifjú pár násznagya nem más volt, mint Viorel Ursu ügyvéd, egykori román belügyminiszter. Szépen le is zajlott volna a ceremónia és a többnapos dínomdánom, mint addig – és nyilván azóta is – számtalan esetben, ha nincs ez a kínos kirohanás, hiszen Romániában a gyermekházasságokat még a hatóságok is a cigányság belügyének tekintették. De a kényszer és az erőszak, az más, pláne, hogy sokan azt állították: az esküvő előtti estén saját szemükkel látták a cigány szokás szerint bemutatott véres lepedőt – a menyaszszony szüzességének bizonyítékát. Emma Nicholson, az EU romániai jelentéstevője azonnal vizsgálatot követelt, Ion Iliescu az unió haragjától való félelmében szigorú intézkedést ígért, és Cioabáéknak nem maradt más, mint a magyarázkodás.

Az örömapa váltig azt bizonygatta, hogy csak az évszázados hagyományt követték, a testvére Luminita Mihail Cioaba, aki egyébként neves költő, pedig egyenesen felháborodott a többségi társadalom értetlenségén. Ha esetleg börtönbe zárnák a férjet, a felesége úgysem tehet mást, mint hogy megvárja, amíg kiszabadul.

A házasságlevél nem hiányzik nekik

Az 1978-ban elhunyt híres nyitrai cigányvajda, Bihari István leszármazottai máig a világ legtermészetesebb dolgának tartják, hogy a menyasszonyt a fiú szülei választják ki, és minél fiatalabb a lány, annál többet kell fizetni érte. „Nálunk akkor kerül a kislány eladósorba, amikor a csípője eléri az asztal magasságát, 18-19 évesen már vénlánynak számít, és alig adnak érte tíz-húsz ezer koronát” – mondja az egyik Bihari lány, Mária, aki 13 évesen ment férjhez, és harminchárom éve százezer koronát adtak érte. A lakodalom sátrak alatt az erdőben volt, és háromszáz ember láttak vendégül – elvégre nem mindennapos esemény, hogy egy vajda adja férjhez a lányát. „Akkoriban még megesküdtünk a városházán is, mert ifjúházas-kölcsönt csak papírokkal adtak, de ma már nem hiányzik a fiataloknak a házasságlevél: az adott szó fontosabb. A többi szokás megmaradt, a lányom ugyanúgy ment férjhez, mint én – 13 éves korában. Többen is kérték, de aki nem tetszett, annak megüzentük, hogy már elígértük. A kiválasztott vőlegény aztán rokonaival és barátaival jött lánykérőbe, de nem engedtük be őket, amíg fel nem mutatták a menyasszony képét – azaz az ötezres bankókat Aztán hajnalig tartott a mulatság, a végén a fiatal párt leöntöttük borral, és már úgy mentek haza mint férj és feleség.” Innen kezdve pedig a férjnek mindent szabad, a feleségnek szinte semmit. A férj lehet hűtlen, és ha fehér nővel lép félre, az szinte egyáltalán nem számít, de a csapodár cigányasszonyt mindenki megveti. Az oláhcigány asszonyok nem viselnek miniszoknyát, nadrágot, mély kivágású blúzt, és nem járnak strandra, mert szégyent hoznának a férjükre, ha mutogatnák a bájaikat. Ok nélkül a hajukat sem vágatják le, mert ez a gyász jele, fekete ruhát viszont csak akkor vesznek fel, ha valakijük meghal. Az idősebbek fejkendő nélkül még az utcára sem mentek ki, de a fiatalok ezt a jogot már kiharcolták maguknak.

A hagyomány hatalma

A cigányok többsége saját zárt közösségén belül házasodik, a cigányság és a többségi társadalom képviselői közötti vegyes házasságok aránya magasabb, mint a különböző roma alcsoportok közötti vegyes házasságoké. Oláhcigány csak a legritkább vesz el magyar vagy szlovák cigánylányt. Lakatos Elza néprajzkutató szerint az eredeti nyelvet és hagyományokat leginkább őrző oláhcigányok többsége még azt az oláhcigány nőt vagy férfit is megveti, aki párjául magyar vagy szlovák cigányt választ.

Az oláhcigány gyermekeket serdülőkoruktól felnőttként kezelik, ezért nagyon korán elsajátítják azokat a viselkedésmintákat, amelyek meghatározzák a közösségen, illetve a családon belüli szerepeiket. A lányok főznek, takarítanak, kisebb testvéreik ellátásában segítenek, a fiúk többnyire apjuk mesterségét veszik át, azaz kosarakkal, seprűkkel, ruhaneművel, autókkal, lovakkal kereskednek Az iskolához való viszonyuk igencsak langyos, a nagyobb gyermekeiket már nem is kényszerítik a tanulásra. Fontosabbnak tartják, hogy elsajátítsák a közösségi élet normáit, és minél hamarabb megfelelő házastársat találjanak maguknak. Sok helyen már a csecsemőket egymásnak ígérik a szülők, mert úgy gondolják, hogy azok a gyermekek, akik kiskoruktól tudják, ki lesz a párjuk, jobban összeszoknak. Máshol a fiatalokra – vagyis a 15-16 éves fiúkra – bízzák a párválasztást, de az utolsó szó úgyis a szülőké, A szép külsőn és a jó egészségi állapoton kívül fontos az is, milyen a lány családja – a békés természetű és élelmes szülők leányai hamarabb kelnek el. Esetenként házasságközvetítő segítségét is igénybe veszik, de ha a fiatalok megtetszenek egymásnak, az ő szerepe megszűnik. Ekkor a szülők veszik át az irányítást, és kölcsönösen meglátogatják egymást, hogy lássák, milyen körülmények közé kerül a gyermekük. Az udvarlás időtartama rövid, alapszabály, hogy a fiatalokat sosem hagyhatják magukra, mindenhová kisebb testvéreik kísérik őket, nehogy a vőlegény megszöktesse a menyasszonyt. A lánynak ugyanis ára van, és nem is kicsi – a szülőknek kifizetett bánatpénz összege tíz-húszezertől akár több millióig is terjedhet. Ez a számunkra barbár szokásnak tűnő leányvásárlás legfőképp a vagyonos kereskedő oláhcigányoknál terjedt el , mert úgy tartják, hogy a lánynak csak egy szüzessége van, és ha azt elveszíti, kevesebbet ér.

Bánatpénz a lányos szülőknek

Cigány lány csak szűzen házasodhat, azokról, akik tisztátalanul is mirtuszkoszorúval a fejükön álltak oltár elé, úgy tartják, egész életükben szerencsétlenek lesznek. Intő jel, ha a menyasszony fejéről leesik a koszorú, megcsúszik, vagy beakad a fátyol, esetleg rosszul lesz a templomban – ilyenkor különösen tüzetesen vizsgálják meg a nászéjszaka után az ágylepedőt. Ha kiderül, hogy a menyasszony nem volt szűz, a fiús szülők viszszakérhetik a lakodalom költségeit, ami általában tetemes öszszeg. Ha a szülők nem tudnak megegyezni, kérhetik a cigány törvényszék, a kris összehívását. Ennek a testületnek a tagjai nem lehetnek nők, sem a perben álló felek rokonai; döntésük ellen fellebbezni nem lehet, és aki nem tartja magát hozzá, azt kiközösítik. A (többnyire az üzlettel vagy nőkkel kapcsolatos) vitákban az ítélet jobbára a kár pénzbeli megtérítése. Százezres összegekre rúgó pénzbüntetést kaphat a pletykás vagy csalfa nőszemély, de az a férfi is, aki férjes asszonyt csábított el. A legnagyobb büntetés az, ha valakire „kimondják a szégyent”, és legközelebbi családtagjain kívül senki sem érintkezhet vele. Amíg tart a büntetés, a lakodalmakra és a halotti torokra sem hívják meg – csak a rokonai temetésén vehet részt, de ott is egyedül ül a sarokban. Ez a törvényszék dönt a válásokról és a vagyon elosztásáról is. Ha pl. válóperes ügyben az asszony javára döntenek, akkor annyi pénzt biztosítanak számára, hogy új életet kezdhessen. Az elvált aszszonyok férjhez menési esélye ugyan kisebb, mint a leányoké – általában özvegy, többgyermekes apák keresik kegyeiket –, de a szép és talpraesett elvált nő hamar új társra lel.

A kéretés és a leányvásár mellett a házasságkötés harmadik formája a szöktetés. Erre leginkább azok a cigány legények vetemednek, akik nem tudnák kifizetni a lány árát. Szokás szerint a fiú saját szüleihez vagy rokonaihoz szökteti a lányt, titokban megesküsznek, és már csak mint házasok látogatják meg a lány szüleit.

Az oláhcigányoknál alapkövetelmény az asszonyok hűsége. A felszarvazott férj, aki megbocsátja felesége félrelépését, örökre elveszíti becsületét a közösség előtt. Míg a férfiaktól szinte elvárják, hogy kikapósak legyenek, a rendes oláhcigány nő életében csak egy férfit ismerhet – a férjét. A fiatalkori férjhez adás tehát bizonyos értelemben kulturális kényszer is, minél fiatalabb a menyasszony, annál kisebb az esély, hogy volt már szexuális kapcsolata, és a nagy napon leesik a fejéről az a bizonyos mirtuszkoszorú.

(pénz-pénz-pénz, és még a gyerek is xar nevelést kap.)